"The Saints Are Coming"

Troy Duffy 1999-es filmje annak idején nem nyerte el a kritikusok tetszését, ahogy tíz évvel később a folytatás sem. Ennek ellenére mindkét alkotást nyugodtan nevezhetjük kultfilmnek. Az alkotók nemet mondtak az akciómozik korabeli trendjeire és inkább a kilencvenes évek stílusában folytatták, pont ahol Joe Hallenbeck befejezte Az utolsó cserkészben.

„I am so sick of all of this self help, twelve step, leftover hippie generation bullshit! Now they don”t want you to do anything, right? Just sit there. Don”t drink. Don”t smoke. Don”t drive fast. Kiss my ass!”

Ha megnézzük a manapság moziba kerülő akciófilmeket és összehasonlítjuk a 90-es évek legendás alkotásaival, joggal érezhetjük úgy: valami más, valami hiányzik. Gondoljunk csak a Bruce Willis által alakított John McLane nyomozóra a Die Hard sorozatból, és hasonlítsuk össze például Jason Bourne-nal. McLane folyamatosan dohányzik, káromkodik és valamennyi filmben izzadt, véres atlétában feszít, arról nem is beszélve, hogy mindig másnapos. Mára azonban az öreg, kiégett zsarukkivesztek a moziból, csak a rendőrök maradtak.

Ez természetesen elsősorban annak köszönhető, hogy a filmstúdiók a bevétel maximalizálása érdekében kénytelenek a fiatalabbak számára fogyaszthatóvá tenni a filmeket. Így tehát manapság már nem fogy el kartonszámra a cigaretta, nem lehet másnaposan aszpirint lejmolni a rosszfiúktól és végképp nem lehet beledobni egy embert egy helikopter rotorjába. Így tehát korunk akcióhősei mindig jólfésültek, vért csak kamerán kívül látnak, nem dohányoznak és nem is isznak. Ezek pedig, habár egy családapa esetében erénynek számítanának, egy akcióhősnél jócskán visszavesznek a „badass-faktorból”. Manapság igazán kevés film mer kitörni ebből az ördögi körből, és ha akad is, aligha teszi olyan stílusosan, mint a Boondock Saints.

Mindkét film története jórészt Bostonban játszódik, bár emlékképek formájában más helyszínek is megjelennek a vásznon. A főszereplő McManus ikrek (Sean Patrick Flannery és Norman Reedus) egy Szent Patrik-napi ünneplés során összetűzésbe kerülnek az orosz maffiával, mivel azok be akarják zárni kedvenc kocsmájukat. A kialakuló verekedésből végül ők kerülnek ki győztesen, de másnap hajnalban a lakásukon látogatják meg őket a csúnyán helybenhagyott oroszok, akiket később holtan találnak a rendőrök egy sikátorban.

Az ikrek a rendőrségen isteni jelet kapva úgy döntenek, hogy megszabadítják Bostont a „gonosz” emberektől, és igazságosztó hadjáratba kezdenek. Ebben csatlakozik hozzájuk Rocco (David Della Rocco), az olasz maffia kifutófiúja, aki segít nekik megtalálni a bűnözőket. A fiúk minden maffiózó kivégzésekor imát mondanak és aprópénzt tesznek az áldozatok szemére, így a bostoni lakosság rövidesen a “Szentek”-ként kezdi emlegetni őket. Eközben az FBI különleges ügynöke, Paul Smecker (Willem Defoe) ered a nyomukba, aki több mint alkalmasnak látszik rá, hogy elkapja őket. Az első és második rész között, akárcsak a valóságban, tíz év telik el. Csaknem valamennyi szereplő visszatér az első filmből, és számos dolgot megtudhatunk például a McManus család múltjáról is, valamint erős utalásokat a harmadik részre egy cliffhanger formájában.

A karakterek szinte egytől egyig megfelelnek az említett kilencvenes évekbeli akcióhős ideálnak, habár a Boondock Saints esetében sokkal szerencsésebb antihősökről beszélni, hiszen Connor és Murphy a legkevésbé sem válogat az eszközökben, ha bűnözőkről van szó. Emellett igaz hívők, és soha sem bántanak ártatlanokat vagy rendőröket. A katolikus vonal nagyon fontos szereppel bír a filmekben, a fiúk által viselt kelta keresztekben és a gyakran ismételt családi ima formájában gyakorlatilag folyamatosan jelen van. A “Szentek” ennek ellenére egyáltalán nem szentek, hiszen jóformán sohasem láthatóak cigi nélkül, a film során számos alkalommal bizonyítják olthatatlan szeretetüket a whisky és a sör iránt, és az ízes káromkodásokat sem vetik meg. Pont emiatt mellesleg a filmet mindenképpen feliratosan érdemes megnézni, hiszen az ír akcentust semmilyen szinkron nem tudja átadni. Itt érdemes megemlíteni a filmek egyik fontos jellemzőjét, ami szintén csak eredeti hanggal hatásos igazán: valamennyi karakter egy bizonyos jól körülhatárolható etnikum tagja. A McManus ikrek írek, Rocco és a Yakavetta család olaszok, Eunice Bloom déli és így tovább. A Willem Defoe alakította Smecker nyomozó talánaz egyetlen kivétel, hiszen nem tartozik egyik jellegzetes etnikai csoporthoz sem, ő a klasszikus középnyugati amerikai példája. Ami mégis egyedivé teszi ebben a kavalkádban, az a karakter nyílt homoszexualitása, amit a színész élete egyik legjobb alakításával jelenít meg. A Smeckert követő három nyomozó pedig a „comic reliet”-ért felelős, habár az alkotás egyébként sem nevezhető teljes mértékben komolynak.

Nem kell persze arra gondolni, hogy Troy Duffy filmjei vígjátékok lennének, hiszen elég erős üzenetet is hordoznak magukban, de a legfontosabb céljuk feltétlenül a szórakoztatás. Nagy és parádésan megkoreografált lövöldözések, jó dumák és hatásos befejezés jellemzi mindkét részt. A gyakori belassításokkal még hatásosabbá tett színpadias jelenetek meglepő módon nem teszik „gagyivá” a lövöldözéseket, sokkal inkább a “Szentek”-et kívánják afféle földöntúli aurával felruházni egy-egy pillanatra. Ez tökéletesen sikerül is. Aki esetleg romantikus szálat várna, sajnos csalódnia a kell, a statisztákat leszámítva mindössze egyetlen női szereplő jelenik meg a filmekben, a második részben Paul Smeckert helyettesítő Eunice Bloom ügynök (Julie Benz), de érzelmi szál az ő karakteréhez sem kapcsolódik. Összességében kimondható tehát, hogy a Boondock Saints mindkét epizódja elsősorban az akciófilmeket kultiváló férfiközönségnek készült.

Fontos még megemlíteni a filmbéli akciókat, illetve azt, ahogyan a rendező azokat prezentálja. Ez általában úgy történik, hogy a néző látja, amint a “Szentek” berontanak a helyre, ahol a maffiózók éppen tartózkodnak, majd a film egy gyors vágással rögtön ugrik egyet az időben. Ekkor is a helyszínt látjuk, órákkal később, ahogy a rendőrök helyszínelnek és megérkeznek a nyomozók. Ekkor általában Greenly nyomozó előadja az elméletét az történtekről, ami egy esetet kivéve sületlenség, és ezért Smecker ügynők gyorsan elküldi kávéért. Ezután ő maga méri fel a helyszínt, és ahogy felvázolja, hogy szerinte hogyan zajlott a cselekmény, egy flashback-ben látjuk, ahogy a dolgok megtörténnek a Szentekkel. Ez egy egyszerű, de zseniális megoldás a rendező részéről arra, hogy olykor akár félre is vezesse a nézőt, hiszen Smecker, még ha a legjobb nyomozó is a világon, nem tévedhetetlen.

Összességében tehát, ha valaki úgy érzi, hogy a mai akciófilmekből hiányzik neki a nyers izzadtságszagú maszkulinitás, a vér, a cigi, a szesz és szerinte túl sok mostanság a romantika, de mégsem akar egy Sin City-hez hasonló, kicsit önmaga karikatúráját megfestő filmet nézni, akkor a Boondock Saints és folytatása egészen biztos, hogy el fogja nyerni a tetszését.

Testvérbosszú (Boondock Saints), 1999. Rendezte és a forgatókönyvet írta: Troy Duffy, Indican Pictures.
Testvérbosszú 2 (The Boondock Saints II: All Saints Day), 2009. Rendezte: Troy Duffy, forgatókönyvet írta: Troy Duffy és Taylor Duffy, Stage 6 Films.