Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Opus magnum

Amon Tobin: ISAM

ISAMEgyre ritkábban látni, hogy az előadók karrierjük csúcsára érve továbbra sem fordítanak hátat a kihívásoknak. Amon Tobin minden bizonnyal ebbe az elit körbe tartozik, új albumának megjelenéséről pedig nem túlzás kijelenteni, hogy az egyik legjelentősebb eseménynek számít mind a saját életművén belül, mind az elektronikus zene történetében.

A kilencvenes években felnőtt generáció egy része számára Amon Tobin nagy valószínűséggel ugyanolyan kiemelt és fontos előadónak számít, mint szüleiknek a Beatles vagy épp a Rolling Stones. A brazil születésű dj és producer már pályafutása elején olyan munkákkal hívta fel magára a kísérletezés iránt leginkább fogékony, zömében még „underground” szcéna figyelmét (Adventures in Foam, Bricolage), amelyek közvetlenül a megjelenésük után máris óriási sikert arattak, ráadásul jelentős mértékben befolyásolták a korszak elektronikus zenéről alkotott elképzeléseit.

ISAM

Az egyedi „sampling” technikájáról híressé vált Tobin figyelme már elinduláskor is főleg a jazz, a blues és a hip-hop műfajokra irányult, előadóként pedig elsősorban ezek ötvözése, valamint az újraértelmezésük foglalkoztatta az elektronikus zene berkein belül. A kétezres évek elején kiadott lemezein (Supermodified, Out From Out Where) már merészebb a kísérletezésben: az alapokat kezdetben még csak egymásra helyező, később finoman manipuláló kompozícióknál egyre gyakoribbak azok, amelyekben a felismerhetetlenségig torzítja a zenei origót. A folyamat tetőpontja kétségkívül a 2007-es stúdióalbum (Foley Room), ahol már végképp nem a felhasznált anyagok kerülnek a figyelem középpontjába, hanem a zene egészét átható, egyedülállóan kísérteties és bizarr képzeletvilág.

„Opus magnum”, mondhatnám az ISAM-re korántsem elhamarkodottan, felvállalva annak a kockázatát, hogy a soron következő lemeznél majd módosítanom kell a jelenlegi álláspontomon. De tartok tőle, hogy a „sound design” híveinek az álla még az enyémnél is mélyebbre esett, amikor először belehallgattak ebbe az alig egy órányi kiváló anyagba. Még egy, a témában kevésbé otthonosan mozgó fül számára is érdekes lehet az adalék, miszerint házi készítésű berendezéseivel Tobin előszeretettel rögzített hangfelvételeket az őt körülvevő tárgyak és élőlények (utóbbiak sokszor mikroszkopikus) világából, hogy később a stúdiózás során majd ezekből állítsa elő a számokhoz szükséges alapanyagokat. A különös koncepciójáról így mesélt nemrég egy interjúban:

„A szabadban rögzített hangok, a beszéd modellezése, valamint a „multi-sampling” megoldásainak az egyidejű felhasználása olyan hangszerek létrehozását teszi lehetővé, amelyek már eleve lehetetlen fizikai tulajdonságokkal bírnak. Az ISAM egyedi hangszertalálmányokra épül, amelyek kapcsolatban állnak a már ismert hanghatásokkal ugyanúgy, mint ahogy magukon viselik a „valódi” hangszerek fizikai paramétereit is. Ez fontos, mert máskülönben absztrakcióval volna dolgunk, ami vitathatatlanul kevés lehetőséget kínál a hallgatóknak, hogy érzelmileg azonosulni tudjanak az adott anyaggal.”

Tobin elmondása szerint egy régi álmát valósítja meg ezzel az albummal; az iménti eljárásnak köszönhetően már sem az előállított hang, sem az eredete nem válik egykönnyen beazonosíthatóvá. Óvatosnak kell lennünk a találgatással is, hiszen bizonytalan támpontot szolgáltat a nagy ritkán felbukkanó ének: a fiatal lány (Wooden Toy), avagy az idősebb nő (Kitty Cat) produkciójához nem véletlenül nem társul a borítón külön név (a kórusról nem is beszélve!): ők ugyanis mind-mind Amon Tobin saját hangjának különböző, ún. „gender-modified” változatai.

AMON TOBIN

Az ideje nagy részét stúdiójában, kísérletezéssel töltő előadó félelmetes aprólékossággal, már-már az elemi részecskék szintjéről építi fel a hangok textúráját, hogy az így készült munkáival egyre nagyobb és jó ideig még belakhatatlan távlatokat nyisson a műfaj – tágabb értelemben pedig a zene – jövőjében is. Tobin karrierjét folyamatos alkotás jellemzi, a szóban forgó lemez is inkább csak pillanatképként szolgál a háttérben zajló eseményekről. Mivel előadóként nemcsak a technika, hanem a stílus vonatkozásában is rendkívül érzékeny az újításokra, ahogy korábban a drum & bass felé, újabban a dubstep irányába tett kalandos utazásokat. Az ISAM eredendően „down tempo” vonásai azonban korántsem bizonyulnak unalmasnak: az ütemek hosszát folyton megbolygatja, ezzel az egész hangzásvilágnak ad egy élénk és természetes színezetet.

A zenei élményt leginkább egy nagy, nyomasztó vízióhoz hasonlítanám, de az album első feléről sajnos nehezen lehetne ennél részletesebb képekben beszámolni. Miközben a háttérben okkult kísérletezések folynak, nem ritka, hogy hirtelen egy-egy klausztrofóbiához közeli élmény tör ránk, amit az album következetesen csak később enged majd feloldódni. Az első, már dallamokat idéző töredékek általában hamar szertefoszlanak: az egyik pillanatban még jelen lévő „zenekar”  előbb vonósokra, majd húrokra, legvégül pedig apró zörejekre bomlik. Az album „vegytiszta” pszichedelikus élményeket tartogató második felében a félelemkeltés már sokkal szelídebben zajlik, a szépet azonban itt is csak kifordítva halljuk – a Bedtime Stories érezhetően nem a békés álmokat hozza el hallgatóinak. Űrbéli csámcsogás, eddig sosem látott járművek és reaktorok zakatolása, a fókuszváltások miatt csak egyre inkább elmosódó táj – nagyjából így tudnám összefoglalni a későbbi látomásokat.

ISAM

Nem kizárt, hogy Amon Tobin eddigi legkeményebb lemezével állunk szemben, amit semmiképp sem ajánlok az előadóval csak most ismerkedőknek. Nyugodt szívvel ajánlom viszont mindazoknak, akik már egy ideje figyelemmel követik a pályafutását és alig várják, hogy egy újabb intenzív és minden eddiginél maradandóbb élménnyel gazdagodjanak.

Amon Tobin: ISAM, Ninja Tune, 2011.

Hozzászólások

  1. Amon Tobin zenéje valóban zseniális, bár olykor nyomasztó is, én alig egy-két hete találkoztam először a lemezével, addig a nevét sem ismertem, tehát nem egy mainstream dj-ről van szó, az egyszer biztos, pont ezért kérdés számomra, hogy valóban lesz-e olyan átfogó hatása, mint amilyet Kohán Petra tulajdonít neki. Van még néhány ilyen kaliberű, ám alig ismert dj, akiért igazán kár lenne, ha nem kapnának nagyságrendekkel nagyobb figyelmet.

  2. Azért elég ismert. Ha máshonnan, reklámzenéből korábban is meg kellett, hogy legyen. A lemez tényleg jó, én ugyan nem szakértem a műfaj(oka)t, de mintha középúton lenne az IDM, a dubstep és az elmebaj közt. Egyelőre tehát pozitív a benyomás, de még messze nem vagyok a végén és csak első hallgatás.

  3. Tetszik a kategorizálás, kábé én is ezek metszetén érzem… A zenéjét lehet, hogy hallottam korábban már itt-ott, de a neve nem rémlett, s hogy az ismertség mennyire relatív, azt az is jelzi, hogy mondjuk amíg egy Tiestonak olyan kilenc millió lájkja van a facebookon, addig Maha Akabnak ötvenezer, ami persze még így is tekintélyes szám, azt nézve, hogy mennyire nem fősodor, de a nagyságrendnyi különbség azért súlyosan érződik.

A hozzászólások le lettek zárva.