Mit jelenthet egy nyári vasárnap délután a mezőkövesdi Pubi Caféban? Növényzettel befuttatott külső falakat, művirágokkal és giccses emléktárgyakkal díszített tágas belső tereket, rovaroktól belepett mosdócsempéket, változatos pizzakínálatot és egy – finoman szólva is – elvarázsolt pincért.
A bejáratnál napi menüs tábla csalogatja a vendégeket az étterembe, az előtérben fagyis pult, előtte újabb tábla, ami egy aktuális akcióról tájékoztat, úgy tűnik, fillérekért juthatunk somlói galuskához. Ahogy leülünk és étlapot kérünk, a pincér közli, hogy sajnos hétvégén nincs meleg étel, csak pizza, abból persze szép a választék, rendelünk egy-egy italt, és amíg várunk, átfutjuk a kínálatot.
Tetszetős megoldás, hogy minden vendég válogathat a különféle ízesítésű tészták és a választható feltétek közül, de az előre megadott szabványokon belül a méret meghatározása is a vendégre van bízva. Találunk itt továbbá pizzacsigát, pizzagolyót és ext-rémet. „De mi az az ext-rém?” – kérdezem megszeppenve a pincért, „Hát az ext-rém!” – kapom a kimerítő választ. Mivel meleg kaját nem választhatok, pizzára nem vágyom, az ext-rémtől pedig elment a kedvem, a pincér ajánl egy somlóit, amire boldogan bólintok, eleve ez volt a tervem.
Amíg a tálalásra várunk, érdeklődve barangolom be a teret, a belmagasság hatalmas, látszik, hogy régi építésű házban vagyunk, a falak dekoratív mintázatának függőleges megoldásai tovább növelik, és már-már nyomasztóvá teszik a helyiséget. A fallal tagolt, de nyílásokkal a pult irányába is átláthatóvá tett térben az összhangnak kevés nyoma van.
Vegyes stílusú bútorok, már-már összecsukló székek, régi műanyaggyümölcsök, művirágok, archív fotók és új dekorképek. Régi rádiók és varrógép az ablak alatt, mintás gyereketetőszék a szekrény tövében. Az asztalok körül romantikus, meleg fények, a pult felett viszont modern lámpák függnek. Nehezen áll össze a kép, arról nem is beszélve, hogy a férfimosdóban valóságos rovarinvázió fogad minket látogatásunk idején.
Kis baráti társaságunkból lassan mindenki pizzaevéshez lát, türelmetlenül várom, hogy végre megérkezzen a somlóim, egy idő után feltűnik, hogy gyanús nyugalom ül a pult mögött pihenő pincérsrác arcán. Odamegyek, hogy megkérdezzem, mi a helyzet az általa ajánlott somlóival. „Sajnos ma nem tudunk somlóival szolgálni” – kapom a nem kis meglepetést okozó választ – „szóltam volna, csak pont beszélgettél, nem akartalak zavarni.”
Kérek egy ásványvizet. Leülök az ebédjüket fogyasztó barátaim közé. Egyikük javasolja, hogy írjak be a panaszkönyvbe, de persze ennek kevés értelmét látom, mások megszánnak egy-két falat pizzával, így legalább arról nyugodt szívvel nyilatkozhatok, hogy a szabadon választható feltétek miatt mégis érdemes idejönni, főleg ha van bátorságunk kipróbálni, mi is lehet az az „ext-rém”.
Pubi Café, 3400, Mezőkövesd, Mátyás király út 183., 2010. július 11.
Tanuja voltam az eseménynek , annyit hozzátennék a pizza jó volt ,viszont a kiszolgálás fertelmes , arról nem beszélve hogy a pincér már az italt se volt képes kihozni . Úgyvérzem maradok az otthoni vasárnapi ebédnél 😀
azért a Pubi név elemzése is megérne egy misét, Jani:)
Tény, ami tény Kata! De jómagam nem érhetek Hasas Pasas nyomába, aki ért az ételekhez és a nyelvhez egyaránt. Ilyen szempontból tényleg jobban jártam, hogy nem kaptam kaját, legalább nem kellett írnom róla. 😀
11 rendkívül fáradt és éhes kis indián egy kissé kaotikus “étteremben” egy gonosz törpével… (a pincér 😛 )…így zárult egy szép és vidám hétvége Bogácson! 😀
“11 kis indián” – hehe, ez nagyon tetszik! 😀
Elolvastam a fenti írásokat és igazán nem értem, hogy miként történhetett ez a kellemetlen szituáció abban a hangulatos étteremben. Budapestről érkeztünk egy napos október délelőttön a matyó-fővárosba. A sarkon álló, vadszőlővel befutott épület egyből megnyerte tetszésünket. Bementünk egy kávéra. Remek, elsőosztályú Pasco elnevezésű eszpresszókávét ittunk, formatervezett szép csészében. A pincér igen kedvesen, előzékenyen válaszolt minden kérdésünkre és hozta az étlapot. Kitűnő választékot találtunk és elhatároztuk, hogy délután visszajövünk ebédelni. A hosszú séta után vissza is tértünk a Pubiba ( szerintünk a neve amolyan “régies” kifejezés, amely illik a belső imagehoz. Minden régi, minden retro, minden tiszta, csendes, meghitt hangulat fogadott. Csülökpörköltet tejfölös sztrapacskával, valamint zöldséges pizzát rendeltünk. Tíz perc múlva már az asztalon voltak a remek, ízletes ételek. Folytattuk túrós derelyével, házi baracklekvárral leöntve. Álom finom volt! Azért egy somlóit is megrendeltünk és az is fenséges volt. Finom helybeli vörösbort kaptunk és a pincér -István- (?) mindvégig udvariasan, gyorsan szolgált ki minket. Természetesen még egyszer ittunk az aromás kávéból. Az árak mélyen a hasonló kategóriájú pesti, vagy pl. szentendrei éttermek árai alatt voltak. Még a tulajjal is tudtunk pár szót váltani, kedves , udvarias ember benyomását keltette. Egy biztos: ide biztosan visszajövünk, amikor csak Mezőkövesden járunk. Már csak a Pubiért is vissza kell mennünk. Különben a Múzeum munkatársnője olyan előadást tartott Mezőkövesd múltjáról és jelenéről, hogy felért egy doktori disszertációval, csak annál még élvezhetőbb, elmesélőbb volt. Sok ilyen hangulatos Pubit kívánok a magyar gasztronómia palettájára. Bello
Kellemes hely, még ha kicsit zavaros is volt az elrendezése akkoriban, mikor ott jártunk. A szituáció pedig eszerint egyszeri volt, s egy konkrét pincér aktuális szórakozottságából fakadt. A cikk kicsit maró lett, de ez valóban nem minősíti magát a közeget, csak egy sajátos szituáció lenyomata.