KIKELEK a profán, büdös
rongyok közül.
Mindenfelé egy őrült este
maradványai hevernek.
Ásványvízben tisztulok meg,
jobb nem lesz tőle,
de legalább látszólag
kicserélem a bőröm.
Az asztalon öt bankjegy
nyújtózik el.
harminc napig ők
képezik az életemet.
KITERÍTVE
fekszik a költő –
átmenetileg legalábbis.
A levegőben
orrfacsaró iróniaszag.
Lépjétek át a testet,
aztán rúgjatok be/le,
ti is.
HARANGSZÓ. A
kolozsvári télben.
Hóbán járok –
őrület-lépések.
Vagyok. Látszólag.
Itt. Keresgélek.
Pénzmorsákat?
Szökött identitást?
Kocsmazajból
kihallatszó ének –
engem teremt meg,
vagy valaki mást?
EZ ITT az
önhitegetés zárt tere.
Mindent vagy semmit.
Egy lapra feltenni.
Míg kirakod, magadból, magadat,
a körülötted elhullajtott
csikkek is eldöntik,
hogyan tovább.
Á, a versek az Ezredvégből.
hoppáré 😀 (első kettő teszetős)
egy t még belefér
Látom, két vers valóban megegyezik azokkal, amelyeket az Ezredvég is leközölt. Magam nem tudtam, mely szövegeket is közölte le az Ezredvég, tiszteletpéldányt nem kaptam, azt meg végképp nem tartottam számon, mit hová küldtem… Ezúton is elnézést kérek mind az olvasóktól, mind a szerkesztőségtől, a másodközlés nem szándékos igénytelenségem, hanem szokásos szétszórtságom eredménye… 🙂
Felesleges fontoskodás, mi történik, ha másodközlés? Semmi. Na mindegy. az első versed Balázs, nekem az, az a tetszetős 🙂
Látom, terjed a hír, hogy megkaptam azt a bizonyos plecsnit, szerkesztő úr meg helyesbítette is az életrajzomat… 🙂 Kedves gesztus, de nem kell reklámozni, úgy is tudja, akit érdekel, hogy plecsnis ember vagyok, sokat nem érek vele, amúgy meg nem jelent semmit egy díj, hacsak azt nem, hogy szerencséje volt az embernek… Bár a verseimért kaptam volna plecsnit, nem a színtelen-szagtalan tanulmányaimért… De attól meg még messze vagyunk…