Rímbe szedett szociók

Szombaton az A38-on rendezték meg a harmadik Budapest Slamet. A Duna vizén lágyan ringó hajó kedvezett a rímhelyzetnek. Hazánk legjobb rezidens MC-i és slammerei tartottak névsor- és versolvasást. Soráthajlások, asszonáncok, nő- és hímrímek a házban! Akarom mondani a hajón.

A slam poetry a burzsoázia nyílászárócseréje. Hogy többször ne hallatszódjék tagságival körülbástyázott klubjaikban a géppuskanyelvű feketék fegyverropogása, saját performer prófétákat neveztek ki maguknak, hogy elementáris-morcos fakkolással éreztessék az öltönyös yuppie-lét elviselhetetlen nehézségét. A legendáriumban jól mutat Marc Smith építőmunkás múltja, így hát a ma már csak „slam papiként” hivatkozott Kovács úr show-ja folytatódott a Capone törzshelyének számító Green Mill jazzklubban. Kicsit olyan ez, mint egy francia szalonban, rizsporos parókával, tíz fős személyzettel kommunistát játszani a hatvanas években. Smith elkötelezett szocialistának vallja magát mellesleg.

Mindezt csupán azért bátorkodtam előrebocsátani, mert a hétvégén, a harmadik Budapest Slam alkalmával nálunk vendégeskedett a keleti parti slammerek két exkluzív reprezentánsa: a mozgalom fáradhatatlan szervezője és aktivistája, Bob Holman, illetve a legifjabb generáció rasztafürtös üdvöskéje, a trinidadi felmenőkkel bíró Samantha Thornhill. A csak tiszta forrásból kodályi maximája értelmében, zsebükben gyűrött papírra körmölt verseikkel elrepültek erre a falatnyi slam-provinciára, hogy a „hángérien párvenüknek” elhozzák a műfaj gyökereit, hogy megmutassák mitől is döglik a manhattani légy.

Kicsiny hazánk slaméletének legfontosabb eseménye a Műcsarnok által álmodott és életre hívott Budapest Slam. Szárba szökkenését mi sem mutatja jobban, mint hogy kinőtte bölcsőjét és idén az A38-on olvasták össze rímképleteiket az új vizeken járók. Év közben egyébiránt a Kőlevesben vannak havonta slam-estek, a vidéki várak közül meg Veszprémben, Zalaegerszegen, Szegeden és Pécsett található komolyabb kompánia. Utóbbi végvárból érkezett Áldozó Krisztián, azaz Aldo, hogy magyar nyelvű konferansziéja legyen az estnek. Parádés lazasággal, az évszakot meghazudtoló zöldellő rímbokrokkal tett eleget feladatának. A másik műsorvezető az a Gyukics Gábor volt, aki ugyan testközelből szívhatta magába a tengerentúli slam-klubok marihuána-füstös hangulatát, ám ennek ellenére – éppen ezért? – felfuvalkodott, olykor sértett, időnként keménykedni próbáló és Bob bácsinál árulkodó kiskamasz karaktert hozott magával. A pörgő nyelvet viszont otthon felejtette. Aldo mentette, mentegette a helyzetet, de nem volt egyszerű helyzetben.

Először Bob Holmant kérik a színpadra. A Run DMC-szerelésben (csillogó öltöny, Adidas csuka, keménykalap) érkező fenomén patikamérlegen kikavart keverce volt Ginsbergnek, Morrisonnak és Elvis Costellonak. Csak hát nem üvöltött annyira, mint Allen, nem volt olyan orgánuma, (hogy is lett volna?) mint Jimnek, de nem volt annyira anti-sztár se, mint Costello. Eseményt kívánt teremteni a színpadra, de a beates képei, a fel-alá járkálása, meg a kimódoltnak ható kicsattanásai számomra ingerküszöb alatt maradtak. Kövezzetek meg, de inkább hallgatok meg egy jó verset, még ha ül is a költő, de legalább nem kiabál.

Sam Thornhill kellemetes jelenség. Mintha egy gospel-kórus cheerleadere lenne. Széles mosollyal lép a színre. Arról mesél, hogy New York City metróvonalán afféle költészeti flash-mobokat rendeznek. Beülnek egy kocsiba, és spontán rákezdenek papírra vetett dalukra. Az utasok meg elkerekedett szemmel figyelik, miképp szivárog az undergroundba a magasköltészet. Sam Thornhill olyan verseket olvasott nekünk, melyek kissé távol állnak a tipikus utcai témáktól. A meztelen csigák kerülgetése, az albérleti ágyon felejtett használt óvszer vagy a kutyaharapás úgy vélem nem tartozik az amerikai társadalom jelenlegi három legfontosabb problémája közé. Afféle terápiás dalok ezek. Vudu, ami megvéd a harapástól, a nyálkás csigáktól, meg a tele kotontól. Vicces kis semmiségek.

Aztán kezdődik a verseny. A szabályok szerint a közönség soraiból kerül ki három pontozó, akik tízes skálán értékelik a három perces (plusz tíz másodperc) produkciókat. Pontoz továbbá a két tengerentúli ikon is. A téma: a gyökerek. A Ludditák kezd. Versenyen kívül lenyomnak egy sötét szociót a magyar nép zivataros huszadik századáról, meg az ennek talaján szárba szökkenő huszonegyedik századi realityről. Államos- és magánosítások, árják és cigányok, vidékiek és fővárosiak, sznobok és pózerek a poémában. Számomra övék az est ríme, a (aki nem múlt még el tizennyolc és tud latinul, az kérem ugorja át a következő sort!) Tarasz Bulba/paraszt vulva összecsengés. No meg szókapcsolatba foglalják a változáskörnyéki skizofréniánkat is: „úttörőingben bérmálkoztam”.

Zeek egy TV-hívő szappanopera-liturgiáját olvassa. „Hogy győzhetne meg engem a Szentírás vagy vallás / az én szentháromságom a Mónika a Győzike, a Ballázs.” Verse az RTV-Részletes archívum alapján készülhetett. Inspired by magyar csatornahelyzet. Bárdos Deák Ági népies, tüzes tangószoknyában lép fel. Az underground-díva ezúttal az EU-rímküszöbét feszegeti. „Nem vagyunk mi probléma, csak egy díszes bokréta Európa testén…” Népdalritmikába csomagolja élesszemű társadalomkritikáját. Meg is kapta Bob bácsi különdíját. Saiid a prímszámokkal magyarázza, miért fontos kikapcsolni a tévét, amelyben – mint tudjuk – gyökerek ücsörögnek. A rímes beszéd helyett ezúttal prózaverssel készült, ami számomra igen meglepő és igen megnyerő volt. IndianA belőtt kapucnival versel. Nekem nagyon bejön a textusa. A zsűrinek is, aki döntőbe lövi. Szintén második fordulóba jut Ponza és Újonc is. A zenekar is nagyon jó. Figyelik a rímhelyzetet, hova üthetnek be egy taktust, egy hosszabb sort meg gitárral kísérnek le. A fináléra lábdob vagy pergő dukál.

Elképedve és elismeréssel hallgatom a rímbe szedett szociókat, amelyekben összeér az utca, a háló- meg a tévészoba. Vagyis hát ez a számunkra kimért sors. Az est győztese Saiid, de szerintem mindenki nyert, aki ott volt a hajó gyomrában. Kár, hogy Samantha és Bob nem érthették…

Budapest Slam, A38, 2010. szeptember 25.

A fotókat Varga Levente készítette.