„A művészet elválaszthatatlan az üzlettől.” – vallotta Warhol, aki a halála előtt már próbálkozott a 3D-s képkészítéssel, ám a technikai korlátok akkor még határt szabtak újító törekvéseinek…
Az ebből kiinduló ötlet egyszerű és nagyszerű: alig egy héten keresztül tekinthettük meg Warhol egyes képeit korszerű, papírvékony Samsung televízió-készülékeken, mintegy tévét nézve, magyar filmesek által létrehozott 3D-s formátumban. A Szépművészeti Múzeum egy újabb népszerű tárlatot valósított meg, ami nem is csoda, hiszen minden adott volt a sikerhez. Vagy mégsem? Nézzük a száraz, de közel sem unalmas tényeket!
A marketing jó, hiszen a reklámplakátok, cikkek sokasága talán mit sem érne a nagy név, a pop-art legismertebb képviselője nélkül. Andy Warhol ellentmondásos, karizmatikus személyiség, igazi kultuszfigura, tehát kíváncsivá tesz, kérdéseket ébreszt, önmagában reklámarc, a szó legszorosabb értelmében is. Népszerűsége, aktualitása töretlen, gondoljunk csak a tömegkultúra, a fogyasztói társadalom lényegének egyedi megragadására, a futószalagos termelési folyamat művészi megjelenítésére, illetve magára a „sztárcsinálás” folyamatára. És mivel a reklámszakemberből művésszé avanzsált Warhol ennyire kortárs jelenség, egyaránt megmozgatja az úgynevezett „műértő” és kevésbé „műértő” közönséget is, kiállított munkáit és személyét mindig nagy érdeklődés övezi, amelyet valljuk be, főleg a divat gerjeszt.
A rendezvényen mindezek mellett sikerült összekötni a kellemeset a hasznossal, a technikai hátteret nyilván a fő szponzor biztosította: a kiállításon szereplő televíziós készülékek (Samsung 3D LED TV 900) ünnepélyes bemutatása a tárlat megnyitásával egybekötve történt. Megjegyzem, nem kis összegről van szó, mivel az 50 db készülék egyenként 1,7 millió forint értékű, amely mellett eltörpül a huszonötezer forintos 3D-s szemüvegek összértéke. (A dolog érdekessége, hogy amennyiben valakinek kedve támadna vásárolni egyet a csúcstechnikájú, szupervékony tévék közül, készüljön fel, hogy csak 1 db szemüveget kap hozzá.)
Felmerülhet a kérdés, hogy adott-e még valami pluszt is ez a kiállítás? A várakozásoknak megfelelően egyes művek – ilyen pl. a híres türkiz Marilyn – evidens módon térben jelentek meg. Viszont találkozhattunk újítóbb megoldásokkal is, melyek valóban újraértelmezték a térben sokszor unalomig ismert műveket, így kölcsönözve azoknak újabb rétegeket, újfajta játékosságot, elevenséget. Ilyen eszköz volt az alkotók kezében a síkbeli viszonyok újragondolása: a képeken szereplő tárgyak, elemek közelebb, illetve távolabb kerülhettek egymáshoz/egymástól. Vegyük például a híres paradicsomleves-konzervet (Campbell’s soup); térbeliséget kapva a bádoglemez kinyílik, a kép szinte megelevenedik, kézzelfoghatóbbá válik, értelme mélyül. A pop-art lényege pont ebben ragadható meg, vagyis megszokott dolgok újrafeldolgozásában, új tálalásában. Tehát a harmadik dimenzió bevonásával mondhatni pop-artot kapunk a köbön.
Összességében tehát a kiállítás és maga az ötlet is érdekes volt. Leginkább talán létrejöttének körülményei gondolatébresztők: nem feszegetett eszmei határokat, viszont esztétikai élményt nyújtott Warhol és a technika szerelmeseinek egyaránt. Részemről egyrészt kicsit sok, másrészt kicsit kevés volt. És végül tanulságképp egy (még) kiaknázatlan ötlet Warholtól mindazoknak, akik bizonytalanok a jövőjüket illetően: „Be akarok vezetni egy étteremláncot olyan embereknek, mint én vagyok, ANDY-MATS néven: “Étterem a magányos emberhez.” Megkapod az ételedet, veszel egy tálcát, bevonulsz egy fülkébe, és nézed a tévét.”
Andy Warhol 3D-ben, Szépművészeti Múzeum, 2010. augusztus 27. és szeptember 1. között.
ez egy érdekes téma, és jó kis írás, köszönjük! 🙂
Osztom János véleményét, kiemelkedő színvonalú szöveg!
Köszönöm, van mit. És nincs mit!:)