Variációk kávézásra és önmegszólításra

Ülsz a kávéházban, Berka Attila második kötetét tartod a kezedben: Hosszúkávé külön hideg tejjel. Kérsz is egyet, illik a szöveg polgári atmoszférájához, és stílszerű szeretnél lenni, ideális olvasó, akit éppen megszólít az első mondat: „Ülsz a bevásárlóközpont kávézójában”.

Így magad lehetsz a főszereplő, ahogy a rövid tárcák – első pillantásra – szeretnék. Tárcák, jut eszedbe a műfaj, amelyet a besorolhatatlan novellák helyett használsz mostanában, és nem tagadod, Berka történetei is ilyenek. Rövidek, személyesek, aktuálisak – és persze beskatulyázhatatlanok. A következőben már „zombi leszel vagy vámpír”, majd „lázas vagy, beteg”, később pedig „olvasónapot tartasz”. Nem is reménykedsz, hogy regénnyé állnak össze. Ahogy a napok sem. Elvannak önmagukban, akár a kávé is a külön hideg tejjel, melyet éppen iszol egy-egy jobb híján tárcának nevezett történet között.

A kötet látszólag megvezet, a fejezetek elején összezavarja a napokat: VASÁRNAP PÉNTEK SZERDA CSÜTÖRTÖK. Öncélúsága mögött azonban egy hang rejlik, amely azt súgja: Te irányítod a heted. Ha pénteket akarsz, legyen péntek. Akár még ezt is elhitetheted magaddal, ahogy ülsz a szegedi Grand Caféban, és éppen hosszúkávét iszol külön hideg tejjel. És olvasol is, mert a kávéház menedék, akár a középkorban a templom. Mert a világ elől néha el kell menekülni, ürügyek kellenek hozzá, szertartások, ahogy Berka kötetében is. Ahogy Berka kötete is az. És dukál hozzá a kávé cigarettával, mint a filmben. Kellenek a beszélgetések önmagaddal, hogy úgy szólj Magadhoz, ahogy a szöveg is kapcsolatot teremt Veled. Barátságosan, elemző módon, néha megfürödve a mondatok elnyújtott tisztaságában, melyek a kávé feketéjeként keverednek a fehér lapokkal.

Kezded érteni, vagy inkább elhinni, hogy érted: mit is tesz ez a hang. Idegennek érzed magad, egy beszélgetésbe kerültél. Egy ember szólítja meg önmagát lopott kávéházi pillanataiban. Naplót ír, kávézásnyi történeteket, az asztal mellett ülve. Előzmények nélkül, in medias res, mondanád magyarórán a diákoknak. Csak belecsöppensz, leültet az asztala mellé, és mellesleg Hozzád is beszél. Vastagon szedett bevezető félmondataival címet ad történeteinek. Ha éppen nem magába, akkor körbenéz, nőket stíröl, a pincéreket, a vendégeket értékeli. A viselkedésük zavarja. Főként az, hogy hozzá sem nyúlnak a könyvekhez („puszta porfogók”). Fogalmuk sincs, mi a kávéház; laptopjukon csevegnek grimaszokat vágva, entereket ütve egy rohanó szövegfolyamba. Nem érted, hogy mi baja, csak sejted. A kávézás neki szent, a többi csak hétköznap. Kissé fafejű, nem tűri az allűröket: „sétálós kávé márpedig nincs”. Nem vesz tudomást arról, hogy vannak gyorséttermi pillanatok az életben, ahogy a sétálós kávé is a kor szülötte. Elvágyódik, elhúzna jó messzire, az elmúlt századelőre, a sétálós kávék előtti korba. Utazik is tovább – kávézni, kávézva.

A vonaton ültök „az intersziti büfékocsijában kortyolgatva a hosszúkávét külön hideg tejjel”, így már tudod, a kávézás maga a helyzet, akár egy dauvegberc reklámban, és nemcsak a hétköznap tehető hétvégévé, hanem a hely is kávézóvá, ha úgy akarod. Egyáltalán, a kávézás elnyújtott pillanata az, ami a menedék. Az álomban és egy nő mellett is, mert így történik a regényben. Már ki mered mondani, hogy regény. Hosszúkávéra felfűzött motívumlánc külön hideg tejjel. A csészényi tárcák lassan összeállnak, elfogadod, hogy történet nincs, inkább csak a nyelv, csak a mondatok elegánsan, néha már-már modorosan rajzolt íve. A szöveg ízekkel, színekkel, illatokkal próbál hatni, akár a kávé. Hangulatokkal, tennéd hozzá, ha reklámszöveget írnál. Végül is azt írsz.

„A szomszéd asztalnál a csúnyábbik nő (ó, bocsánat)”, mondja, és mentegetőzik, hisz egy polgár nem beszél így, aki megszökik a hétköznapok elől, hogy szimpatikus tudathasadásba menekülve írjon, és ki merje végre mondani, hogy a csúnyábbik nő. Gyónás is ez az írás, a lelkiismereté, mint ahogy Petőcz András fülszövege súgja: „a belső hang regénye”. De miért is ez a megoldás? A kávézó szégyelli magát a kor miatt, amelybe született?

SZOMBAT VASÁRNAP SZOMBAT VASÁRNAP – az utolsó fejezetnél tartasz. A szöveg legyőzte a hétköznapokat. Te is, mert olvasol, időt kerítettél rá egy hosszúkávé mellett, és a regény pont ezt teszi: időt követel Neked magad helyett, mert nem érsz rá ilyenekre. Lassan felkelsz a székből, üressé válik az asztal, mint ahogy a fejezetek előtti fekete-fehér fotókon. Átveszi más a helyed, ölébe rakja hordozható számítógépét, és egy regényt olvas. Még egy sétálós kávét is rendel, kivételesen helyben fogyasztva.

Berka Attila: Hosszúkávé külön hideg tejjel, Spanyolnátha Könyvek 8., Hernádkak, 2010.