A Debreceni Református Hittudományi Egyetem olvasást népszerűsítő programjának keretében került sor Szilágyi István kolozsvári író és Márkus Béla irodalomtörténész beszélgetésére február 23-án a Református Kollégium dísztermében. A témát Szilágyi életműve mellett az adta, hogy legutóbbi regénye, a Hollóidő éppen tíz esztendeje jelent meg a Magvető gondozásában.
Szinte teljesen megtelt a DRHE díszterme, ami azért is volt különösen örömteli (s némileg talán meglepő), mert alig fél órával azelőtt ért véget egy másik irodalmi est, Fodor Péter és Térey János beszélgetése a Líra Könyvesboltban. Vagyis sokakat nemhogy elriasztott volna a két rendezvény „egymásra szervezése”, hanem éppen ellenkezőleg: többen döntöttek úgy, hogy átsétálnak a kollégium patinás falai közé a célból, hogy a szerda estét teljes egészében az irodalomnak szenteljék.
Márkus Béla az életmű rövid ismertetésével indította a beszélgetést, precízen haladva végig annak minden szegmensén, hogy végül elérjen a „jubiláló” Hollóidőhöz, amely a Mohács utáni, három részre szakadt ország világába, a török uralom és a reformáció terjedésének idejébe kalauzolja az olvasót. Úgy tartja a kritika, ha van magyar kálvinista regény, akkor a Hollóidő az, amely a nemzeti öntudatra ébredést helyezi vallásos dimenzióba. Szilágyi kifejtette, hogy a maga részéről problémásnak érzi a magyar protestantizmus nemzethalál-vízióját és a bűnös nép toposzát, ezért ebben a művében úgy próbált meg a magyar történelem egy tragikus korszakáról írni, hogy az ne a nemzeti önsajnálatot sugározza.
A szerző egyik legkiválóbb kötetét, a Kő hull apadó kútba című regényt a közelmúltban ültették át orosz nyelvre, s mint elhangzott, a Jurij Guszev által fordított könyv bemutatójára nemrégiben került sor Moszkvában. A regényhez készült tanulmány a kortárs világirodalmi textusokkal vetette össze a szöveget, interpretációját pedig elsősorban a kivándorlás motívumára alapozva építette fel. Az 1975-ben megjelent mű kapcsán az író elmondta, hogy az akkori politikai viszonyok miatt nem is gondolt a szöveg megjelenésére, amelybe több, az olvasó számára alkalmanként unalmasnak ható rész is került. Az újrakiadás kapcsán ezért is dolgozta át a szöveget, hogy oldottabb, „olvasóbarátabb” legyen.
Ahogyan ilyenkor lenni szokott, a művek fogantatása, az ihlet születése is szóba került. Szilágyi István elmondta, hogy műveiben mindig olyan kérdésekre keres választ, amelyek számára is nyitottak, éppen ezért inspiratívak. A Kő hull esetében ez egy jogi és morális problematika kereszteződése volt: hogyan bűnhődik az az ember, aki főben járó bűnt követ el, de a jog nem sújt le rá? Az Agancsbozót írása közben pedig az egyén identitásvesztésének körülményei foglalkoztatták, s az a kérdés, hogy az elveszített önazonosság újra megtalálható-e.
A beszélgetés természetesen érintette a magyarországi és az erdélyi magyar irodalom viszonyát is. Szilágyi szerint csak magyar irodalom van, határoktól függetlenül. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyformán figyelnénk a határon innen és határon túl zajló irodalmi mozgásokra: az ő recepciója például elevenebb az anyaországban, mint szűkebb hazájában. Az est zárásaként egy hallgatói kérdésre válaszolva kifejtette: az erdélyi magyar irodalomra általában jellemző, hogy több a tehetség, mint ahány jelentős életmű végül megszületik.
Szilágyi István és Márkus Béla beszélgetése, Debrecen, Református Hittudományi Egyetem, 2011. február 23.
A fotókat Bihary Gábor készítette.
