Egy mosolygó rosszember története

Megszeretheti-e a világ leggonoszabb embere azt a három kislányt, akiket csak ördögi terve miatt fogadott örökbe? A Grunak elhisszük ezt is. Ritkán készül olyan animációs film, ami ennyire színvonalas annak ellenére is, hogy a Pixarnak nincs köze hozzá.

Dagadt amerikai turisták fényképezgetik a piramisokat, miközben a Sweet Home Alabama szól. Hirtelen az egyik hatalmas kőépítmény rejtélyes módon kipukkan – kiderül, hogy valaki ellopta, és egy felfújható másolatot hagyott a helyén. Kitör a botrány, minden országban fokozott védelem alá helyezik a nevezetességeket: Kínában a Nagy Falat, Franciaországban az Eiffel tornyot, az Egyesült Államokban pedig a sört (hiszen az nyilván még a Szabadság-szobornál is fontosabb…). Gru, a főszereplő azon tajtékzik, hogy nem ő követhette el ezt a gaztettet. Nem hagyhatja annyiban, hogy valaki elbitorolja tőle a Minden Idők Legnagyobb Gonosztevője címet, ezért ördögi tervet eszel ki: szorgos kis sárga minyonjaival és a nagyot halló öreg Doktor Senkiházival el fogják lopni a Holdat. Nincs is szüksége másra, mint némi pénzre a Gonosz Bankjától, egy észak-koreai zsugorító-fegyverre és három kislányra. Tiszta sor, nemde? Mi is így látnánk hozzá egy grandiózus gaztett előkészítéséhez, s eszünkbe sem jutna mondjuk bankot rabolni… De ebben a filmben minden megtörténhet, így aztán semmin se csodálkozunk. Még azon sem, hogy a morcos Gruból Margo, Agnes és Edit hatására végül szerető családapa válik.

A történet nagyon egyszerű és kiszámítható, de annyi ötletesség, poén van benne, hogy ezen egyáltalán nincs időnk gondolkodni. Csak kapkodjuk a fejünket a rengeteg elképesztő (és sokszor értelmetlen) találmány láttán, amit Gru, Doktor Senkiházi és nagy riválisuk, Vektor használ. S persze a házaik sem hétköznapi építmények – az egyik tele futurisztikus kütyükkel, a másik meg olyan, mint egy középkori kínzóeszközöket felvonultató múzeum. Az is nagy ötlet volt a készítőktől, hogy robotok vagy állatok helyett a minyonokat, ezeket a kitalált lényeket adták segítőknek Gru mellé. Kinézetük, beszédük és minden megmozdulásuk egy-egy poén, és szerencsére nem csupán annyi szerepük van a filmben, hogy céltalan ökörködéssel kitöltsék azokat a részeket, amelyekben éppen semmi érdekes nem történik. Valójában nincs is olyan jelenet, ami közben azt éreznénk, hogy ez csak töltelék, és azért került bele a filmbe, hogy a lapos cselekményt ellensúlyozza, és kitolja másfél órára a filmidőt. Vannak persze ritmusváltások – néha megáll kicsit a pörgés, hogy kipihenjük magunkat az akciójelenetek között –, de soha nem válik unalmassá a dolog.

Ami még nagy erőssége a Grunak, hogy a szereplők teljesen életszerűek, emberiek, nem sematikusan jó vagy gonosz karakterek (talán a bankigazgató az egyetlen kivétel). Ez már csak azért is nagyon érdekes, mert így sokszor nem lehet tudni, hogy mire számítsunk az egyes emberektől egy-egy szituációban. A lényeg persze a főszereplő és a három kislány egymásra találása, ami egyáltalán nem erőltetett – a Fel! öregembere és kiscserkésze juthat róluk eszünkbe.

Nem arról van szó, hogy három imádnivaló gyerek megmelengeti egy szörnyen rossz tudós szívét. A lányok, bár nagyon aranyosak, tudnak szemtelenek és idegesítők is lenni, és valójában Gru sem egy velejéig romlott alak, a gonoszságot inkább mint valami sztárszerepet fogja fel. Kiderül a történetből az is, hogy gonoszságaival azt a figyelmet akarja csak megszerezni az emberektől, amit ő gyerekként az anyjától nem kapott meg – végül a lányokban találja meg a kárpótlást. Így a történet hiteles tud lenni, érzelemgazdagsága ellenére sem válik csöpögőssé.

A cselekmény nagyon látványos díszletek közt, igényes zenei aláfestéssel zajlik. A film képi világát csak dicsérni lehet: gyönyörűek a tájak, a kidolgozás részletgazdag és a színkezelés is bravúros. A Heitor Pereira és Pharell Williams által komponált filmzene pedig szintén emeli az összhatást. Ezt a filmet egyszerűen látni kell!

“>

Gru (Despicable Me), 2010. Rendezte: Pierre Coffin és Chris Renaud, forgatókönyvet írta: Ken Daurio, Cinco Paul. Forgalmazza: Illumination Entertainment.