Bauxit-fejtés

Hétfőn a Trafó kávézójában a József Attila Kör kritikai beszélgetéssorozatának 11. estjén Horváth Györgyi, Turi Tímea és Lapis József beszélgetett Szegő János moderálása mellett Nemes Z. Márió friss, második kötetéről, a Bauxitról. Az esemény jelentőségét nem csak az Impulzus kritikus gárdájának érdemi beszélgetése és a megszokottnál is nagyobb számú hallgatóság, hanem a tárgyalt kötet szerzőjének jelenléte is emelte.

Azt gondolom, nincs is min meglepődni. Teljesen érthető, hogy kíváncsiak vagyunk egy ilyen fontos, ám nehezen megközelíthető könyv nyitására, vagyis a róla szóló diskurzus elindítására. A múlt év decemberében megjelent kötetről ugyanis azon kívül, hogy van, nemigen lehetett hallani, pedig a kötet sokakat vonzott már a bemutatójára is, figyeltek, vártak rá. Mégsem volt kritikus, aki még melegében lecsapott volna a Bauxitra, így a JAK-csapat vállalta a feladatot, hogy elkezdjen beszélni róla – ha lehet.

És lehetett. A négy fiatal irodalmár óvatosan közelített tárgyához. A kérdező, Szegő János módszeresen előbb a debütáló és a friss kötet távlatában tapogatózott, majd a Bauxitra összpontosítva annak egészét és a ciklusokat érintő kérdéseket tett fel, végül pedig az egyes versekig jutottunk.

Társai a két kötetet (a kiadványok megjelenése között eltelt hosszú szünet ellenére) egymással kontinuusnak érezték. Ennek okát elsősorban abban látták, hogy már az első verseskönyvnek sem volt igazán elsőkötet jellege. Horváth Györgyi fogalmazta meg, hogy az Alkalmi magyarázatok a húsról-ból hiányzott az a belépő, bemutatkozó jelleg, ami rendszerint az első kötetek sajátja. Ráadásul azt is magától értetődőnek vettük mi olvasók, hogy a költő poétikailag sem produkálhat valami alapvetően mást egy ilyen markáns felütés után; mindez komoly elvárásokat hagyományozott a második könyvre.

A társaság szerint a folytatólagosság a korábbihoz képest az új kötetben attól teljesedik ki, hogy tovább erősödik benne az idegenségélmény, a befogadó még nagyobb ellenállásba ütközik és még kevesebb fogódzót talál rajta. A beszélgetők Nemes Z. poétikáját egységesnek jellemezték annak ellenére, illetve azzal együtt, hogy ugyanakkor tele van elmozdulásokkal. Ezért is hangsúlyozta Horváth Györgyi a kötet egészének olvasását és vizsgálatát. Szerinte a Bauxit ereje így mutatkozik meg igazán, így lesz helye az egyes daraboknak a ciklusokban, a ciklusoknak a kötetben.

Felmerült a Nemes Z. Márió költészetét átható elemi humor működésének kérdése is, melyben Lapis József Borbély Szilárd és Térey János művészetének kifigurázását vélte felfedezni. Ez a humor egy teljesen embertelen közegben születik, amelyben a természeti és egy sajátos indusztriális világ ötvöződik, amely mégis megszokott és otthonos. A Bauxitban abszurd, minden pátoszt nélkülöző, belakható állapotok szerveződnek egyfajta alogikusra hangolt narratívában. Ez a versnyelv felfüggeszti a költészetet működtető legalapvetőbb elemeket, például azt a paradigmatikus asszociációs tengelyt, mely által érthetővé válhat egy költemény. A hétköznapi nyelvhasználat itt diszfunkcionálissá válik. Így sokszor az sem világos olvasás közben, hogy egyáltalán kire vonatkoznak az állítmányok.

Ebben a közegben mozgó alany, szubjektum nem rajzolódhat ki előttünk határozott kontúrok mentén az azonosíthatóságig, hiába ez a nagyfokú intimitás. Fétistestrészekből, valamiféle barkácsoló szemlélet révén villan fel egy furcsa, szétszerelt test, mely a kint és bent perspektívák szerint szemlélődik és szemléli szétszabdalt, majd egymás mellé illesztett, aránytalan részekből összeálló önmagát, felmutatva, egyszersmind le is számolva a versbeli énnel.

E különleges testszemléletet és -érzékelést a beszélgetők egyrészt a fogyatékosságból, betegségből kiindulva magyarázták, mely akár bizonyos empátiaszerű érzést is ébreszthet az olvasóban, ám azokat mégsem problémafelvetésként kell értenünk, hiszen inkább leíró jellegűek az ide vonatkozó részek. Így nem is lennének alkalmasak ilyesféle érzelmi telítettség kifejezésére, kísérletezésre ellenben annál inkább. Ezek egy közösséginek igen, de képviseletinek semmiképp nem mondható líra jegyei. Turi Tímea e testfelfogást Nagy László kevésbé ismert prózaverseinek és Hajnóczy Péter kései kisprózáinak szemléletével rokonította.

Az est végén Szegő János bevonta a kötet szerzőjét is a beszélgetésbe. Nemes Z. Máriót a verseiben fellelhető kortárs képzőművészeti utalásokról, majd pedig felolvasási szokásairól kérdezték, finoman bújtatva a kérést, hogy itt is legyen szíves megmutatni a valóban csak rá jellemző előadói stílt, melyben másképp cseng a humor. A felolvasott, Turi Timi által választott vers (a Regina és a baglyok) pedig világosan reprezentálta, miért is olyan nehéz releváns módon megszólalni ezeknek a szövegeknek a kapcsán, és hogy ezúttal mégis milyen jól sikerült.

Impulzus 11., Trafó, Kortárs Művészetek Háza, 2011. január 24.

Fotók: Börcsök Mihály (PRAE.HU)