Az éhezők viadala rajongói körében évek óta rendszeres beszédtéma az előzményregények megjelenése, ezek közül éppen Haymitch Abernathy története váltotta ki…
Bővebben
Az éhezők viadala rajongói körében évek óta rendszeres beszédtéma az előzményregények megjelenése, ezek közül éppen Haymitch Abernathy története váltotta ki…
BővebbenA reggel nehezen indul. Kicsit szorongok, amin nem segít az az érzés sem, hogy az időrend miatt „muszáj” 8:30 és…
BővebbenJúlius 16-án kilenc harminckor szól az ébresztőm a budapesti albérletben, kelletlenül nyomom ki. A bőröndöm nyitva áll az ágy mellett,…
Bővebben2023-ban jelent meg Lovas Sz. Judit debütkötete, a versfordítással is foglalkozó szerző előtte többek között a Prae-ben, a Vörös Postakocsi,…
BővebbenSzabó T. Anna új kötetének fókuszában a gyász okozta hiány és annak feldolgozása, a szeretteink halála utáni élet, a gyógyulás…
BővebbenA 96. Ünnepi Könyvhét debreceni programjai a Méliusz Juhász Péter Központi Könyvtárban kaptak helyet. Az eseménysorozat idei vendégtelepülése Pozsony volt.…
Bővebben„Ne csak a fióknak írj, legyen saját versesköteted!” – ezzel a felhívással fordult 2024 tavaszán Erzsébetváros Önkormányzata a kötet nélküli…
BővebbenJúnius harmadikán mutatták be Kiss Tibor Noé új regényét a Magvető Caféban. Az Olvadásról a kötet szerkesztője, Szegő János beszélgetett…
BővebbenA trauma gyakran fragmentumokban, egy-egy bevillanó képben vagy nehezen összeegyeztethető gondolatok és érzelmek útján tér vissza az áldozathoz, az emlékezés…
BővebbenA Vágott méret programsorozat nyolcadik alkalmára a Kölcsey Café & Rooftop Barban került sor 2025. május 21-én. Az esemény fókuszában…
Bővebben2024 májusában, a hetvenedik születésnapja alkalmából készítettem Géczi Jánossal egy interjút. Mindketten szívesen folytattuk volna a beszélgetést, és kerestük a…
BővebbenÚjraolvasó sorozatot indít a KULTer.hu. A kezdeményezésben részt vevő kritikusok szabadon választhatnak egy legalább három éve megjelent művet, amelyet újraolvasásra…
Bővebben2024 májusában, a hetvenedik születésnapja alkalmából készítettem Géczi Jánossal egy interjút. Mindketten szívesen folytattuk volna a beszélgetést, és kerestük a…
BővebbenMájus 8-án este mutatták be a KAZI-ban Rieder Anna Róza Fehér nyár és Szabó Benedek Üvegharmóniák című verseskötetét. A két…
BővebbenAmikor az ember könyvet olvas, gyakran ráismer a vele is megtörtént élethelyzetekre, gúnyosan vagy haraggal telve szemléli a gazdag cégvezetők…
BővebbenBakos Gyöngyi második novelláskötete, a Nixon nem tud lépcsőzni 2024-ben jelent meg, és spoiler: Nixon tényleg nem tud lépcsőzni, de…
BővebbenHorváth Florencia versei már Hiátus (Kalligram, 2025) című kötetének megjelenése előtt testet ölthettek a szélesebb közönség előtt. Karádi Gergő dalszerző-énekes-gitárossal…
BővebbenA FISZ és a KULTer.hu közös szervezésében a Vágott méret programsorozat hetedik alkalmán vehettek részt az érdeklődők április 8-án, amely…
BővebbenAz idén 70 éves Magvető Könyvkiadó különleges, a kiadó hét évtizedének történetét bemutató beszélgetéssorozatot indított. A második kerekasztalbeszélgetést április 8-án…
BővebbenA Kristály Színtér bejáratánál kevesebb ismerőst látni, mint tegnap este: a Tavaszi Margó harmadik napja már meglehetősen nyugodt hangulatban telik.…
Bővebben