Ki nevet a végén?

A címben megfogalmazott kérdés jutott eszembe Pintér Béla és Társulata Szutyok című előadásán, az V. DESZKA Fesztiválon. Ahogy belefeledkezünk egy társasjáték közös élményébe, úgy ragad magával ez a több mint másfél órás játék is, melynek során arra vagyunk kíváncsiak, hogy a szereplők közötti játszmáknak ki lesz a vesztese és nyertese.

A figurák

Az előadás főbb szereplőit a darab kezdetén párokba lehet rendezni. Először a gyermektelen házaspár, Attila és Irén kettőse tűnik fel a színen. Évek óta próbálkoznak gyermekvállalással, sikertelenül; a legutóbbi alkalommal komplikációk léptek fel, ezért egészen biztos, hogy nem lehet közös gyermekük. Falujuk lakói közül többen is próbálnak nekik tanácsot adni: az egyik Béla, aki az örökbefogadást javasolja. Ő maga a betegeskedő Etuskával alkot párt; házasságukat elhidegülés és kommunikációképtelenség jellemzi. A másik, aki próbál beleszólni Attila és Irén örökbefogadással kapcsolatos beszélgetésébe, Bandi bácsi, aki gyakran Pali bácsival elegyedik humoros párbeszédekbe; megszólalásaik helyenként a kabaré műfajára emlékeztetnek. A házaspár végül az adoptáció mellett dönt, de nem várnak két évet egy csecsemőre: a nevelőotthonból két lányt vesznek ki, Anitát és Rózsit. A kamaszlányok felforgatják a település életét, ennek következtében a darab végére átrendeződnek a kapcsolatok: új párok alakulnak ki, vagy a páros tagjainak egymáshoz való viszonya módosul.

A játéktábla

A szereplők sötét, díszlettelen színpadot népesítenek be. A nyitókép üressége sejteni engedi, hogy ebben az előadásban is fontos szerep jut majd a társulatra jellemző kreatív eszközhasználatnak és térkezelésnek. Nem okoznak csalódást: a színészek néhány egyszerű, de ötletes kellékkel dolgoznak. A darab több helyszínen játszódik, ezért a térnek állandóan változnia kell: nincs olyan eszköz vagy díszletelem, ami folyamatosan jelen lenne a színpadon, ám ezek mindig finoman, de egyértelműen utalnak arra, hol és mikor játszódik a cselekmény. A termőföldet például néhány, a földből lassan kiemelkedő búzaszál jelzi, a pékség belsejét egy kemence. A történet egy kórház terében kezdődik.

A dobókocka

A bonyodalmat egy orvos indítja el, aki közli, hogy Attilának és Irénnek nem lehet közös gyermeke. A házaspár azonban gyereket akar, ezért lépniük kell – de hová? A megoldást az örökbefogadás jelenthetné, ám Demján Rózsival (aki visszataszító fogsora okán az intézetben a Szutyok nevet kapja) modortalansága, barátságtalansága miatt, Anitával pedig származása végett vannak gondok: a közösségben nem él egy cigány család sem, s hosszú idő óta Anita az első roma lány a faluban. A gondok ráadásul csak szaporodnak: Rózsi szélsőséges, fajgyűlölő eszméket kezd hangoztatni, Anita pedig betör egy házasságba. Látható, hogy az előadás sokféle kérdéskört érint: a meddőség, a fajgyűlölet, a kiközösítés, a házasságok felbomlása mind-mind kortárs probléma. Az örökbefogadás után nemcsak a házaspárnak, hanem az egész falunak megoldásokat kell találnia a felmerülő problémákra. Befogadják-e a cigánylányt? Hogyan reagálnak Rózsi viselkedésére? A kérdésekre a feleletet a falu kimondatlan szabályai segítenek megadni.

A játékszabályok

Minden közösségnek vannak íratlan törvényei, amelyeket a tagok a maguk számára kötelezőnek fogadnak el. A településen ilyen szabály például az, hogy a lakók baráti viszonyban vannak egymással, kisebb-nagyobb zökkenőkkel együttműködnek mind a munkában, mind az irodalmi körben, és bármikor számíthatnak egymás segítségére. Aki nem tart a közösséggel, az magára marad – s kérdés, hogy a magányos embert kiközösítik, vagy épp ő idézi elő a körülötte kialakuló vákuumot? Bár elsőre a falu kimondottan idegenkedik Anitától a származása miatt, mégis elfogadják, mert képes az alkalmazkodásra. Rózsi azonban kívülálló marad, hiszen megpróbálja kimutatni a szeretetét, ám kísérletei rendre sikertelenek. Hogyan zajlik a játék, ha egy szereplő felrúgja a játékszabályokat? Tragédiaként vagy vígjátékként fogadható be a számos problémát felvető előadás?

A játék

A darabban talán az a legizgalmasabb, ahogy a komikum és tragikum minősége váltogatja egymást. Tudjuk, hogy komoly témákról van szó, azonban a számos kizökkentő elem miatt nem tudunk tartósan együtt érezni a veszteséget szenvedő házaspárral és a problémákkal szembenéző közösséggel. Ilyen elidegenítő eszköz például a hivatalos személyek által viselt többszarvú álarc, hiszen amikor meglátjuk az orvos vagy rendőr fején ezt a maszkot, először a furcsa külső tűnik fel, s csak aztán figyelünk a mondandójukra is. A karikatúrákra emlékeztető jelmezek (például Rózsi és Anita ruháinak szándékolt igénytelensége) a legszomorúbb helyzetekben is mosolygásra késztetik a nézőt. A brechti drámákból jól ismert songok itt más formában hallhatóak, ezért a színészi játék és dikció sem egynemű: az egyik pillanatban még életszerű Attila és Irén gyermektelenség miatti fájdalma, a másik pillanatban viszont valamilyen ismert népdalt kezdenek énekelni. Az önfeledt kacagás és a gondokhoz való visszatalálás kiszámíthatatlan változatossága adja meg az előadás dinamikáját. A társasjátékokban a vesztes is nevet játék közben, itt pedig a befogadó számára adatik meg a nevetés lehetősége. Különösen egy jelenetet emelnék ki, amely szinte folyamatos nevetést váltott ki a közönségből: Pintér Béla nagyszerű színikritikus-paródiáját, amellyel Regős Jánost idézi meg. Ő jelenleg a Szkéné Színház munkáját „tanácsadóként” segíti, és név szerint szerepel a darabban. A falu társulata a Budai Ilonáról szóló balladát játssza el az Emanuelle című film zenéjére, ezt magasztalja Regős János hosszú percekig. A „színház a színházban” (ön)ironikus gesztus: nemcsak saját játékát, hanem mindenféle színházi gyakorlatot szembenevet Pintér Béla és Társulata.

Cél

A játék végén szemtanúi vagyunk egy élet végének, egy élet kezdetének, sőt egy még el sem kezdődött élet befejezéséről is tudomást szerzünk. A dobókocka így tovább gördül – a történet folytatódik, de mostantól a befogadók képzeletében. Ki nevet a végén, ki nyeri a játékot? A közönség mindenképpen nyereséggel távozik, hiszen a felvetett kérdések sokszínűsége, a változatos színészi játék, a komoly és szórakoztató pillanatok szétválaszthatatlansága olyan színházi tapasztalatban részesítette a nézőt, amilyet nem felejt el egyhamar.

Pintér Béla és Társulata: Szutyok, Pintér Béla és Társulata, Debrecen, Csokonai Színház. Rendező: Pintér Béla, V. DESZKA Fesztivál, 2011. február 11.

A próbákon készült fotók a Csokonai Színház galériájából származnak.