Idén ötödször rendezték meg a magyar tenger déli partján a főként elektronikus zenékre fókuszáló, ennek ellenére széles programkínálatot nyújtó Heineken Balaton Sound Fesztivált. A négy nap alatt több mint százezren voltak kíváncsiak a rendezvényre Zamárdiban. Íme egy kis szubjektív a zárónap eseményeiről, amelyen David Guetta is színpadra lépett.
Már egy hete lázban égtem, mire eljött a vasárnap. Izgalommal telve és naptejjel a zsebemben indultam útnak Zamárdi felé, alig várva, hogy átléphessem a fesztivál kapuját és csobbanhassak a Balatonban. A tervem a gyors megérkezésről azonban hamar meghiúsult: a feszthez vezető út szűk kis utcácskákon és számos kilométeren át vezetett. A parti helyszínén ráadásul fejetlenség várt a számos parkolót kereső autó és a tömeg miatt. Mindezeken sikeresen átevickélve a belépéssel már nem volt probléma. Karszalag, fesztiválkártya, táskaellenőrzés és innentől rám is vonatkozott a felirat: végre itt vagy!
Mivel a nyár egyik legmelegebb napját jegyezték a meteorológusok, ezért minden porcikám vízre vágyott. Az átöltözésnél azonban szintén akadtak nehézségeim, ugyanis egyes öltözőket valakik toalett gyanánt használtak és bizonyos termékeket felejtettek ott „véletlenül”. Ez kicsit felbosszantott, hiszen minden médiumban exkluzív kicsengése volt a fesztiválnak, így érthető módon nem illett bele az elképzeléseimbe ez a “fogadtatás”. Persze ennyiből nem lehet semmit sem megítélni, így felülemelkedtem a dolgon. Jól is tettem, hiszen a későbbiekben számos életre szóló élmény kápráztatott el, amelyek felülírták a negatívumokat.
A nehézkes kezdés után végre térdig merülhettem a magyar tengerben, ahol a hűsítő habokban való lazulás után az első utam a Balkan Fanatik koncertjére vezetett. Az OTP Bank színpadán játszó együttesre a korai időpont (16:30) ellenére viszonylag sokan voltak kíváncsiak. A közönség imádta a csapat két vagány énekesnőjét és a folk-elektronikus dallamokat. A zene fülbemászó volt, a Ha te tudnád című dalt együtt énekelték a jelenlévők. Ezután a Heineken Nagyszínpad felé vettem az irányt, ahol a Vad Fruttik produkciója zajlott éppen. Belehallgattam az alternatív zenekar szövegeibe, de valahogy nem nyerte el a tetszésemet a dolog. Távol áll tőlem ez a stílus, tehát jóindulatúan mondva „vártam a végét”, hiszen a Fruttikat követően az Asteroids Galaxy Tour csapott a húrok közé ugyanott. A dán formáció a fesztiválon igazi csemegének számított, hiszen Golden Age című számuk a 2011-es Heineken Balaton Sound reklámfilm kötelezően dúdolandó dallamaként épült be a köztudatba. A bohém énekesnő és csapata mindent megtett a gyarapodó tömeg szórakoztatására, és ez teljes mértékben sikerült is. A napozástól vöröslő emberek fürdőruhában, kezükben sörrel együtt táncoltak, énekeltek a flitteres ruhába és sportcipőbe csomagolt bájos hippi lánnyal. A színvonalas produkció magával ragadta a közönséget, köztük engem is, így megszerezve számomra a nap első igazi nagy élményét, amelyre később is érdemes lesz visszagondolnom.
A bolondos koncert után visszavonulót fújtam, hogy energiát hagyjak az esti produkciókra. A fesztiválozók többsége hasonlóan gondolkodott, ugyanis sokan eltűntek a közeli kempingben, nyaralókban. Aki csak tehette, fürdőruháról partizó outfitre váltott, majd kezdődhetett az igazi bulizás. Rákészülésként benéztem Antonyo szettjébe a Rádió 1 színpadán. A dj pörgős slágereit a visszatérő közönség felettébb élvezte. Ennek ellenére csupán rövid ideig tartottam ki a lemezlovas mellett, mert kíváncsiságom nagyobb volt a Brains iránt. A fiúk zenéje mindenkit átmozgatott, pedig nem kis tömeg gyűlt össze az OTP Bank színpadánál. A közönség csápolt és tombolt, eközben a sötétség ellenére a közelben tovább fitogtatták merészségüket a bungee jumpingozók.
Itt is csak minimális időt töltöttem, ugyanis egyre közeledett David Guetta felejthetetlen-fantasztikus fellépésének időpontja. A feltorlódó emberzáron átmászva ismét a Heineken Nagyszínpad előtt álltam. Körülöttem mindenhol rajongók. Mint kiderült, körülbelül 15-20 ezren voltunk ott Guetta miatt. Ki is tették a telt ház feliratot a bejáratra. A dj-mágus először elsötétítette a színpadot és a környéket, majd berobbanó basszussal üdvözölte a jelenlévőket. Beleborzongtam a hang és látvány együttesébe. Nem túlzás azt állítani, hogy ezzel csaknem mindenki így volt. A tömeg sikoltozott, hipnotizálódott. A francia lemezlovas szinte még semmit sem csinált, amikor a közönség már robbant. Idén a Soundra visszatérő David a legismertebb popslágerekre építette szettjét, így nem nehéz kitalálni, hogy mindenki, aki jelen volt, egyszerre ordította-énekelte a Gettin’ Over You-t, a Club Can’t Handle Me-t és a Sexy Chick-et. Miután ezek a megunhatatlan klasszikusok lefutottak, a Grammy-díjas dj arra kérte önfeledten tomboló közönségét, hogy úgy üvöltsenek, mint még soha életükben. Kérése parancs volt, mindenki eleget tett a feladatnak, beleadva összes energiáját a hangorkán fokozásába. (Csak jelzem: nekem is alig van hangom azóta, de megérte.) A szettben kevésbé ismert dallamok is visszatértek, majd előkerült a jó öreg Love Takes Over, illetve a Memories, amelyet David félbeszakítva közölte a jelenlévőkkel, hogy bizonyára ez a parti élete egyik legszebb emlékévé fog válni. E pillanatban ismét mindenki újra a szívébe zárta Guetta-t. Zárásként az I Gotta Feeling című szám következett, ahol a francia lemezlovas felszólítására az eufóriába hajtott közönség elővette a mobilját és a kijelzők fényével világította meg a Nagyszínpadot. A milliónyi fényforrás felrakta a pontot a már eddig is elképesztő produkció képzeletbeli “i”-jére. David Guetta koncertjén részt venni kicsit olyan volt, mint ébren álmodni. Fantasztikus.
A nagyszabású bulit követően révületben, fülig érő szájjal pihentem meg egy nyugágyban Armin van Buuren-re várva. A világ elsőszámú dj-jének választott hollandot még Guetta-nál is jobban igyekeztem megcsodálni, de izgatottságom szinte teljesen hiábavaló volt. A Burn Arénába való bejutás sem volt egyszerű feladat, a benti levegővételről nem is beszélve. A sátor tele, rengetegen cigarettáztak, a füst gomolygott, az emberek tolongtak. Mindeközben Armin szettje kissé monotonnak tűnt, így az ő produkciójában inkább csalódtam, mint élveztem. Lehet, hogy jobban tetszett volna a zene, ha ő is a szabadban játszik a Nagyszínpadon, ahogy francia kollégája tette. Ott ugyanis más atmoszféra uralkodott: a felhőtlen/füstmentes boldogságé. Mindent összegezve az apró bosszúságok ellenére is kifejezetten jól éreztem magam a Balaton Sound Fesztivál utolsó napján. Zárásként stílusosan csak annyit írnék, hogy jövőre ugyanitt, de akkor már végig.
Heineken Balaton Sound Fesztivál, Zamárdi, 2011. július 10.
A fotók a Balaton Sound Fesztivál galériájából származnak, illetve a szerző saját felvételei.
Nagyon jó cikk, szépen összefoglalja a fesztivált. Én az utolsó napon voltam ott, viszont pont az ellenkezőjét tapasztaltam az írásban összefoglaltaknak: Armin van Buuren véleményem szerint “simán lejátszotta” David Guettát, ha laikus, és ha picit szakmai szemmel is nézem a dolgokat. Gondolok itt a tartalomra, a “bulifaktorra” , a keverési technikára (Guetta kétszer is hibázott, ráadásul nagyon rondán, Armin nem csinált ilyesmit), plusz a közönséggel való kommunikációra. Nem tudom, hogy állnak vele az emberek, de nekem rettentően demotiváló dolog az, ha a dinamikus tempójú zenét (amire táncolok, vagy legalábbis mozgok) egyszer csak teljesen (nem csak pár mp-re) lekeverik és egy monológot (sic!) kezdenek mondani. Ennek szerintem nem egy buliban van a helye, főleg nem egy ilyen kaliberűben. Ami Guetta performanszát illeti, meg kell még jegyeznem azt is, hogy nagyon keveset foglalkozott a technikával: átkeverte a zenét, és utána nem, vagy csak alig nyúlt a potméterekhez, több percen keresztül a kéz a magasban plusz bólogatás és “táncoljatok fesztiválozók, mert >>I’m David Guetta, b**ch<<"… Az is érezhető volt továbbá, hogy az emberek azokat a zenéket, amelyeket nem ismertek annyira (az instrumentálisakra gondolok itt elsősorban) egyszerűen nem tudták hova rakni, de ugye őrjöngtek rá, mert "David Guettán vagyunk, hurrá!". A hangtechnikát illetve minden elismerésem, mert nagyon jól szólt, a vizuáltechnikára sem lehet semmi panasz (itt is egy megjegyzés: a sötétben mobiltelefonnal világítás-trükköt már ezelőtt is sokan elsütötték, legutóbb pont Armin idén áprilisban az Armin Only-n).
A Burn Arénába is időre érkeztünk meg, és sikerült is a 3. sorig, majd a kordonig eljutnunk, bár nem ez volt a célunk, a közönség egyszerűen csak sodort magával. Az első fél órában rengetegen voltunk, alig lehetett megmozdulni, de utána – szerencsére – kimentek azok az arcok, akik csak a név miatt jöttek és az igazi Armin- és trance fanatikusok maradtak csak benn, de így is több ezren maradtunk. Érdekes volt tapasztalni azt is, míg Guettán a vétlen lökdösődés, könyöklés, lábra taposás után a bocsánatkérés ellenére is egy szolid, de annál nyersebb "anyázást" kaptunk vagy visszalökést, addig Arminon ugyanilyenért az emberek sokkal elnézőbbek voltak és megértően mosolyogtak, a barátnőmtől egy srác háromszor is bocsánatot kért, mert véletlenül meglökte. Szóval a két közönség magatartásában is lényeges különbségek voltak, és szerintem az itt nem mérvadó, hogy az egyik helyen 15 000-ren, a másikon meg 5000-ren voltak, mert nekünk mindkét koncerten szinte cm2-re ugyanannyi helyünk volt.
Ami Armin 3 óráját illeti, véleményem szerint mindenki megtalálta a saját stílusához közel álló zenei blokkot. Orjan Nilsen – The Mule-t kapni kezdő számként az arcunkba felért egy arcon csapással a szó pozitív értelmében, de a 3 óra alatt voltak tech-es és elektrós blokkok, uplifting trance a fanoknak, de pár klasszikus is belefért (pl. Zombie Nation – Kernkraft 400, aminek a dallamát mindenki ismerte és buzgón ordította). Nagyon szépen lett felépítve zenei tartalom szempontjából a szett, látszott, hogy nem csak találomra választotta ki a holland az egymás után következő számokat, Guettánál viszont picit ezt éreztem. Armin közönséggel való kommunikációját is jobbnak tituláltam, a reakcióiból egyértelmű volt, hogy élvezi a zenét is, amit játszik, nem csak a közönséget hergelte folyamatosan. A hangtechnika itt szintén rendben volt, a vizuált picit kevésnek tartottam, bár a Burn Aréna sosem fog olyan felszereltségű fényeket és LED-falat kapni, mint a Nagyszínpad.
Végezetül még csak annyit, hogy a barátnőm, aki nagyon szereti Guettát és a zenéit, hatalmas megrökönyödésemre azt mondta a végén, hogy Armin van Buuren szerinte is jobb bulit csinált, pedig ő nagy kritikus ilyen téren. Kicsit hosszúra sikeredett ez a hozzászólás, de úgy éreztem, muszáj volt leírnom az én tapasztalataimat is az utolsó napról.
Kedves Krayzeeklown!
Köszi a véleményezést. Természetesen nem vagyunk egyformák, így semmi probléma, ha neked vagy nektek Armin szettje tetszett jobban. (Még akár igazad is lehet, mert én a potméterekhez és a többi technikai bigyóhoz nem értek 🙂 )
Mivel most voltam először ilyen kaliberű fesztiválon, ezért számos élmény és hatás nyűgözött le egy nap alatt. Ebből a forgatagból próbáltam kikerekíteni egy szubjektív cikket és visszaadni a feszt hangulatát, az én benyomásaimat. Engem a leírt dolgok fogtak meg leginkább, titeket mások 🙂 Písz 🙂