Tánc- és mozgásterápia

Önmagunk megismerése nem könnyű dolog. Nehéz megtalálni azt a módszert, aminek segítségével valóban sikerrel járhatunk, én viszont úgy érzem, hogy talán ráleltem egy ilyen módszerre, és az évek során rengeteget tanultam belőle. A tánc- és mozgásterápiát éppen ezért mindenkinek csak ajánlani tudom.

„Ép testben ép lélek”, szól a sokszor hallott – már-már közhelyes – mondás. Nem is gondolnánk, hogy ez mennyire igaz. A test és lélek harmonikus összehangolására már az őskorban is egyértelmű eszközöket találtak: rituálék, dobok, táncok, mozgásformák kötődtek például a halottak elsiratásához, a zsákmány megünnepléséhez, és egyáltalán olyan alapvető emberi érzések megéléséhez, mint az öröm, veszteség, fájdalom, hála. A zene, a ritmus ma is szerves része egyes törzsek életének, de azt is könnyű belátni, hogy minden ember életében nélkülözhetetlen szerepet játszik. Elég csak a szívdobbanásunkra gondolni: e ritmus élteti testünket. Olyan ősi energiáról van tehát szó, amely évezredek óta bennünk munkálkodik, elkeserítő viszont, hogy a civilizáció lassanként elnyomta erről való tudásunkat. Az ember viszont nagyon is emlékszik – ha nem is a tudat szintjén, hanem a sejtjeiben és a tudattalanban –, olyan emlékeket képes magában tárolni és generációról generációra hordozni, amelyekre tudatosan sohasem jönnénk rá. Ezen emlékek, impulzusok felszínre segítésére hivatott a manapság oly népszerű kontakttánc, vagy egy még mélyebb technika, a tánc- és mozgásterápia.

Ezen mozgásformák alapját egy nagyon egyszerű technika adja: ha kiürítjük az elménket, és bizonyos kérdéseket indítunk el magunkban, a test önkéntelenül mozdulni kezd, és ha hagyjuk, választ is ad. Ezek a kérdések irányulhatnak például az életünkben felbukkanó akadályokra (hogyan vesszük az akadályokat, sikerül-e megküzdenünk velük; milyen problémák nehezítik életünket), emberi kapcsolatainkra (mennyire engedünk teret a másiknak; mennyire érezzük rabnak magunkat; valóban tartjuk-e a kapcsolatot szeretteinkkel, vagy elidegenedünk tőlük), de felvetődhetnek céljainkkal kapcsolatban is. Az első mozdulatok során rendkívül nagy segítséget nyújt a zene (minél hangosabb, annál jobb), mivel a ritmus, a hang, képes elnyomni a racionális, ego-szintű gondolatokat, és hagyja feltörni a „testérzéseket” egy tiszta tudatállapotból. Saját tapasztalatom alapján állíthatom, hogy sokszor meghökkentő és egyben gyönyörű az, amit tapasztal az ember, hiszen hatalmas falakat lehet lerombolni, mélységeket megtapasztalni és hihetetlen magasságokban járni. A hatás napokig, hetekig, vagy akár még tovább tarthat, akár egyetlen alkalom után is.

Ezen sorok írója lassan hét éve jár kisebb-nagyobb megszakításokkal táncterápiás foglalkozásokra, az itt leírtak is ezekre a tapasztalatokra épülnek. Az alapelv emlékeztet a jógáéra (mozgás által összekötött test és szellem), a különbség az, hogy a gyakorlatok mindenféle koreográfiától, megnevezett pozitúráktól (ászanáktól) és kötöttségektől mentesek. Hol dinamikusak, hol lassúak és kifejezetten igénylik a belső figyelmet. Technikailag talán három részre bonthatóak. Vannak olyanok, amiket magunkban csinálhatunk, és akár behunyt szemmel merülhetünk el gondolatainkban. Nem ritka, hogy mozgás közben melegséget, bizsergést, kisebb fájdalmat, görcsöt érzünk például a végtagjainkban, visszajelzés szempontjából ezek mind nagyon beszédesek, fontosak. Ezek a „magányos” típusú gyakorlatok abban nyújtanak segítséget, hogy saját magunkkal való kapcsolatunkat, a lelkünkben zajló folyamatokat tisztázzuk, megnyíljunk, és energiáinkat engedjük szabadon áramlani. Nem jár tévúton az, aki némi párhuzamot vél felfedezni a meditációval. Táncmeditáció ez, a kettő pedig kiegészíthető egymással.

Második csoportot alkotják a páros gyakorlatok, amelyek a két ember közti kapcsolatokról (ez alatt nem feltétlenül párkapcsolat értendő), az egymáshoz való viszonyulásról árulnak el sokat. Ezen mozgáskoordinációk árulkodhatnak egy kontaktusban fennálló dominanciáról, saját határainkról, kisugárzásunkról, arról, hogy hogyan állunk az adás-elfogadás törvényéhez. Ha a két test simulékonyan, áramlásszerűen (flow) kapcsolódik egymáshoz, az harmóniára utal. Ha egy adott pár mozgása viszont nem összehangolt, szögletes, esetleg néhány mozdulatsor kényelmetlenül ér véget, mindkét fél számára érzékelhető, hogy az adott kapcsolattal baj van. A társsal folytatott gyakorlatok nagy segítséget nyújtanak abban is, hogy a mindennapokban (a munkahelyen, a családban, az iskolában) gördülékenyen menjenek a dolgok.

Harmadik típusba a csoportos tréningek sorolhatók. Az integrált táncok során egy összehangolt valódi közösségként mozog mindenki, felhasználva az addig szerzett tapasztalatokat. A táncmeditáció ezen fajtája közben az egyén megtapasztalja, milyen nagy felelősséget jelent egy csapat részévé válni, ugyanis ha valaki kilép vagy megtöri az egységet, a közösség felbomlik (megtapasztalható ez például egy körtáncban). Mindezek ellenére az individuum sem szorul háttérbe, ugyanis olyan variáció is gyakorolható, mely során az egyén teljesen szabadon mozog, a feladat csupán a másik érzékelése, a periférikus látás megnyitása, az egymásra hangolódás, amiből aztán egyre előrébb és előrébb lehet haladni, egészen addig, amíg már-már a szubjektum teljesen egybeolvad a közösséggel, és a csoport tagjai egy emberként mozognak.

Az egyik legmeghatározóbb dolog, ami mindent és mindenkit összeköt a tréningek alatt, az a lankadatlan figyelem. Az összpontosítás az alapja ennek a mozgásfajtának, amiképpen az életnek is, hiszen ha nem figyelünk magunkra és másokra, akkor megromlik vagy megszűnik a kontaktusunk másokkal és önmagunkkal is.