Rhédey Gábor versei

Randevú

Csökkenő pulzusszám,
növekvő félelmek:
amint bemutatkozom,
már kevésbé vagyok izgalmas.
Elég egyetlen kézfogás
vagy ismerős a Facebookon,
hogy ne legyek jogosult tovább
az orvosi titoktartásra.
Gyengéim adatlapon,
elintéznek néhány levéllel,
jól kezdődik a kezelés,
amíg nem vállalok rizikót…
Ismerkedjünk gyorsan,
a kóros elváltozások kitakarva,
megjelöllek egy fotón:
sosem láttam még ennyire
szép arcot ilyen távol.

Késő bánat

Kapkodni kezdek,
de kicsi a fesztávolság,
nem érek el
újabb felemelkedést.
Nyújtózkodom, amíg a takaróm,
próbálgatom a híváslista
végébe szorult számokat,
de mind téves,
ez az igyekezet:
halottnak a csók.
Megnő a fogyasztás,
csökkenek az esélyek,
nem állok arányban,
nem állok már sehogy.
Lubickoltam tejben,
megszoktam a cselédséget,
de amikor csengetek,
már senki sem szolgál ki.

Őrhelyek

És ismét a távolság. Szokni kell.
Egy ideig még megy is, hogy nem gondolok
másra: elég az a három nap,
ami végül elszakította a cérnát. Nefelejcs.
Lám, a virágoknak is van humorérzéke.
Szednék neked néhány szálat, ha ez az az évszak volna.
De most a megtorlások ideje jön.
Ami elmaradt: a kő kövön
most beteljesül szörnyű kezed által.
Hiába az emberi jogok meg az illem,
ha ugyanakkor: sajtószabadság.
Inkább nem is sorolom. Legkedvesebb hibáimat.
Miközben érdeklődöm „hová indulsz”.
Nem mintha titok lenne.
Őrhelyünk a nyárra: Makó, Jeruzsálem.