„Az apja ismeretlen”

A Hitler lánya tulajdonképpen nem más, mint egy szövevényes, számtalan különös (akár valós, akár fiktív) figurát és eseményt bemutató mese. Csaplár Vilmos az Igazságos Kádár János után ezúttal is egy groteszk (sajnos egyáltalán nem) képzeletbeli világba kalauzolja olvasóit, amelyet még mindig úgy hívnak: Magyarország.

A kötetcím és az első pár oldal olvastán önkéntelenül is a szerző korábbi regényére, az Igazságos Kádár Jánosra asszociálhatunk: természetesen nem tartalmi téren lelhetünk összefüggésre a két Csaplár-szöveg között (bár a Hitler lányában is előkerül az elsőtitkár neve), hanem a narrációs struktúrák (eleinte) hasonló szerveződésében, a szereplőül választott történelmi személyiségek népmesei klisékkel való megjelenítésének eljárásában. A 2002-es regényben a poszt-kádári legendák mentén konstruálódik meg a címszereplő népmesehőssé felnagyított (torz) alakja, s anekdotikus, fabulaszerű rövid jelenetek sorjázásával alkotja meg a szerző az „igazságos Kádár János”, az emberarcú szocializmus megtestesítőjének Mátyás királyra hajazó karikatúráját.

A Hitler lánya is hasonló módon kezdi meg a diktátor „legendájának” újraértelmezését: a néphagyomány „legkisebb fiújára” emlékeztető fiatalember Münchenbe érkezik, ahol sok nehézség árán végül elnyeri jutalmát, Németországot, nem mellékesen pedig rátalál az igaz szerelemre egy magyar mosogatólány személyében – mindezt természetesen a maga skizoid hajlamainak megfelelően elferdült formában. A szerző sajátos belső monológokban tárja az olvasó elé Hitler Adolf beteges gondolatvilágát, mely éppen radikális szókimondóságával, szándékosan figyelmen kívül hagyott következetlenségeivel válik a regényben gúny tárgyává: „Vannak felsőrendű és alsórendű fajok. A szőke, fehérbőrű, kék szemű északi a tiszta, más néven árja. Ők a felsőbbrendűek, s közülük is a legfelsőbbrendűek a germánok, bár köztük is akad (magát Hitler Adolfot is beleértve) olyan, aki nem szőke, nem kék szemű. Egyelőre.” (20.) Hitler fellépésének a cselekmény szempontjából viszont mindössze pár oldal erejéig (a Kucor Fannival folytatott erőszakos nemi aktus lezárultáig) van jelentősége, utána közvetlenül nem vesz tevékenyen részt a történet további alakításában. A diktátor pár oldalnyi feltűnése azonban meghatározott kontextusba helyezi a szöveget, minden mozzanat rá mutat vissza, az ő jelenlévőségét implikálja a történet szövedékében. Paradox módon végig megválaszolatlan marad a kérdés, hogy vajon ő-e Kucor Fanni lányának, Jolánnak az édesapja, hisz Fanni a Hitlerrel való együttlét után nyomban felkereste egy barátját annak reményében, hogy „spermái szétlövik Hitleréit, de a harctól azok is elgyöngülnek, s visszahullanak a hüvelyébe, így aztán nem kell tartania a terhességtől.” (45.) Nem tudjuk tehát, ki is az utóbb megszülető gyermek édesapja, éppen ezért a lány származása mellett megkérdőjeleződnek a regénycím igazságfeltételei is.

Jolán személyazonosságának bizonytalansága a regény központi dilemmájává válik, Csaplár a főszereplő identitásának kérdésességéből kiindulva majd’ minden alakjára rávetíti a meghatároz(hat)atlan önazonosság problematikáját. A megszámlálhatatlan mennyiségű, egymással össze nem függő cselekményszál ebben a kérdéskörben találkozik össze: a hányatott sorsú szereplők kénytelenek folyamatosan újra- és újraértelmezni saját identitásukat, hisz a történet jelen idejét képező vészterhes évtizedekben a túlélés érdekében állandóan változtatniuk kell életkörülményeiket, lakóhelyüket, családjukat, és ami a legfontosabb: a nevüket. A név mint identitásképző fogalom végig kitüntetett szerepet kap a könyvben, a regényalakok kereszt- és/vagy vezetékneveinek változása minden esetben a múlttól való elszakadásra, vagy épp annak megőrzésére tett kísérletnek minősül.

Ennek a kettős törekvésnek eminens megvalósítója maga Kucor Fanni, aki teherbe esése után veszi fel eladdig ismeretlen édesapja, egy falusi zsidó kereskedő családnevét. Mint azonban kiderül, a váltás nem zökkenőmentes, hiszen név és identitás egymástól elválaszthatatlan egységet alkotnak: „Fanni valamivel több mint fél év leforgása alatt terhes lett, zsidó vallásra tért, és Kucor Fanni helyett Ruckner Fanninak hívták. […] Egy rabbihoz kellett eljárnia az imaházba, otthon meg Ruckner bácsi régi könyvekből olvasott föl érthetetlen nyelven. […] Fanni egy napon kijelentette, hogy a keresztények értelmezik helyesen a Bibliát, a Jóisten is vasárnap pihent, közvetlenül a világ megteremtése után, nem szombaton.” (79.) Fanni név-, és ezzel valláscseréje akaratán kívül történik, mely előre kijelöli nemcsak az ő, hanem lánya jövőjét is.

Hitler (feltételezett) lánya tehát félig zsidó (ő már Ruckner Jolán néven születik), aki azonban sohasem lesz tisztában azzal, hogy ki is a valódi édesapja – az olvasó erre vonatkozó tudása végig fönntartja a lány neve, származása és sanyarú sorsa között feszülő ellentétet. Születése körülményeinek ismeretében különösen abszurdnak tűnik történetének nyomon követése, hiszen az ideológiát, melynek nevében később deportálják, akár a tulajdon apja is alkothatta, ez azonban semmit nem változtat magán a tényen: Jolán jövője, mivel anyja zsidó származású, előre megpecsételődik. „A lányát [ti. Fanniét] Ruckner Jolánnak fogják hívni. Az apja ismeretlen. Vallása izr. Izraelita, az anyja után.” (92.)

A regény jóval több cselekményszálat mozgat, mintsem hogy első olvasásra egyértelműen átlátható lehessen. A sokszor az érthetőség rovására menő polifónia azonban a második rész végére leegyszerűsödik, s a mellékes motívumok már a harmadik rész előtt lezárulnak. Ilyen például a budapesti zsidó értelmiségi kör mentőakciójának sikeres befejeződése, vagy a fiatal cionista csapat próbálkozásainak kudarcba fulladása. A mű középső része szinte teljes egészében a megszállt Budapest zsidó lakosságának kétségbeesett menekülési kísérleteit helyezi a középpontba, melynek a már ismertetett okokból integráns része maga a főszereplő, Ruckner Jolán története is.

A Jolán által dominált cselekményszál az utolsó részben fonódik össze elválaszthatatlanul egy másik, a történet eleje óta bontakozó mellékszállal, Kujeda Éliáséval. Éliás neve szintén fölvett név: a tanyavilágból érkező fiú szülei és hozzátartozói elvesztése után mind vezeték-, mind keresztnevét megváltoztatja – ez utóbbit egy gyerekkorában kedvelt szolgálójuk iránti tiszteletből, aki minden fiút Éliásnak szólít, és nem mellékesen kiderül róla, hogy több ember haláláért felelős. A korábbiak ismeretében az Éliás név negatív konnotációt hordoz, viselőjét a „névadóhoz” hasonlóan erőszakos életvitelre predesztinálja: Éliás a háborúban csatlakozik az SS-hez, s azt a tábort felügyeli, melybe Ruckner Jolánt (Hitler lányát?) deportálják. Már a táborban felfigyel a lányra, akinek „még csak nem is nőtt nagyra az orra. Ha nem zsidó, Éliásnak tetszett is volna, de így rögtön elkapta a szemét, ha véletlenül rátévedt.” (190.) Éliás kimenti Jolánt a külföldre indított transzportból, jótékonyság helyett azonban őt is a nemi vágy motiválja. A történet megismétli önmagát: Jolán, anyjához hasonlóan, akarata ellenére esik teherbe, de ő sem biztos benne, hogy ki gyermeke édesapja.

Ahogy korábban Fannit Hitlerrel, úgy Jolánt is összekapcsolja Éliással az átélt trauma és a nyomában járó kiolthatatlan önvád érzése. S bár az aktust követően soha többé nem találkoznak (Jolán pedig leendő férje nevét veszi fel és gyermeke is ezt a nevet fogja viselni), mégsem tudnak múltjuktól elszakadni. Hiába az azóta átélt újabb történelmi vészkorszak (az utolsó fejezet az ’56-os forradalom idején és az azt követő terror éveiben játszódik), hiába a többször megváltoztatott nevek, Éliás és Jolán immár képtelenek megszabadulni az életútjukat előre meghatározó erőszakos eseményektől, sorsuk egymás távollétében is menthetetlenül összeforr: „Kujeda teste vonaglott egyet, majd mozdulatlanul, holtan feküdt a pamlagon. Újpesten a konyhájában Csiliz Lajosné Ruckner Jolán a mellkasához kapott. Abbahagyta a vasalást. Eddig azt se tudta, merre van a szíve. Legalább hármat »mellé« vert.” (287.)

A Hitler lánya a korábbi Csaplár-szövegek regénytechnikai eljárásait fejleszti tovább, s a szerzőtől megszokott, egyéni módon ad látleletet a huszadik századi Magyarország legzavarosabb évtizedeiről. Legnagyobb érdeme a történelmi hitelesség látszatának egyidejű fenntartása és megszüntetése: az olvasó elé tárt személyes sorsok hangsúlyosan fikcionáltak (a leginkább persze maga az alapszituáció, Hitler és a magyar mosogatólány találkozása tűnik abszurdnak), ennek ellenére vagy éppen ezért a regény mégis képes történelmileg (is) megbízható képet alkotni. Úgy gondolom, hogy Csaplár Vilmos regénye nemcsak a szerző életművében, hanem a kortárs szépirodalmi palettán is a jelentősebb alkotások közé tartozik.

Csaplár Vilmos, Hitler lánya, 2009, Pozsony, Kalligram.