A XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Libri standján több napon át találkoztak népszerű, minőségi szerzők a Litera.hu szerkesztőivel és az érdeklődőkkel, olvasókkal. A Libri Szalon vendégei többek között Szvoren Edina, Grecsó Krisztián, drMáriás és Tóth Krisztina voltak.
A Litera és a Libri harmadszor rendezte meg a Libri Szalon című beszélgetéseit a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. A Millenárison, a Jövő Háza épületének földszintjén Jánossy Lajos, Nagy Gabriella, Szegő János és Szekeres Dóra beszélgettek a felkért kortárs szerzőkkel. A sorozat Kovács András Ferenc és Jánossy Lajos párbeszédével vette kezdetét. A diskurzus középpontjában KAF új könyve, a Könyvfesztiválra megjelent Bohócöröklét című verseskötet állt.
A következő órában már Szvoren Edina és Szegő János ültek szemközt egymással a könyvfészekben. Az Európai Elsőkönyvesek Fesztiváljának hazai képviselőjét a pályakezdés közvetlen tapasztalatairól kérdezték. A Pertu szerzője úgy nyilatkozott, hogy írói pályája magától értetődően olvasással indult, később pedig a szöveg publikálásának nehézségei eltörpültek magának az írásnak a feladata mellett. Megtudhattuk, a szerző dolgát az nehezítette meg, hogy sem előzetes olvasóköre nem volt a novelláskötet megjelenése előtt, sem korábbi, folyóiratokban publikált írásai, így az első – túlnyomórészt pozitív – visszajelzések már élesben, szakmai szempontból érték a kész könyvvel kapcsolatban.
Korábbi írásgyakorlatai főleg olvasmányélmények lejegyzéséből, naplókból és szépirodalmi töredékekből álltak, ám mióta megírta a Pertu novelláit, nem vezet naplót. Szegő János benyomása – miszerint a szerzőnek mániákus kapcsolata van az önéletírással – igazolódni látszott. A kritikus ezután az önéletrajziság valódi, őszinte személyességének és fiktív oldalának határát igyekezett feltérképezni. Szvoren számára az írás során a fikció igen hamar elkezdődik: nemcsak azt képzeli el, akit megír, hanem azt is, aki írja, „és amire ez az elképzelt író rálát, az lehetek én is” – mondta, és a logikusan következő kérdés után hozzátette, hogy az olvasó szerepébe is magát képzeli.
Az olvasmányélményekhez visszakanyarodva az írónő Thomas Mann, Kafka és Virginia Woolf nevét emlegette, hozzátéve, hogy alapvetően vonzzák a világirodalmi nagyregények és esszéregények. Mindig is a kifejtett gondolat volt fontos számára és kevesebbet foglalkozott a nyelvvel, amire saját bevallása szerint nem volt füle. Hosszú hallgatását is azzal indokolja, hogy túl sok regényt olvasott és nem ismert más léptéket, de az első kamaszkori versek után egyértelművé vált számára, hogy írói ambícióit a novellában bontakoztathatja ki, és nem is érez késztetést a regényszerzésre.
Szegő a beszélgetés végéhez közeledve a zene és írás közötti kapcsolat felől érdeklődött, ugyanis Szvoren Edina középiskolás éveitől kezdve zongorázik és jelenleg is zenét tanít. Azt mondta, a zene primerebb szenvedély, és sokkal korábban jött, mint az írás. A zene alapvetően érzéki, „az irodalomnak azonban meg kell harcolnia ezért az érzékiségért, ha el akarja érni”.
A Könyvfesztivál sűrű nyüzsgését pénteken Grecsó Krisztián és Szekeres Dóra beszélgetése zárta a standon, melynek fő témája a szerző friss, Mellettem elférsz című regénye volt. A Litera.hu szerkesztőnője az alkotási folyamatra volt kíváncsi. Grecsónál általában 3-4 év telik el két kötet között. Az új családregényből a korábbiaktól eltérő módon nem publikált részleteket. Mint kiderült azért, hogy ne kelljen előre megneveznie a művet, hiszen már kétszer előfordult, hogy más címen publikált folyóiratokban szövegrészeket, mint ahogy az könyv formában később megjelent. Ettől szerette volna most megóvni magát.
Szekeres Dóra aztán az emlékezés fiktív-valóságos jellege felé terelte a beszélgetést. Az író családját – mint kiderült – épp a fikció zavarta a könyvben. A szöveg ugyanis szóbeli elbeszélésre hagyatkozik, ami javarészt eleve anekdota, hiszen – ahogy Grecsó mondta – az életnek néha nincs jó dramaturgiája, kerekíteni kell rajta, ráadásul minden egyes emlékező átírja az adott történetet. Így válik a családregény műfaja a valóság és a fikció különös játékává. A leírt szöveg azonban – fűzte hozzá a kérdező – elmozdíthatatlanná teszi az emlékezést. Vagyis az utókor számára már ez lesz adott valóságként. Grecsó helyeselt, számára is az jelenti a valóságot, amit a saját apja mesélt neki anno, hiába vonják más rokonok kétségbe, hogy valóban úgy történt-e.
A Mellettem elférsz kritikai fogadtatása kapcsán Szekeres Dóra megjegyzi, hogy ennek a könyvnek (a korábbiaktól eltérően) nem vegyes, hanem egyöntetűen pozitív fogadtatása volt, és vonalvezetése miatt klasszikus regényként kezelik. A szerző ehhez kapcsolódva a művéről szóló, Trafóban Impulzus címmel folytatott kritikai beszélgetésről mesélt. Azt mondta, elképzelni sem tud nagyobb elismerést annál, mint hogy egy kritikus belefeledkezzen a könyve olvasásába, márpedig az ott tanácskozók némelyike erről vallott.
A 2011-es könyvfesztivál Libri standján zajló rendezvények másnap még nagyobb lendülettel és még több látogatóval folytatódtak. A szombati diskurzust drMáriás és Jánossy Lajos nyitotta, aztán Szendi Gábor pszichológus és Nagy Gabriella folytatta.
DrMáriás vadonatúj kötete a Nem élhetek Milosevic nélkül címet viseli, ennek önéletrajzi jellegéről faggatta Jánossy a szerzőt. A Jugoszlávia foglalatú szövegben ugyanis egy Magyarországon kevésbé élő történet bontakozik ki.
Jugoszlávia Magyarországgal összehasonlítva egy szabálytalanabb világnak tűnik és tűnt a rendszerváltás előtti időszakban is. Kérdés azonban, hogy ez a szabálytalanság nagyobb szabadsággal is összekapcsolódott-e, vagy sem? A folklór mintás nyakkendőben megjelent drMáriás úgy látja, hogy a jugoszláv világ ugyanolyan szocialista diktatúra volt, mint az itthoni, de a felszínen jelen volt valami, ami a „szabadság dizájnjának” nevezhető. Mindazonáltal mégis lehetett valamilyen nyitottságról beszélni olyan értelemben, hogy a Délvidéken egyfajta multikulturalizmus áll fenn, ami a sokféle etnikum keveredésének köszönhető. Ez lehet alapvetően pozitív, ha egészséges verseny alakul ki közöttük, háborús helyzetben viszont éppen fordítva történik.
Mint kiderült, a regényben megjelenő téma mindig is fájó seb volt a szerzőnek, ezért sokáig eszébe se jutott erről írni, nem akart politikai- vagy etno-bizniszt alkotni belőle, ahogy fogalmazott: „a gyerekeknek is nehéz volt megmagyarázni, min mentek keresztül az ősök”. A könyv szövegvilágában a háború olyan fogalom, amely sokáig él a mindennapok emberének zsigereiben, és amely akkor is félelmet ébreszt benne, ha épp nincs közvetlen veszélyben – mondja ezt a szerző, akit Jugoszláviában egy ideig katonaszökevényként tartottak számon.
Jánossy ezek után rátért drMáriás sokoldalú művészi (zenei, képzőművészeti és írói-költői) tevékenységére. Az érdekelte, hogy a meglehetősen konfrontatív művészi ambíciók mennyiben függvényei a fent említett gyökereknek. A művész szociológiai kísérletnek tekinti, ami például a Tudósok nevű zenekar fellépésein történik. Érdekli, milyen környezetben hogyan reagálnak például a Vajdaságban vagy nyugaton a zenéjükre. Ebből a szempontból is úgy látja, hogy a kelet-európai térség egy egészet alkot. Nyugatabbra azonban nem igazán tudják értelmezni ezt a fajta művészetet, és ez számára arra bizonyíték, hogy még mindig hatalmas választófal van a két kultúrkör között.
Vasárnap, a Könyvfesztivál zárónapján már csak két program volt hátra. Előbb Tóth Krisztina és Szegő János párosa került porondra, aztán Czeizel Endre és Nagy Gabriella, akik főleg a géniusz-lét kérdését feszegették.
Tóth Krisztinától megtudtuk, hogy nem szereti magát sem költőnek, sem írónak titulálni, de ha muszáj, akkor inkább mindkettőt használja, nem szívesen választana. Szegő aztán arról a belső hangoltságról érdeklődött, ami elvezetett a lírától a prózáig. Kiderült, hogy a szerző sokáig nem mert belevágni a prózaalkotásba. Eleinte problémásnak tűnt a történetmondás: nehézséget jelentett a leírt állóképeket dinamikussá tenni. Veszélyt jelentett az úgynevezett költői próza is, amitől kifejezetten ódzkodik. Irritálják azok az ornamentikus szövegrészek, melyek a struktúra szempontjából feleslegesek egy műben.
Aztán képbe került a Vonalkód című korábbi kötet, melynek szerkezete – mint kiderült – már önmagában is fontos segítség volt a szövegalkotáshoz. Szükség volt ugyanis egy összefogó keretre, hiszen a novellafüzér nem egy nagy, hanem sok kisebb történetből indult ki. A keret mint vonalvezető segítette a munkát, a továbbhaladást.
Az új kötet, mely hamarosan a könyvesboltok polcaira kerül, Pixel címen fog megjelenni. Szegő Jánost az érdekelte, mennyiben más az alkotási folyamatot tekintve a megjelenő könyv a régebbiekhez képest? Megtudtuk, hogy a Pixel harminc történetet tartalmaz harminc fejezetben, belőlük 5-6 nagyobb háttértörténet rajzolódik majd ki. A címek testrészek neveit viselik (pl. A kéz története, A nyak története).
Tóth Krisztina az élete és munkái közötti összefüggésekkel kapcsolatban azt mondta, zavarja a referenciális olvasat. „Az íróról fel kell tételezni, hogy kitalál történeteket – ez a dolga.” Más oldalról viszont nagyon termékenyen hatnak rá a hétköznapok történései, vagy olyan apróságok, mint amikor félreolvas valamit, vagy valami furcsa apróság kelti fel a figyelmét. Az olvasóival való kapcsolatáról pedig annyit árult el, hogy természetesen fontosak számára a visszajelzések, de az alkotó írás közben nem figyelhet az olvasói elvárásokra, így aztán az olvasók kevésbé is hatnak vissza a műre.
A Libri Szalon zárultával az addig folyamatosan dolgozó szerkesztők kicsit lazíthattak végre. A Duna-legendárium zárórendezvényig hátralévő pár órában már csak civilként voltak jelen, illetve szakmailag is csak amolyan normál módban futott a Litera-alkalmazás.
XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, Millenáris, 2011. április 14-17.
A fényképeket Csapody Kinga készítette.
tényleg azt mondta Grecsó, hogy nem publikált előzetesen részleteket? de hiszen ez egyszerűen nem igaz.
és: összevetni egy könyv fogadtatását az előzővel mindössze két hónappal az új könyv megjelenése után, amikor még alig jelentek meg hosszabb kritikák, eleve is merész, de az, hogy egyöntetűen pozitív lenne a fogadtatás (vö. Csobánka Zsuzsa és főleg Sántha József) megint csak egyszerűen nem igaz.
Szerintem sem egyértelmű a fogadtatás, de ettől még elhangozhatott ilyen…