Nem pusztán egyedül

Egy alkotó nem tudja http://cheapcialiswww.com/cialis10.html teljes mértékben átengedni magát a munkájának mindaddig, míg figyelme bármilyen mértékben meg van osztva. Leonardo da Vinci nem véletlenül mondta egyszer azt: „ha egyedül vagy, csak a magadé vagy, de ha együtt vagy valamelyik barátoddal, csak félig lehetsz a magadé.”

A művészeten belül az alkotói tevékenység – Leonardo szerint – valójában nem lehetne egy csoportos tevékenység része. A maga komolyságát megkövetelő munkafolyamat számomra is egyszemélyes, intim cselekvésbe hajló, tudatos döntés, mely társaságon belül is kizár mindenfajta külső (talán zavaró) tényezőt. A művész csak már meglévő, összegyűjtött tapasztalatokra hagyatkozik, hogy a lehető legnagyobb mértékben belülről jövő érzésekre és gondolatokra építsen…

A Hortobágyi Galéria olyan kiállított munkákkal köti le látogatóinak figyelmét, amelyek a táj-hely legmegfoghatóbb és legmegfoghatatlanabb jellegzetességeinek megértését segítik. Az évenként megrendezett alkotótábori munkákon kívül nemrég Debrecenben találkoztam egy nem kis méretben feldolgozott hortobágyi látvánnyal. A Modem előtt bemutatott köztéri installáció Hamvas Béla egyik idézetéből táplálkozva, ember és hely kapcsolatának kérdésére hívta fel figyelmünket a Hortobágy egy mozgóképének segítségével. A filozófustól vett idézet szerint: „ Az ember a helyet, lényének azzal a mélységével érti meg, ahol már nincs változás, ami határtalan  messze és a közvetlen közelben van, egyszerre benne a csillagászati távlat és a meghittség, amikor látja azt, hogy a dolgok élnek, és az értelmetlen világ nehéz és zajos terhe ellobban, és minden titok súlya él.”

Az említett  gondolatmenetet szinte folytatásszerűen vitték tovább az installáció alkotójának végzős diákjai, melynek eredményével a témaként feldolgozott helyszín egyik épületében találkozhattam. Az itt látható munkák személyes élményen alapulnak, többnyire helyszíni tapasztalatok otthoni feldolgozásai. A téma sajáttá tételének legérdekesebb nehézsége talán az lehetett, mikor a már megkezdett munkafolyamatokat olyan csoportos tevékenységen belül kellett folytatniuk a diákoknak, ahol a műhelyhangulat elnyomhatott volna mindenfajta helyszíni tapasztalatot. Hogy a hozott élményüket megtarthassák (felújíthassák, felfrissíthessék), ahhoz tapasztalatcserére volt szükségük.

Mindenki más okból és más célra törekedve kereste fel a számára legmegfelelőbb helyet (a tájegységen belül), hogy aztán az átélt valóságot művészi élménnyé emelje. Könnyen meglehet, hogy saját munkafolyamataikban megrekedve, s azok előrehaladásán munkálkodva átvettek valamit egymás átélt valóságából és hozott élményeiből úgy, hogy a későbbiekben sem hiányt, sem idegenséget nem tapasztaltak.

Én sohasem értettem egyet azzal a gondolattal, hogy a művészetből gyűjtött tapasztalat gazdagíthatná a művészetet. (Mintha ugyanazt a forrást töltögetném, melyből a vizet merem.) Számomra ez csak egy kimerített terület átforgatott kincseinek újbóli visszahordása lenne. Viszont amikor a művészeten belül szétválasztjuk a munkákat az alkotásoktól, akkor lényegében külön forrásokat hozunk létre. Így elképzelhetővé válik, hogy a látott munkák egymást segítették és gazdagították, s így mindegyik egy újszerű és kezdetleges formát mutat. Az alkalmazott grafika, a fotográfia, a kerámia és a festészet jellegzetes technikái együttesen, immár puszta tényként való jelenlétükkel segíthetik a Hortobágyi Galéria kiállítóterében a táj-hely legmegfoghatóbb és legmegfoghatatlanabb jellegzetességeinek megértését.

Műcsárda, A Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanulóinak kiállítása, Hortobágyi Galéria, 2010. augusztus 23. és november 1. között