“hogy a kibaszott sátán enne el innen mindenkit a bús picsába”
(NyGÁ, a Balassi Intézet A Magyar Nyelv Éve
alkalmából kiírt pályázatának második helyezettje).
1
egymás után adom a bűnjeleket
a nyomokat hogy élek recseg a
parketta celluxot zörögtetek
mindjárt tüsszentek is talán
most arrébb rakom és így
összekoccan két pohár hogy
legyen hol írni a szokásos füzetet
kinn hagytam ahogy a laptopot a
tévét épp olvasott könyveimet
(újat fogságban sosem kezdek el)
és a pohár vizet ami épp ezekben
a percekben melegszik fel
bár a műsorig még húsz perc
ha nincs más hátra benyomom
a kistévét nem mintha kivehető
lenne bármi is a képen csak hogy
ne maradjon senki sem kétségek közt
hogy bárha nem is látszom
létezem
2
mert minden kibaszott embernek
muszáj mindig idejönnie és
idetelefonálnia, reggel, ebédidőben
és vacsora alatt (no meg a köztes
tartományokban) is, benyomulni
a szobákba, fürkészni, hogy van-e
rendetlenség (van) most meg épp
vasárnap egy óra egyszerre csöng
az ajtó és a telefon is gyanús hogy
az ablakon is kopognak lelkes
alpinisták
3
én meg rohanok be a félig megevett ebéddel
mint ki önnön életét mentené még amíg tudja
mert anyámra nem számíthatok hogyha egyszer
lázas vagyok és emiatt izzadt no meg amúgy is
szakadt itthoniban majd tapintatból kivételesen
elbúcsúzik az ajtóban recseg a kurva parketta
de elnyomja az újracsörgő telefon még ide is
behallatszik ahogy a vendég sóhajként az én
visszafojtott lélegzetem fújja ki hogy micsoda
őrültekháza ez itt folyton zavarnak nem lehet így
nyugodtan két értelmes mondatot
hát igen neki legyen mondva
4
az anyám persze majd megorrol hogy
megint versbeszedtem mint akaratgyenge
árulót mint túl filantróp jelenséget aki
végülis tényleg miért is ne lehetne egyszer
csak egyszer filantróp irántam is
5
ha már egyszer ügyes okos drága kisfia
megírta neki ezt a szépet
mekkora szar.
szerintem érd(ek)es, merész szöveg, a mottóval volt erős fenntartásom
mi ebben a merész? (poétikailag merész?) a merész itt eufémizmusa a szarnak? nekem ebben a szövegben a briliáns poétikai sűrítések, átkötések, szomorú tematikai fókuszok, és persze a nyelvi megformáltság izgató szöveghelyei tetszenek. katasztrófa. miért kell ilyet közölni?
szerintem a mottó nagyon tökös felütés – ola nem értelek – neked most tetszik ez vagy nem?
dehogy szar…áhhh gyárekek ezt azért nem – a monotonitás van kissé elcseszve, ahogy nyerges (általában) élőbeszéd és tudatfolyam szerű áramlása tart – nekem kicsit túlzott meg erőltetett – de (ismétlés) h szar.. drága áfra haver meg is lepnél ha nem fenntartással kezelnéd a mottót 😀
na egyszóval nekem a velős átütőerő hiányzik belőle
említettem ezt a gondolatom a szerzőnek is, hogy a mottó nem biztos, hogy ebben a formában oké, bár szerintem meg épp a monotonitás miatt hat a szöveg, a mottóban viszont nem az idézettel volt bajom – ahogy gondolnád Csabesz -, hanem inkább a zárójeles részt tartottam feleslegesnek, félrevivőnek, de a döntés a szerzőé
merésznek én éppen nem mondanám.
átütni sem hiszem hogy kéne vele bármit is.
de hogy van helye, és jó hogy lejött, abban biztos vagyok.
Jani, mért vannak fenntartásaid? Szerintem poén.
Épp a zárójeles rész miatt poén. 😀
egyet vagyok értve – nem rossz vers, de nekem semmi extrát nem adott, mert jó a helyzetkép jó a miliő szagát érezni – lehet hogy alapvetően nem vagyok vevő nyerges beszédmódjára, a tipikusan “rendben van korrekt, de…” esete
pont ezért voltak fenntartásaim a zárójeles, – ahogy írtad Barna – “poén” résszel, mert féltem, hogy lesz, aki nem fogja majd, mint az első hozzászóló, az persze nem kérdés, hogy van helye a szövegnek itt
az első hozzászólónak semmi gondja nem volt a “zárójeles, poén résszel”, sem a mottóval, hanem a lagymatag, dekoncentrált szövegtesttel. a hozzászólásokban egyetlen poétikai érv és szöveghely-illusztráció sem kapott helyet, mely – a kinyilvánításon, kritikai megjegyzésekkel – kísérletet tett volna az első hozzászóló véleményének árnyalására.
“az persze nem kérdés, hogy van helye a szövegnek itt” – még szerencse
“még szerencse”, mert van miről beszélgetni, bár érdemi poétikai érvek megfogalmazására jelen esetben képtelen vagyok, ráadásul most fáradt és lusta, ahogy a korábbi lagymatagságomból is látszik, ez van, bocsánat mindenkitől a komolytalanságomért
a szart nehéz árnyalni
a szart nehéz árnyalni? nem hallott még Petriről vagy a sár-költészetéről? a nem pejoratív és minősítő, hanem pl. anyagi és hagyományi értelemben vett szar, amice, árnyalható! “miazhogy!” mi az ma! (ez utóbbi dőlt betűs)
öregem én kb ezek szerint szarban mosdok – nekem beszélsz hogy mifán terem a végtermék? hogyne hallottam volna – az árnyalásom megvolt- – szarnak nem nevezném, a többit leírtam (lásd) fentebb
elnézést követelek – ez inkább árnyékszékelés
🙂
Nincs erről mit beszélni. Undorító és gyenge. Elszomorít hogy ilyen megjelenhet.
Nincs itt moderálás?
a polgárpukkasztás jó dolog, méghozzá azért, mert prűdség nélkül nem létezik
Vérlázító! Mi a vers definíciója? Mi a próza definíciója? Vajon ki az aki eldönti, hogy ez a rémség hova sorolható? Hol a határ a trendiség, a művészi érték és a nem tudom megmondani mi között? Még számtalan kérdés kavarog a fejemben miközben fel vagyok háborodva, hogy kik kapnak felületet. Nem is tudom hova vezet, ha ez lesz a követendő minta.
tragédia… mintha minden más felületen kizárólag
tökéletes szövegek jelennének meg, ugyan már 🙂
Nem. Más felületen is megjelennek olyan írások melyek méltatlanok a figyelemre.
Igazad van, tragédia.
De talán eljön az idő, (hú nagyon szeretném) hogy a zárosztályi zárójelentés diagnózis rovatában megfogalmazottakat bizonyító írások valóban csak abba a dossziéba kerülnek. S akkor a konzílium joggal jelentheti ki, gyógyulásra esély nincs.
Én azt nem értem, hogy miként lehetséges egy nyilvánvalóan torzó, versnek titulált írással bármilyen fórumon második helyre hasítani. Úr Isten! Akkor a dobogó többi fokán mi áll, sőt a csak helyezettek mit hoztak össze?
Most már mondja meg valaki, valóban a Zombi lesz a divat és a nagy klasszikusokat hagyjuk a sírjukban forogni. József Attila azt mondta az egész népét fogja tanítani, de látom hiába volt minden erőfeszítése, mert az új nemzedék géniuszai egyszerűen meggyalázzák a költészetet a rettenetesen beteg, elvont, agyament rémségeikkel.
Nagyon berágtam a tapsolókra is.
“Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked!
Oly csodás nyelv a magyar.
Révület fog el, ha rágondolok is.” /Füst Milán/
Nem fogjátok (kedves alkotó, és némely hozzászóló) “megújítani” a magyar nyelvet, bár azt gondoljátok, hogy Ti vagytok a újkori nyelvújítók! Már két év múlva, senki nem fog emlékezni Rátok, ha csak nem fog el Benneteket is az a bizonyos “révület”, és meg nem tanuljátok tisztelni anyanyelveteket.
Az a véleményem, hogy ezt a nyelvet gúnyolni, meggyalázni, nem bátorság, hanem tudatlanság, vagy alávalóság. Olyan, mint ha valaki az anyját üti meg!
a költészet nem csak az esztétikumról szól meg a bájolgásról – az maga a nyomor – és nem hiszem h nagyon erőltetni kéne a klasszikus atavisztikusságot – merítsünk tőlük rendben, de előre kell tekinteni
Kérdés, hogy vers ez egyáltalán? A tartalma hétköznapi, valódi versben nehezebb lett volna megfogni. Így elmondva és vernek tördelt szövegként leírva valóban “szar” napja volt szegény költőnek. Tessék mondani: a polgárpukkasztásnak mindig abban kell kimerülnie, hogy leírjuk a kurva és a szar szavakat?
Szerintem Csabesz mondja jól. Nem értem az ellenző hozzászólókat. Ez egy vers, ami egy helyzet, egy hangulat kifejezése. Szerintem a maga nemében jó. Jobb, mint a sok bájolgás, ami csak messziről ugatja a költészetet, még ha rím, ritmus, minden rendben van is, mert csak ugyanaz a lerágott csont, amit már mindenki leírt valamilyen formában. Nyerges önmagát adja, helyzetét, körülményeit és ezen keresztül a mai világot, ahogyan a ma élők tömegesen megélik. Zaklatottan, türelmetlenül.
Most anyázhattok! Nem fogom elolvasni a további reagálást.
Hát ez lenne az előre?
Köszönöm.
Nem kérek belőle!
Lelkem nem enged,
Nem követhetem,
Ha zászlót bont a förtelem.
Míg tűzhelyet őriznek a házak,
Nem csókolhatok
Bélsárral kent szájat!
Szólok mert hiszem,
Sokak hangja vagyok!
Nem. Nem ilyenek a nagyok,
Hiszem, az idő okos,
Nem lesz hányaveti, hanyag,
S belőletek nem lesz
Soha tananyag.
A jelent küzdöm,
A jövőt vágyom, remélem,
Kell, hogy virág nyíljon
Ezen a szeméten.
Záruljon imával
A kifakadt gondolat:
Uram! Fordítsd ránk gondodat!
Lásd vannak kik közöttünk élnek,
Nyomorba dőlt lelki szegények,
Ott tülekedve, ott az élen,
Tort ülnek a szépen, s erényen.
Uram!
A bocsánatért esdekelek,
Hisz nem tudják mit cselekszenek…
na, vallejo feltette az i-re a pontot. csabesz meg vagy folyamatosan mllébeszél, vagy tényleg ennyire nem érti.
tudod a baj h rég rossz ha ti érteni vagy értetni akarjátok a költészetet – nem egzakt ez
nem minden vers ami rímel – meg különben is kik azok az avantgardisták?
Az a helyzet, nem attól vers a vers, hogy az írója annak titulálja.
Nem is az a baj, hogy egyes, magát költőnek nevező ember így ír.
Szuverén joga.
A nagyon szomorú ebben az egészben, hogy ezt a nem is tudom minek nevezzem írást, és sok hasonlót az általunk hozzá értőnek gondolt irodalmárok- írók díjazzák, és ilyen fórumokon jelenhet meg.
Már itt sem az érték számít.
na ácsi hozzártő – olyan nincs, hozzáértő, szakértő – ez nem szakma mint a heggesztés, vagy építész mester és tanonc fokozat – “mindenki használ szavakat, le is tudja írni – minden ember költő”
Csabesznak együttérzésből!
Köss csak barátom ebet karóhoz!
Válassz magadhoz illendő mércét,
S bizonyítsd hát széles-e világnak,
Mily’ ember vagy és mennyire érték!
“mindenki használ szavakat, le is tudja írni”
Ez idáig igaz és rendben is van.
Nyilván nem véletlen/ ahogy eddig is így volt./ nem minden emberből lesz nagy költő ettől függetlenül.
Ahhoz kell sok tanulás és ezen felül, ami elsősorban a lényeg: Tehetség.
Amiről ugye tudjuk, vagy van-vagy nincs.
Én úgy gondolom, mint mindenhez az életben, de az íráshoz legfőképpen csak szeretettel és kellő alázattal lehet közeledni.
Aki írásra adja a fejét, /és már nem csak magának ír/
felelősséggel tartozik azért -amit kiad a kezéből.
A vers a lélek tükre.
Az olvasó dönti el a vers létjogosultságát
és majd az idő mutatja meg, kinek a verseit- írásait fogják a későbbiekben is olvasni.
vallejo – azért mert romhányinak hiszed magad, hogy versben/rímben válaszolsz és így micsoda zseniális iróniával világítasz rá a másik táborra, még nem lesz relevánsabb a véleményed – berágni egy ilyen versen, és azon aki jónak találja pontosan a merevség mércéje, hamár az enyém rettentően züllött – így van, és? ilyen alapon köpjünk le mindent ami kissé meri feszegetni a határokat – ami meg konszolidált az mind mesterséges dögunalom
hölgyem – első három bekezdés egyetemes alapigazság – a többi az már csak személyes véleményem eltérése miatt nem valami penge – nehéz egy olyan tevékenységhez alázattal fordulni, amit kb az ember önkívületben művel vagy a szar napjait írja le – a vers nem a lélek tükre, hanem egy egyéjszakás kaland – a létjogosultságához semmi köze az olvasónak, max eldönti magában h jézusom ez mekkora fos – a költő hordja ki az egészet, saját magáról szól, ne az óvónő mondja már meg nekem, hogy milyen pulcsit adjak a kölykömre – uccsó mondat szintén közhely ezért így van
Ámen!
ja vallejo a rettenetesen beteg, elvont agyament rémségek pedig jófejek – és nem szentségtörőek, mellesleg József A. se volt szent – épp etől izgalmas – gimunő vagy igazi?
Nem folyó az mi közöttünk hömpölyög,
De világot választó mély óceán,
Ízlésünk az mi e parton marasztalt,
Mert tudjuk ott túl csak fertő vár reánk.
Láthatod mennyien óvjuk fövenyünk,
Tajték ne sodorja ide szemetét,
S tomboló viharnak is ellen állva,
Hisszük a jobbat teremtő tenyerén.
“a többi az már csak személyes véleményem eltérése miatt nem valami penge ”
Nem a te véleményed- Tehát akkor már nem is lehet az.
Értelek!!
“a költő hordja ki az egészet, saját magáról szól”
Mintha én is ilyesmit írtam volna.
De ennyi.
Én tiszteletben tartom, mindenki kinyilváníthatja a véleményét.
Ez így van rendjén.
Számomra érték az irodalom, a versek világa.
Én csak arra próbáltam rávilágítani, hogy ha már nem csak öncélúan a saját örömére ír valaki. -hanem azt másokkal is megosztja.
Netán még szélesebb körben.
Felelősséggel tartozik az írásaiért.
Nem kell ezt érteni, vagy megérteni.
Mindenkinek saját dolga , mit diktál a lelkiismerete.
Leírtam az én hozzá állásom. Úgy érzem minden bántó szándék nélkül.
Nem hiszem , hogy kéne ezt még ragozni.
Túl messze vannak egymástól az álláspontjaink.
igaz és ízlésről vitázni elég céltalan
végkonklúzió: nem minden szar, ami barna
úgy látszik, csabesz nem mellébeszél, hanem tényleg nem érti. tudniillik: a kérdést, ami föl lett téve. tehát nem a verset. persze a téma már szétoffolódott.
húbazmeg. a Zombi jött divatba: a 18. század kísértete huhog itten. Szent nyelv? Lónak lila fasza szent nyelv, az amin ennyi hülye pópista, mormolja az irodalom (szent) imáját. Tessenek már szívesnek lenni túllépni marinéni irodalomóráján- kösz.
Ezennel elindítom a kulter.hu engedélyének felülbírálatát.
Üdvözli önöket:
Szalai Annamária
börtönbekénecsukniazilyenszarjankónyelvrombolótazonnaltartoztassaleanemzetimédia hatóságszagadjonmegmitképzel.
köszönjük, Barna, az értékes hozzászólásodat. Így is lehet – de minek. Ezzel egyébként a verseket is összefoglaltam.
drága julcsi jobban értem a helyzetet, mint ahogy kinézed belőlem – ahelyett h azt hangoztatod h ki mit nem ért, inkább mondanál valamit – de lehet, hogy mégse izgatna a véleményed
barnánál a pont – nyerges mondjon le!
csabesz, bocsánat, ha csesztetésnek vetted, én mindössze arra akartalak ösztönözni, hogy olvasd vissza az eddigieket, amit nyilvánvalóan nem tettél meg. Tudniillik: kommenteket. és meglátod, hogy többször is nem a kérdésre válaszoltál. Aztán belementél egy nyilvánvalóan meddő vitába – mi a költészet, mitől vers a vers…
hogy barnának mennyire ítélhető a pont, nem tudom, mert ő hol ezt mondja hol azt. legutóbbi egyszavasa nyilván ironizálás volt.
de félre ne érts: nem mondom, hogy ezek a versek (mottóstul) jók. még csak nem is szarok. egyszerűen fölöslegesek. mint már mondtam: így is lehet, de így meg minek. Tudniillik: verset írni.
tiszta sor – postok visszaolvasva, csigavér – igaz, hogy nem mindig azokra válaszoltam, csak szabadon továbbvittem a problematikát – szerintem nincs olyan bejáratott módozat miszerint igenis így és így kell írni szóval, nyergesül is lehet, bárhogy, max fos lesz a végeredmény – bár nyerges nem az, én olvastam már igazán túlmisztifikált lótrágyát komolyan
én a prae-ből kiábrándulva vetődtem erre az oldalra, de ebbe se fogok beleszeretni. nem értem a szerkesztők elveit, hogy miszerint válogatnak. nyerges itt is hullámvölgy, bármennyire főszerkesztő, meg elsőkötetes.
nyerges itt csak átutazó – na van itt prae kollaboráció dögivel
Kedves julcsi15!
Nem igazán értem, hogy milyen “szerkesztői elveket” nem ért, ha esetleg kifejti, válaszolni is tudunk, sőt, lehet lesz olyan instrukció is, amit megfogadhatunk.
Na akkor én is beleszólok már. 🙂
Szerény véleményem szerint nincs probléma az alpári kifejezésekkel (pláne bizonyos helyeken, ahol a leírt szavak száma alapján díjazzák az embert), a témával vagy hasonló említett dolgokkal. Viszont senkinek nem tűnt fel, hogy ez nincs jól megírva? Hiába akar közölni valamit a szerző, megmutatni magát, ha nem teszi ezt jól. Széteső, gyenge szöveg, sokkal jobbakat olvastam ezen az oldalon.
csabesz, kicsit gondold át a kommentjeidet. elég kétosztatú, dichotomikus a gondolkodásod, s látni hogy élvezed a kontraszt-helyzeteket, ám azokat nem világítod át, de nem is kezeled gondolati összetettséggel, és megnyilatkozásaidban sem jeleníted meg, nem csupán részletesebb és koncentráltabb véleményedet, hanem a nyelvet, mint összetettséget. Az invenciózus nyelvi működésmód színrevitele mint válasz, engem inkább meggyőz. “vallejo” kommentjeit én mint paródiákat olvasom, és energikus ötletnek tartom ismétlő-tautologikus-semmitmondó reflexióidra. Az ilyen kioktatóan flegma válaszok, mint pl. avantgárdról nem hallottál, dögunalom, lótrágya, mi egzakt és mi nem, az ízlés kérdése –> ezek beszédes freudista elszólások, amelyek sajnos beszédes járatlanságot sejtetnek, a nyelvvel kapcsolatos előfeltevéseiddel kapcsolatban is. a nyelv nem szolgálóleánya senkinek, a morál és a költészet (szinte!) összeférhetetlenek (kivételek azért vannak 🙂 ,vö. pl. Nagy Gáspár, Székely János), ezeket olvasástapasztalatainkból ismerjük. Gyakorlatilag te ettől többet nem mondtál. És polgárpukkasztás… Ady! Kassák tudott, Kosztolányi is, a nyelvvel, a nyelvben feltáruló beláthatatlan felforgató eseményekkel, melyek lesújtanak és megrendítenek.
kedves barna, élni fogok a lehetőségekkel, amint lesz egy szabad órám.
kedves ole – szerinted a vese az belegyömöszlhető a bordák fala mögé? – igazán örülök, hogy ilyen választékosan már-már mesterkélt szókinccsel állsz ki az igazadért – a túlmagyarázás nem erény
állatira nem oktatok ki senkit, és beza állatira dichotomikus az agyam, leálltam a gyógyszerezéssel hónapok óta talán attól
és mondtam többet is apafej – csak ha te a felszínességet az urambocsá nem szakzsargont használó válaszaimmal méred, csak rajta, az egzakt mint olyan nem értem hogy az istenben lehet ízlés kérdése…szóval mi? egzakt…meg ízlés ez itt ködös de előferdülhet h azér mert még kávé-cigi kombó előtt vagyok
oké emelkedjünk felül a merevség azon szintjén ami problémázik a trágár kifejezések armadáján – na az ízlés dolga – nem hiszem hogy ez szarul megírt vers, érezni a szoba falait magad körül, a tévé sercegését a konnektorból és azt az epeszagú életörömöt ami nyergesban uralkodik a sorok közt – nem a legjobb elismerem, hanyatt én se vágtam magam, de ami a fő, hogy ez korrekt lenyomata valaminek, ami szerintem csak a költőnek jött jól mint pillanatnyi megoldás – csak leközölték, na bumm – de ha az ember más tényezőket is figyelembe vesz az írás állapotában mint saját magát, akko az már csak színjátszás, nem költészet – persze tanulnia kell autodidakta, meg tapasztalatokat gyűjtenie…na eltértem megint affrancba!
summa – bánom hogy belementem ebbe az egészbe, tudhattam volna hogy nem szarral gurigzázó vérmes irodalmárokba botlok akik feltalták a kanálban a mélyedést, danke schön
kedves csabesz.
a személyeskedésen és a flegmaságon ebben a kommentjében sem sikerült felülemelkednie, poétikai érvek megint nem hangzottak el.
– mesterkélt szókincs: :):) a mesterkéltséget ne keverjük össze a szaknyelvvel, lehet, hogy ez frusztrálja, rengeteget dolgozva olvasni kellene;
– ízlés: Radnóti Sándor vagy Földényi F. László esszéket kellene olvasni az ízlés diskurzusáról
Úgy látom sajnos nem sikerül egy viszonylag ép dialógust kialakítani magával (apafej?), ezért beszélgetésünket lezártnak tekintem.
végre (az apafej a közvetlenség gesztusa akart lenni)
Ki nem tudja mi alázat és tisztelet,
Az vajon kit szeret?
S csak két hely létezik, hol végre felderül:
Magán kívül és magán belül.
kedves Barna P. (legutóbb azt hittem, braun barna írt nekem, most látom csak, hogy tévedtem), csak ismételni tudom, nem értem azokat a szerkesztői elveket, mellyek szerint nyerges szövege itt megjelent. Sok kommenttel ezelőtt Árfa J. is csak azt mondta, hogy poétikai érveket nem tud felsorolni a szöveg mellett (meg hogy lusta, pedig hát ez az ő “postja” lenne, vagy még pontosabban Herczeg Ádámé, ahogy az impresszumban olvasom). A mottó vitáját sem értem. Árfa J. szerint a mottó önmagában jó, zárójeles rész nélkül. Miért is? Akkora nyelvi kreativitást én nem látok benne, hogy érné. braun b szerint éppen a zárójeles rész miatt jó – annyiból igaza van, hogy így kicsit ötletesebb (hogy jujdecsúnyát mondott ez az akárki, akipedig mekkora egy nyelvészvagymi), de így is elég sótlan. Ez a halovány poén már elég ahhoz, hogy megjelenjen egy szöveg? hiszen a vers legeredetibb része csaknem a mottó (ami meg ráadásul kissé nehezen kapcsolható a vershez). Gondolom, az is szempont volt, hogy ha már be lett mutatva Nyerges kötete, kellett belőle valamit mutatni – de nem értem, miért erre a szövegre esett a választás (mint mondtam már: a szerkesztői elvek kérdése). Ha iskolásan hangzik is, de a kérdés az, hogy mi kell ahhoz, hogy egy szöveg megjelenhessen? Hiszen olvasható néha ezen az oldalon néhány olyan írás, ami igazán tűzrevaló. Halmosi írásainak megjelenését még kevésbé érthetem meg, mint Nyegresét. A régebbiek közül a Rush című novella nyújtott hasonló élményt. A szabagszájúsággal nincs bajom; ha indokolja a szöveg, káromkodjunk bátran, de ha nem, akkor minek. A fentebbi kommentekben pogárpukkasztást emlegettek páran – de hát lehetséges-e az a mai világban?
Messze álljon tőlem, hogy tanácsokat adjak, nem én vagyok a szerkesztő. VISZONT én vagyok az olvasó. Az írók elvileg nekem írnak, a szerkesztők pedig elvileg nekem közlik az írásokat. Ne függjön minden tőlem, de el kell ismerni, hogy én is tényező vagyok (persze most az én alatt nem nagamat értem). A kommenteket végigolvasva nem sok elégedett hozzászólást látok (kivéve a szerkesztők meg az ismerősök protokoll-kommentjeit) – sokkal gyakoribb a csabesz-féle kirohanás.
a polgárpukkasztás létezik még ma is – lásd, a hüledezőket
Kedves julcsi15!
Valóban szempont volt, hogy az alkotó munkáiból is lásson valamit az olvasó, ha már a kötetéről is jelent meg valami, de itt nem a kötetből válogattunk, hanem új szövegekből, ha már lehetőség adódott rá. Az pedig nem feltétlenül lehet kiindulási alap, hogy minden szöveg meg is feleljen az olvasói elvárásoknak (minden olvasónak pedig még egy rétegen belül sem lehet megfelelni, ez naiv gondolat).
Nem állítottam, hogy a mottó a szó hagyományos értelmében “jó” vagy “rossz” lenne, mert nem hoztam be az értelmezési horizontra ilyen etikai értékkategóriákat, viszont a zárójelben eredetileg a mostaninál is erősebb volt a biográfiai utalások egymásra játszása, ami bennem azt az érzést keltette, hogy az ember ezek után komoly előítéletekkel kezdi majd olvasni a szöveget. Ez a szerkesztői tanácsra, ha nem is tűnt el, de legalább enyhült, viszont még így is durvának hat.
Lehet azt mondani, hogy nem ez okozta a felháborodást, de azt hiszem, ez a paratextus öntudatlanul is előfeltevéseket szült az olvasókban. De vonatkoztassunk el a konkrét szövegtől, tegyük fel, hogy az önidézés, ez a intratextuális eljárás megnyithat egy olyan értelmezési távlatot, amitől az egész felháborodást keltő eseményszerűségével ható textus maga válik egy performatív aktussá, így máris másképp nézünk a szövegre, ha nem is tetszik nekünk.
Esztétikai értékkategóriák alapján nem próbálom védeni az írást, a közlés mellett való döntést viszont egyszerűen azzal magyarázhatom, hogy a szerkesztő abból válogat, amit kap, és jó esetben sokféle szempontrendszert, olvasói attitűdöt számba vesz, mielőtt dönt. Nem mindig a saját ízlésére, vagy a bizonyos előismeretekkel rendelkező olvasókra kell tekintettel lennie. Be kell lőnie egy mércét, és pengeélen táncolni, sokszor pedig épp a határok feszegetésével megbontani a biztonságos “jaj de jó” érzést. Az, hogy Halmosi Sándor és Horváth Imre Olivér szövegei is hasonló ellenérzéseket váltottak ki Önből már inkább a saját olvasási stratégiáiról árulkodik és nem annyira a szerkesztés minőségéről. Ahogy Ön is írta, nem egy olvasóra kell koncentrálnunk.
Kedves julcsi15!
Csak csatlakozni tudok Jánoshoz!
Természetesen próbálunk folyamatosan az olvasók kedvében járni. Ahogy látszik, ez nem mindig sikerül. Ez nem is baj, hiszen nem állhatunk úgy hozzá a szerkesztői munkához, hogy megpróbálunk csak a langyos, semmilyen reakciót vagy érzelmet kiváltó szövegekkel dolgozni és akkor nem történik semmi a kulter körül.
Célunk éppen az volt, hogy rendhagyó szövegeket, cikkeket publikáljunk, olyanokat, amik felkavarhatják azt a bizonyos álló vizet. Műhely szeretnénk lenni, olyan műhely, melyben mindenki leírhatja gondolatait, felsorakoztatja érveit. Ez a rengeteg komment, ami itt megjelent pedig azt bizonyítja, hogy jó úton járunk. Jó úton, ugyanis érdekes gondolatokat, érveket és ellenérveket olvashatunk egy-egy szöveg kapcsán.
Valóban próbálunk meghúzni egy határvonalat a közlésre elfogadott és az elutasított cikkek között. De természetesen a szubjektivitás mindent meghatároz, ezért nem tetszik például Neked sem ez a vers, vagy a Rush című novella, amit én fogadtam el közlésre, és amit például nagyon jó szövegnek tartok.
Az obszcenitásról annyit, hogy én sem vagyok híve. Ahogy Te is mondtad: lényeg, hogy motivált legyen. Igyekszünk erre törekedni.
Kedves julcsi15!
A LITkult rovat szerkesztője pedig Herczeg Ákos és nem Herczeg Ádám.
A nevekkel, úgy látszik, nincs szerencsém, Herczeg Ákoson kívül Áfra J.-től is bocsánatot kérek, legutóbb az ő nevét is rosszul írtam.
Csak hogy megértsük egymást: föltettem egy kérdést, de nem kell a kérdés mögé többlettartalmat, vagy, Áfra J.-t idézve, etikai értékkategóriák fölötti itéletet érteni. Magyarán: “nem értem én, hogy lehet ilyen szarúl csinálni eztet” helyett “nem értem, de szeretném megérteni”.
Én nem vagyok irodalmár, úgyhogy Áfra J. válaszának jelentős részéről csak elképzeléseim vannak, hogy mit akarna jelenteni. Híve vagyok annak, hogy mindent el lehet mondani magyarul is, sok esetben ez célravezetőbb. (ez megintcsak nem kritika, meg nem is tanács, hanem észrevétel)
A válaszoknak leginkább azt a részét nem értem, ami Áfra J. válaszának végén, és Barna P. válaszának egészében áll, tudniillik a “langyos állóvíz” szövegek kerülése. Ez dícsérendő, egyet is értek vele, és találni is rá példát az oldalon, hogy ez sikerül. De. Nyergesi és Halmos versei nem tudom, mivel érdemelhetik ki azt, hogy nem a langyosvíz kategóriába lettek sorolva. Ezek milyen értelemben rendhagyók? Véleményem szerint ezek a szövegek (de másokat is sorolhatnék még) a leglangyosabb állóvíz. Kíváncsi volnék legalább egyetlen olyan indokra, ami megmenthetné őket.
Hozzá kell tennem, hogy napjaink irodalma töménytelen mennyiségű langyosvíz szöveget termel; egyetlen olyan újsággal vagy oldallal sem találkoztam még, ahol ilyenek ne lennének. Tehát mégegyszer hangsúlyozon: amit megfogalmazok, kritika ugyan, de nem csesztetése az oldalnak.
A határok feszegetésére törekvés észrevehető az oldalon, Petrence Sándor szövegébe például nem is kötöttem bele – jó, tudjunk róla, hogy ilyen is van, aztán felejtsük is el. A Rush-szöveg előtt viszont értetlenül állok, és tényleg segítséget szeretnék kérni, mivel érdemelte ki azt, hogy nagyon jó szövegnek lett titulálva.
Hogy ez az oldal mennyire tud/tudott eddig műhellyé válni, azt nem a kommentek mennyiségén kell lemérni, az “ez szar – de nem – de szar – de nem – de szar” vitáknak nyilván nincs értelme, és ha ezeket kihagyjuk, máris nem olyan magas ez a szám.
Kedves julcsi15!
A problémafelvetés jogos, elnézést, hogy ilyen csúnya idegen szavakat használtam, csak próbáltam legalább egy kicsit szakmai szintre helyezni ezt a kérdést, ha már kezdettől szakmai kérdésként van szó a szerkesztői döntésekről is. Ez eddig rendben is van, és az is tény, hogy vannak “rossz döntések” (jelentsen ez bármit is), de minden döntés csak valamilyen szempontból tekinthető annak.
Hagy ne gyártsunk már olyan abszolút érvényű ideológiát a döntéseink elfogadhatóbbá tételére, amely minden olvasót kielégítene, hiszen illúzió, hogy van ilyen. Továbbá felesleges abba a hitbe ringatni magunkat, hogy egy nap majd lesz olyan folyóirat, ahol csakis az “olvasói igényeknek” (ez egy nagyon elmaszatolt kategória) megfelelő szövegek látnak majd napvilágot. Milyen egyforma is lenne minden, és milyen szolgalelkűség uralkodna egy ilyen világban, ahol mindenki csak bólogatna. Jó, hogy itt ez a veszély nem áll fenn, és hogy Ön is megnyilvánult többször is, ellenérzéseinek hangot adva, de úgy tűnik, hogy – sajnos vagy szerencsére (nekem mindegy) – még van valami naiv, idilli kép a szépirodalomról, amit bizonyos szövegek a szokatlan narrációjukkal szétfeszítenek. Ez nem az Ön hibája, de nem is a miénk, inkább valahol a középiskolai oktatás megrekedtségében kereshetőek a gyökerei, vagy ha úgy tetszik, magukban a szövegben (nekem ez is mindegy).
A műhelyjelleg pedig valóban nem a kommentek számán múlik, hanem a szerzőkkel való közös munkán, annak módján és eredményességén. Ez szerencsére azt mutatja, hogy valamiképpen mégis van valami ilyesmi. A fórumjelleg pedig a meddő vitákban is megnyilvánul, mert lehet, hogy itt Önnek annyi jött le, hogy Önt idézve annyit hajtogatnak az emberek, hogy “ez szar – de nem – de szar – de nem – de szar”, valójában azonban már korántsem erről van szó, és voltak ettől érdemibb hozzászólások is bőven, az ilyen mindnyájunk épülésére szolgálhat, kérdés, hogy ki mennyit akar sajáttá tenni belőle.
a Rush a minimalista, mégis letaglózóan biazzr hétköznap éreztetése – nem a szemeddel fogod fel a leírtakat, hanem a kisugárzott hőjét érzed a bordáit mögött – bárkivel megeshet, könnyű a bőrébe bújni – bár én eleve elfogult vagyoka kábítószervezérelte irodalom iránt “meg egyébként is elmebeteg”
Kedves julcsi15!
Azt, hogy a Filantróp mennyire nem a “langyos állóvíz” kategória, jól mutatja a
körülötte kialakult heves diskurzus.
És van még egy helyesbítés, nem rosszindulatból, csak korrektségből: nem “Nyergesi”, hanem “Nyerges”.
Tessék máshol még főcímben is eltévesztik szegény Nyerges(i) Gábor (András) Ádám nevét:
http://elofolyoirat.blog.hu/2011/01/14/talalkozasaink_szollosi_matyas_es_nyerges_andras_adam_a_halo_ban
Kedves Barna Péter!
“A kialakuló heves diskurzus” nem lehet, hogy az értetlenség, a nem-értés sajátja? melyben egyszerű és szimpla kérdés tehető fel: miért közöl középszerűtől gyengébb szövegezményt a portáljuk. úgy vettem észre a kérdések ezt forszírozzák. A kérdésekre viszont Önök nem tudtak válaszolni, azaz az Önöket a vers publikálására bátorító !esztétikai tapasztalat szaknyelvi közlése! elmarad. a kérdésfeltevők pedig erre kérdeztek rá. a mennyiségi helyett (“kialakuló heves diskurzus”) nem volna érdemesebb a kvalitatív szempontokat favorizálni? Ez persze a szerkesztés és a szerkesztők felelőssége. Szerkeszteni “hasraütésszerűen”, sematikusan felelőtlenség. lehet, nagyon rosszul látom. megtisztelő válaszában bízom!
szerintem ez hülyeség, én sokat olvasom a portált és – bár ez a szöveg nekem sem tetszik -, de összességében semmivel sem rosszabbak az itt olvasható írások, mint akármelyik irodalmi portálon vagy folyóiratban
Kedves “Forna”, mely portálokra és folyóiratokra gondol?
Kedves julcsi15,
ha értetlenül állsz az írásom (Rush) előtt, azon könnyen segíthetsz úgy, hogy rákérdezel a nem értett dolgokra. Dobsz egy mailt, vagy a szöveg alá egy kommentet, vagy akármi. Ne egy másik szerző neve alatt beszéljünk már róla, ha beszélünk. Akiknek tetszik, annak örülök 🙂
Más: van értelme a további (nem engem) fikázásnak? Nekem se tetszik ez a vers, de azért nem olyan borzasztó, hogy ennyi fika érje miatta az oldalt.
Melyekre gondolok? Vegyük pl. az Irodalmi Jelent, vagy az Irodalmi Centrifugát, de a Literán is előfordulnak érdekes dolgok, csak ott talán kevésbé tűnik fel épp a kvantitatív tényezők miatt, a folyóiratokat pedig kár lenne sorolni is.
Ha időm engedne, bővebben írnék, de sajnos ezt későbbre kell halasztanom. Szóval csak röviden:
Kedves HIO, bár a fikakommentellésnek magyarországon nagy hagyománya van, én nem ilyet igyekeztem kialakítani. Úgy gondolom, ezt eléggé hangsúlyoztam. Én egyszerűen kérdéseket tettem fel.
Kedves Barna P. Nyerges neve végére az i Halmosi nevéről került át, bocsánat nekik érte. Mentségemre szolgál, hogy mindkét szerző nevét korábban helyesen írtam le többször is.
Továbbá, nem Nyerges szövege körül alakult ki heves diskurzus – ami ráadásul nem is heves diskurzus, hiszen annyi történt, hogy én értetlenségemnek adtam hangot, és föltettem egy kérdést – mire csőstül kapni kezdtem a (kérdésemre nem választ adó) válaszokat. Úgy gondolom, a szerkesztőknek nem kötelességük megindokolni, hogy mit miért csinálnak, de ha már lehetőséget kaptam rá (személy szerint tőled), akkor nem nagy bűnnek gondolom a “valamiféle” válasz igénylését.
Kedves Áfra J. Vagy retorikai fogás, vagy figyelmetlenség (ezt kétlem) hogy olyan dolgokról ír legutóbbi kommentjében (olvasói igények), melyeket már korábban megválaszolt, és én nem is forszíroztam tovább, valamint a kommentek számáról általam írtakat félreértelmezve magyarázta meg. Az sincs kizárva, hogy én fogalmaztam korábban érthetetlenül; ha így van, bocsánat érte.
Kedves julcsi15!
Bár talán kéretlenül, és semmiképp sem a szerkesztők helyett, de engedje meg, hogy röviden figyelmébe ajánljak néhány általános szempontot (jelen versről konkrétan ezzel nem kívánok állást foglalni) saját eddigi tapasztalataim alapján.
Természetesen ön nem “fikázott” (hogy ezt az igénytelen szóhasználatot idézzem), minden erre vonatkozó utalás téves. A kérdésfölvetése ugyanakkor nagyon is jogos – gondolkodjunk el rajta egy picit. A szépirodalmi szövegeknek viszonylag kevés részéről dönthető el egyértelműen, hogy milyen szerkesztői bánásmódot igényel – van, amire ízlése és szakmai tudása alapján a tévedés nem túl nagy esélyével mondja az ember, hogy dilettáns írás, és ezért nincs helye egy adott felületen. Más szövegekben szintúgy nagy bizonyossággal észreveszi a szerkesztő, hogy ez kitűnő, megkérdőjelezhetetlenül értékes írás, feltétlen közölni kell.
A legtöbb írás nem ilyen, hanem e két pólus között helyezkedik el – ezek megítélésén gondolkodni kell, latolgatni, próbálgatni saját magunk határait. Lehet, hogy csak arról van-e szó, hogy valami miatt személyesen nem tetszik ez a vers, de más szemszögből igenis találni benne értéket. Talán egy olyan hagyományt szólít meg, melyhez a szerkesztőnek “nincs antennája”. Szóval mérlegel, hezitál. Szerintem sok szerkesztő azokkal a (véglegesnek tekinthető) művekkel, melyek egyértelműen nem dilettánsak, ugyanakkor nem is átütőek, úgy van, hogy adjunk neki esélyt, méressük meg az olvasók előtt. Mert nagyon is könnyen látja maga előtt azt az olvasót, akinek ez adni fog valamit.
A két pólus között elhelyezkedő írások persze sokfélék lehetnek, a részleteiben kitűnő, ám egészében nem teljesen jól megoldottól a különös, de kísérletező szándékún át a, nevezzük így, “langyos állóvíz”-ig. Az utóbbit valóban nehéz felelősséggel bemérni, s ahhoz is felelősség kell, hogy afelől döntsünk, hogy ez a szöveg középszerű, ezért ejtsük, vagy középszerű, de vannak értékei, ezért jobb, ha megismertetjük.
Végül, mivel az eddig elmondottakat nagyrészt ez indokolja, meggyőződésem, hogy a langyos állóvíz nélkül nem létezne az irodalom java sem. Nagyon kell a stabil hátország, az egyszerűen középszerűnek nevezett, ám otthoni aprómunkával megalkotott, különféle műhelyekben megméretett, a különböző poétikákkal, témákkal, stílusokkal, szavakkal stb. elbíbelődő írások sokasága, mert ebből nőnek ki majd ki az igazán élményszerű darabok. Nem állítom persze, hogy minden kerüljön ki az asztalfiókból, sőt – de azt igen, hogy egy olyan írás, amelyen sokat dolgozott valaki (mondjuk egy olyan ember, aki a költészetet szeretné profin, hosszabb távon művelni), és nyilvánvalóan nem a teljesen értéktelen kategóriába tartozik, hanem rendben megcsinált, nem átütő, de azért nem is érdektelen, részleteiben pedig akár érdekes, elgondolkodtató szöveg, annak legyenek fórumai. Mert rendszeres publikációk, olvasói megmérettetés, életre hívás stb. nélkül az egésznek semmi értelme.
Persze nem jó, ha egy orgánumon csak csalódás éri az embert. De a Kulter esetében nem erről van szó, azt hiszem – én olvasóként türelmes vagyok, mert ha egy általam középszerűnek érzett vers elolvasása olyan hatással lenne rám, hogy ott nem próbálkoznék többet, most biztosan lemaradtam volna Csobánka Zsuzsán nagyszerű, Érintők című verséről, ezt igazán jó szívvel tudom ajánlani.
kedves julcsi15,
lehet, hogy retorikai fogás, lehet, hogy figyelmetlenség volt, talán kicsit mindkettő, 🙂 de ha jól emlékszem, akkor a fő motiváció az lehetett, hogy “magyarul” is elmondjam a dolgokat, mert szóvá tette, hogy érthetetlenül fogalmaztam, ezért ismételtem magam, ezek szerint a lényeg mégis átment elsőre is
akármilyen meglepő, van azért itt komoly szerkesztői munka, kapunk szövegeket rendesen, elég vegyes dolgokat, sok szöveget visszadobunk, többnyire esztétikai alapon ítélkezünk, ha ideológiát nem is gyártunk köré, néha pedig tévedünk, ahogy ez lenni szokott, és olykor nem csak esztétikai alapon döntünk, előfordul, hogy épp azért jelenik meg valami, mert a saját elvárásainknak nagyon nem felel meg, vagy azért, mert úgy sejtjük, hogy egy rétegnek érdekes lehet, de hálás vagyok az elmarasztaló hozzászólásokért is, tanulságosak
valójában belátom, biztosan lehetne ezt jobban csinálni, mi is igyekszünk majd egyre tudatosabban, de bárki más is kipróbálhatja, aki úgy érzi, hogy komolyabb szellemi munícióval, kiforrottabb esztétikai érzékkel, biztosabb és tökéletesebb ítélőerővel bír – épp olyan háttérrel indulhat, mint mi: anyagilag a semmiből
szinte csak a fiatal szépírókra, kritikusokra számíthattunk az induláskor, akik közül sokaknak ez az oldal éppolyan fontos lett, mint nekünk, a szerzőknek köszönhetően vált ez az oldal elevenné, nekik köszönhető, hogy a KULTer.hu mégiscsak betölti a funkcióját, azt pedig kár lenne tagadni, hogy épp úgy ahogy az írások, úgy a szerkesztői munka minősége is változik, hullámzik, de remélhetőleg egy idő után stabilizálódik
Kedves JakartaJr!
Véleményt fogalmazni természetesen lehet, sőt kell is. Azt azonban kikérném magamnak, hogy a kulter folyamatosan a “középszerűtől gyengébb szövegezmény”-eket publikálna. Ha Ön így látja, nem olvassa rendszeresen. Tegye meg, és ne ítélkezzen.
Aztán.
Mindenki véleményére kíváncsiak vagyunk és a baráti, építő jellegű kritikát bármikor elfogadjuk. Mégsem hiszem, hogy be kellene számolnunk arról, hogy mit miért közlünk. Ahogyan Áfra János már megírta az imént, szerencsére rengeteg szöveget kapunk és sajnos rengeteget utasítunk el. Hogy hol húzzuk meg azt a bizonyos vonalat, természetesen változó, ahogyan a szövegek is, mégis úgy gondolom, hogy egy bizonyos szint alá sosem megyünk.
Nyugodtan olvassa végig az összes szépirodalmi szöveget a kulteren, ezt látni fogja. Ha mégsem, akkor már nem velünk van a baj.
Eddig nagyrészt pozitív visszajelzéseket kaptunk, ami folyamatos motivációt jelent számunkra. Az kiváltképp hasznos, ha negatívakat is kapunk. Persze abban az esetben, ha azok szakmailag megállják a helyüket.
További jó olvasást, kellemes esztétikai tapasztalatot kívánok.
Kedves Főszerkesztő-helyettes úr!
Nézem a szépirodalom rovatot s mit látok, (pl. Nagy Ildikó Noémi, Kele Fodor Ákos, Tallér Edina, Kiss Tibor Noé) a közlések egy része másodközlés, átvétel 🙂 Ami nem átvétel, azaz első közlés, hát… színvonal az van (Nyerges, Braun, Rhédey stb.). A hozzáértő 1 oldalas kritikákban főleg 🙂 Gratulálok Önöknek! Külön köszönöm levele bizalmas, izgalmas hangnemét. Kikérhetne magának egy pofa sert is, higgadozni 🙂
“akkor már nem velünk van a baj” — szép, esztétikai tapasz
“ha nem tetszik, ne egyél”