1 posts
Bodor Viktória 1992-ben született Salgótarjánban. Jelenleg az Eszterházy Károly Egyetem magyar-angol mesterszakos hallgatója. Kutatómunkájában az…
3 posts
Bodrogi Ferenc Máté 1980-ban született Miskolcon. Jelenleg Debrecenben él, irodalomtörténész, textológus, a Debreceni Egyetem Magyar…
27 posts
Bogdán Erik 1994-ben született Kaposváron. 2015-ben végzett a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Kommunikáció és Médiatudomány…
3 posts
Bokor Judit 2003-ban született Debrecenben. A Debreceni Egyetem anglisztika szakos hallgatója. Szövegeit többek között a…
49 posts
Bokor Krisztián 1988-ban született Budapesten. #folyamatosjelen című verseskötete a Scolar kiadó gondozásában jelent meg, amelynek…
3 posts
Boldog Zoltán 1984-ben született, kunágotai származású. Jelenleg Szegeden él, magyar és történelem szakos középiskolai tanár,…
3 posts
1964-ben született Fehérgyarmaton, 2014-ben halt meg Debrecenben Költő, író. Verseket, esszéket, drámákat írt. Kötetei pl.:…
2 posts
Borbíró Aletta 1995-ben született Gyulán. Jelenleg a Szegedi Tudományegyetem Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskolájának végzős…
2 posts
Borbíró Bíborka 1999-ben született Dévaványán. Az SZTE Irodalomtudományi Doktori Iskola hallgatója, a Törzsasztal Műhely és…
2 posts
Borda Réka 1992-ben született Szegeden, jelenleg a MOME hallgatója. Költő, a József Attila Kör és…
1 posts
Bordács Andrea 1964-ben született Budapesten. Esztéta, műkritikus, független kurátor, egyetemi oktató. Az ELTE SEK Vizuális…
4 posts
Bordás Máté 1995-ben született Szolnokon. Doktorandusz az ELTE-n. Kutatási területe a poszthumanizmus és a líraelmélet.…
1 posts
Bors Csenge 1992-ben született Keszthelyen. 2000 szeptemberében Budapestre költözött, ahol az írás és a divat…
8 posts
Borsik Miklós 1986-ban született. Dunakeszin nőtt fel, jelenleg Budapesten él. Verseskötetei: Átoknaptár (Jelenkor, 2020), Futárlíra…
1 posts
Borsos Bence 1992-ben született Várpalotán, jelenleg Hollandiában él. Prózát ír, Országos Slam Poetry Bajnok és…
2 posts
Branczeiz Anna 1990-ben született Székesfehérváron. Író, kritikus. Pécsen magyar alapszakot végzett, jelenleg az ELTE BTK…
6 posts
Braun Barna 1990-ben született, Velencén nőtt fel, jelenleg Budapesten él, költő, kritikus, „infóbölcsész”. Az ELTE…
1 posts
Brazdilik Zsuzsa 1991-ben született Dicsőszentmártonban, Erdélyben. A Corvinuson szerezte meg alapképzéses diplomáját Kommunikáció- és médiatudomány…
1 posts
Brenzovics Marianna Beregszászon született 1977-ben. Kárpátalján él, irodalmat és esztétikát tanít a Kárpátaljai Magyar Főiskolán.…
1 posts
Nemes vonások, csillogó ruhák: az egykori katonatiszt és autóversenyző, aki a Wanted, a Pesti Est…
1 posts
Bruckner Nóra 1990-ben született Egerben, középiskolai tanulmányait is ott végezte. A Debreceni Egyetem kommunikáció- és…
10 posts
Brunner Zsanett Anna 1990-ben született Keszthelyen, 2008 óta él Budán. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus…
1 posts
Bucsy Balázs 1984-ben született Veszprémben. Felsőfokú tanulmányait Budapesten végezte. Jelenleg a fővárosban él. Író, 2020…
1 posts
Bujdosó Ágnes 1986-ban született Füzesgyarmaton, jelenleg Debrecenben él. 2010-ben a Debreceni Egyetemen kommunikáció és francia…
8 posts
Bujdosó Beáta Zita 1994-ben született Debrecenben. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetem angol nyelvű kommunikáció- és…
1 posts
Buna Blanka-Boróka 2002-ben született Kovásznán, Romániában. Tanulmányait a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzőben, majd a kolozsvári…
1 posts
Burai István 1951-ben született Debrecenben, Csokonai- és Holló László-díjas, Káplár Miklós-emlékérmes festő- és grafikusművész. Művészeti…
1 posts
Burján Ágnes 1988-ban született Budapesten. Jelenleg a PPKE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájának abszolutóriumot szerzett hallgatója,…
1 posts
Burján Kinga 1992-ben született Csíkszeredában, jelenleg Kolozsváron él. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politika, Közigazgatás és…
1 posts
Burkus Dóra 1995-ben született Mezőkövesden. 2021-ben szerzett mesterszakos diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen fordító…
1 posts
Carol Ann Duffy skót költő, drámaíró. 1955-ben született Glasgow-ban. 1974 óta rendszeresen jelennek meg verseskötetei,…
1 posts
Carolina Pihelgas 1986-ban született Tallinnban, észt költő, műfordító, a Ninniku című online költészeti és műfordítási…
1 posts
Celler Kiss Tamás 1995-ben született Verbászon. Sinkó-díjas költő, a Híd Kör tagja, az Újvidéki Egyetem…
1 posts
China Tibor 1992-ben született Debrecenben. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanul. Első…
2 posts
Codău Annamária 1993-ban született Marosvásárhelyen. Irodalomkritikus, szerkesztő. Tanulmányait a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar-angol szakán végezte,…
1 posts
Colette Bryce 1970-ben született az észak-írországi Derryben. Költő, szerkesztő. Öt kötete jelent meg, mindegyik a…
1 posts
Cristina Alexandrescu 1993-ban született Bukarestben. Első kötete 2022-ben jelent meg Cât mai departe de tot…
8 posts
Cs. Tóth János 1951-ben született Debrecenben. Művészeti író, könyvkiadó. 1985 óta jelennek meg írásai főleg…
1 posts
Csabai László 1969-ben született Nyíregyházán; egy szegedi majd egy zwickaui megszakítással azóta is ott él.…
3 posts
Csabai Máté 1993-ban született Szegeden. Az ELTE Bölcsésztudományi Karán tanult. 2017 óta újságíróként dolgozik, elsősorban…
1 posts
Csabay-Tóth Bálint 1998-ban született Békéscsabán, író, költő, irodalomszervező, a Szegedi Tudományegyetem Irodalom- és Kultúratudományi Doktori…
2 posts
Csala Károly Vencel 1996-ban született Budapesten. Első verseskötete, Az ipari alpinisták nyugalma, 2023-ban jelent meg…
5 posts
Csanda Máté 1986-ban született Érsekújváron (Nové Zámky), képzőművész, művészeti író. Pozsonyban végezte a gimnáziumot, az…
4 posts
Csányi Timea 1991-ben született Kerepestarcsán. Négy évig Kairóban élt, ahová az Al-Azhar Egyetem ösztöndíjasaként került…
1 posts
Császár Irma Tímea 1997-ben született Erdőszentgyörgyön, jelenleg Budapesten él. Az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója.…
1 posts
Császár László 1953-ban született Vácon. Újságíró, író. Szerkesztője volt a Jelenlétnek, a Szabad Európa Rádiónak…
1 posts
Csató Anita 1991-ben született Miskolcon. Az Eszterházy Károly Egyetemen diplomázott magyar-etika szakon, jelenleg ugyanitt PhD-hallgató.…
1 posts
Csehy Zoltán 1973-ban született Pozsonyban, költő, műfordító, irodalomtörténész, kritikus, a Kalligram folyóirat versrovatának szerkesztője. 2014-ben…
3 posts
Cselőtei Boglárka 1997-ben született Budapesten. A Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola fémműves képzése után a Magyar…
