A 2010-es Jameson CineFest valahogy úgy illik a hazai művészeti fesztiválok sorába, mint a porcelán az elefántboltba. Könnyedén sorolhatunk lenyűgöző számadatokat, mindezt azonban elenyésző reklám hirdeti, a nézőszámot illetően pedig hiába keresünk adatokat.
A vetítéseknek helyet adó Művészetek Házában sétálgatva sajnos inkább csak esténként lehet fesztiválhangulatot tapasztalni, s azt is néha csupán a mozi előtt lévő térre szervezett koncertek és afterparty-k miatt. Pedig minden vetítés és program ingyenes. A CineFest esetében már messze nem csak az ingyenességről, vagy egy igyekvő próbálkozásról, esetleg régióbeli helyfoglalásról van szó. A programból kiderül, hogy a rendezvény egy nagyon is színvonalas és rendkívül sokoldalú mustrává nőtte ki magát.
A fesztivál elismertségét maguk a jelentkezők támasztják alá: a 14 válogatott, versenyző nagyjátékfilm mindegyike magyarországi ősbemutató, azonban nem ismeretlen, gyenge és izzadtságszagú próbálkozások (ami, valljuk be, előfordult még a fesztivál megszületésekor), hanem más, rangos versenyen szerepelt és jó eredményeket elért művek. Ringbe szállt például egy-két Oscar-díjra jelölt amerikai elsőfilm, pl. A befagyott folyó, egy-két Oscar-díjat nyert amerikai független film, pl. a Precious, valamint a Pál Adrienn című alkotás, mely Cannes-ban FIPRESCI-díjat, a CineFesten pedig a nemzetközi zsűri díját nyerte el.
Nem a Kocsis Ágnes rendezte film az egyetlen magyar vonatkozású és nemzetközi figyelmet felkeltő alkotás, itt is láthattuk ugyanis a velencei filmfesztiválon a legjobb rendezés díjával kitüntetett iráni filmet, a Nők férfiak nélkült, mely egyik fontos szereplőjét egy magyar színésznő, Tóth Orsi alakítja. Az elsőfilmes képzőművész, Shirin Neshat Miskolcon járt, filmje vetítése után az érdekesre sikerült közönségtalálkozón többek között a művészetről és a politikáról, annak kapcsolatáról beszélt. Az iráni rendezőnő alkotása elnyerte a CineFest fődíját, a Pressburger Imre-díjat, amit a miskolci születésű Oscar-díjas rendezőről-íróról neveztek el. A film szeptember 30-án kerül a magyar mozikba (trailer itt). A zsűri nagydíját egy másik, Cannes-ban díjazott film, A gyermekeim apja című francia-dán koprodukció kapta, melyet Tarr Béla producerének váratlan halála ihletett.
A rövidebb lélegzetű filmek közül is nagy számban akadt érdekes és izgalmas alkotás. A nézők szemszögét figyelembe véve a rövidségnek megvan az az előnye, hogy ha valami nem sikerül, azon könnyebben túllendülünk, ugyanakkor nehéz néhány percben kerek és tartalmas történetre, szerkezetre lelni. A legjobb kisjátékfilm díját elnyerő Napszúrás egyértelműen sikeresen oldotta meg az utóbbi feladatot. A diákzsűri díját a Bulkin I. S. utolsó napja című rövidfilm kapta. A komor hangulatú és a csattanóra kihegyezett alkotások között finom átmeneteket is beválogattak a programba, mint például az édes-bús Rossz dalszöveg című lengyel alkotást, melyben a gyönyörűen éneklő óvónőbe beleszeret egy Tourette-szindrómás stúdiós (a betegség akaratlan, hirtelen és heves gesztikulációval, káromkodással jár, ebből több humoros, de keserű jelenet született). (A rövidfilm látható a youtube-on két részletben, de sajnos csak lengyel nyelven.)
A sokszínűség az egyik legnagyobb előnye a fesztiválnak, a programdömping közepette szinte eltörpül a nem sikerült, gyenge vetítések száma, így a színvonal is kifejezetten magasnak mondható. A dokumentumfilmek nagy része egy-egy marginális léthelyzetet mutat be, de akad gazdasági változásokkal foglalkozó ökofilm is. Érdekes darab például a Miskolcon kifejezetten aktuális témájú Sorsod Borsod című alkotás, aminek két, teljesen különböző közegből indult fiatalkorú bűnelkövető a főszereplője, vagy a Müezzin, mely az isztambuli, imára hívó imámok Megasztárra hasonlító versengésébe enged bepillantást. A győztes egy már számos más díjat is bezsebelt alkotás – Volt egyszer egy sziget –, ami a Csendes-óceánon lévő kis szigeteken élők klímaváltozás miatti aggasztó helyzetével foglalkozik. A sokszínűséget támasztja alá, hogy a kitekintőben megnézhettünk például egy nagyon „amerikaira” sikerült képregény-adaptációt is.
A sokrétűség bizonygatását még ennél is tovább lehet fokozni. A régi felvételek újrajátszása közül a Dargay Attila munkásságát felelevenítő blokk vidám retro-hangulatot teremtett (milyen régen láttuk már a humoros, de tanulságos Három nyulat vagy Dióbél királyfit a Vuk és a Lúdas Matyi nemrég elhunyt szerzőjétől!). Az animációs szekció fődíját az emlékezés életben tartása végett az idei alkalomtól kezdve Dargay Attila-díjnak hívják, amit ebben az évben Molnár Tünde Simon vagyok című, már-már képzőművészeti látványosságként működő filmje kapta meg (trailer).
Nem csupán vászon előtt ülős programok sorjáztak a fesztiválon: filmkészítők és forgalmazók tanácskoztak a digitalizációról, dokumentumfilmesek a koprodukciós lehetőségekről, volt roma filmes program és visegrádi fesztiváltalálkozó a közép-európai együttműködés lehetőségeivel kapcsolatban, sőt a szervezők a már megszokott módon nyitottak a filmkészítés iránt érdeklődő amatőrök felé is: nyílt versenyben bárki beküldhetett egy 60 másodpercbe sűrített filmklasszikust.
A csak apró részleteket felvillantó összefoglalásból is kiderül, hogy Magyarország egyik legfontosabb és legjobb filmeket felsorakoztató mustrája a Jameson CineFest. A nézőszám és az érdeklődés az esemény horderejével és lehetőségeivel ellentétben mégsem elég magas, s itt inkább a nagyközönségre gondolok, mintsem a szakmabeliekre. Az egyik legnagyobb whiskygyárnak is köszönhetően – ami nemcsak pénzzel, hanem sokkal inkább „természetben” segíti a fesztivált – a leutazott résztvevők nem loholnak egyenesen haza, hanem koncertekkel és az ingyenes alkohollal maradásra bírva találkoznak, beszélgetnek, így esély nyílik egy igazi, nemzetközi fórum létrehozására.
Jameson CineFest, Miskolc, Művészetek Háza, 2010. szeptember 10-19.
