„Drágám, én egy jó témáért az ördög öreganyját is megbasznám.” Szerencsére Barna Dávidnak minden bizonnyal nem kellett ezt a műveletet végrehajtania első regénye alkalmával, amelyben mégis „szaftos” témát jár körül: Móricz Zsigmondnak Littkey Erzsébethez, azaz Csibéhez való viszonyát. Ebben a kalandban vezérfonalként segítségére vannak a móriczi naplók, de használja az íróról szóló korabeli visszaemlékezéseket, az újabb monográfiákat és kortárs alkotásokat is.
A szöveg tehát elsősorban Móricz Zsigmond és Littkey Erzsébet, a regénybeli Kati találkozását és kapcsolatát írja le naplószerű formában. A bejegyzések dátumai egyszersmind fejezetcímekként is szolgálnak. A bejegyzések azonban az író halála után is folytatódnak, ami arra utal, hogy a naplóban leírt események is csak fikciók, noha valóságon alapulnak.
E történet hátterében bontakozik ki az elbeszélőnek és testvérének, Andrásnak a valláskeresése, valamint a narrátor íróvá válása. A két testvér „semmiből talált” (11.), de mindvégig bennük rejlő („Úgy lappangott bennünk, mint egy eltitkolt betegség.”, 14.) zsidóságának megtalálása után szinte kényszeresen veti bele magát a vallásgyakorlásba, hogy bepótolják két-három nemzedék lemaradását. Együtt mennek Izraelbe, s a fikció szerint itt találkozik a Libri Kiadó egyik vezetője Barna Dáviddal, e véletlen találkozás adja meg a lehetőséget a regény kiadására. A múlt és a jelen idősíkja bizonyos pontokon összeolvad a szövegben, amikor Móricz történetének lineáris elbeszélését a jelen horizontjának felvillantása szakítja meg. Ezt az eljárást a nagy előd is szívesen alkalmazta, itt viszont néhány ponton oda nem illőnek éreztem a betoldásokat, például amikor a 39. oldalon Móricz és Kati dialógusát olvassuk, a szöveg egy hirtelen váltással arról referál, hogy „Most mondták a rádióban, hogy amerikai kommandósok lelőtték Oszama bin Ladent.”
Horváth Annamária alapos elemzésnek veti alá az Irodalmi Jelen Online-on az Egy magyar regényt, filológiailag is rendkívül pontos részletekkel bővítve a szöveg már így is gazdag recepcióját. Felhívja a figyelmet arra, hogy a textus helyenként nem csupán imitálja Móricz nyelvét, hanem jelöletlenül, de szó szerint emel be részleteket az író naplójából (például 1936. szeptember 26.), másutt pedig a kortárs visszaemlékezéseket vagy a legutóbb megjelent monográfiákat használja magabiztosan. (Egy másik fejezet hosszan használja Lanczkor Gábor A mindennapit ma című szövegét.) Barna Dávid tehát reflektáltan nyúl a Móricztól származó és a róla szóló szövegkorpusz darabjaihoz, tudatos kompozíciót alakítva ki így első regényében. Kétségkívül ez a szövegmontázs a kötet legizgalmasabb vállalkozása, ahogyan az eltérő műfajú szövegekből végül egy magyar regényt kovácsol, s ennek sikeressége és működőképessége a kötet igazi tétje.
Aligha véletlen ezek után, hogy a mű rögtön a kortárs irodalmi közbeszéd középpontjába került, s a figyelemfelkeltés kultúrájában már ez sem elhanyagolható tényező. A könyv persze mindent meg is tesz ennek érdekében. A kreatív és tetszetős borító, a hátlapon olvasható szöveg retorikája és a mottóul választott hatásvadász idézet („Minden nagy író mögött áll egy kisasszony.”) is ezt segíti.
Külön kiemelt pozíciót adhat a regénynek, hogy a Libri Kiadó első szépirodalmi könyveként jelent meg. Adódik a kérdés: miért vállalja egy újonnan alakult kiadó, hogy egy még ismeretlen szerző első kötetével jelentkezzen? A kérdést tovább bonyolítja, egyszersmind még izgalmasabbá teszi, hogy Barna Dávid csak konstrukció, írói álnév, így az olvasót rögtön a hatalmába kerítheti a szövegen kívül-belül e maszk mögött rejlő valós szerző felkutatásának krimire hajazó primer izgalma. Külön provokatív, hogy a Bárka online interjút is készített már „Barna Dáviddal”, belépve a szerző által kreált játéktérbe.
A szöveg a Móricz-sztori mellett több olyan témára is igyekszik építeni, amely a kortárs magyar irodalom leginkább reflektált kérdései közé tartozik. Az egyik ilyen az elbeszélő zsidó identitáskeresése, a másik pedig a figurák testiségükben való láttatása. E két szcéna olyannyira kedvelt, egyszersmind túlírt témája a kortárs szövegeknek, hogy lassan már kiüresedő toposzként értelmezhetők, Barna könyve pedig nem sok újat tud ehhez hozzátenni.
A zsidó identitáskeresés motívuma valamelyest háttérben marad, de mégsem elhanyagolható részét képezi a könyvnek. Egyrészt a regény kiadásának körülményei (a szöveg genezisét a családtörténet elbeszélése mellett végső soron az új hazába való költözés és a véletlen találkozás adja), másrészt pedig a téma virulenciája miatt. Viszont a magyar zsidóság mint identifikációs probléma Barna Dávid könyvénél összetettebb szövegekben talált már komplexebb, elemzőbb reflexiókra, ahol nem csupán motívumként jelennek meg, hanem a textusok egyik központi kérdését adják. Elég csak Nádas Péter munkáira utalni. Itt inkább csak fontos, de mégsem eléggé kidolgozott szál az elbeszélő zsidó identitása, amely egyike azon, a szerző által nagyon tudatosan használt eljárásoknak, amelyekkel „Barna Dávid” és regénye rögtön a figyelem középpontjába kerülhet.
A „test, hús, érzékek materialitása” (Kulcsár-Szabó Zoltán szerint is) a jelenkori irodalom nagy kihívásainak egyike. A kortárs próza test-alakzatai viszont lényegesen kidolgozottabbnak, komplexebbnek, de legalábbis ötletesebbnek tűnnek számomra mondjuk Tóth Krisztina vagy Szvoren Edina szövegeiben, mint az Egy magyar regényben. A Pixelről például joggal mondhatjuk, hogy a testrészek retorikája uralja, egyfajta mestertrópusként vonul végig a köteten a testrészek szövegszervező retorikai alakzata, míg a Pertuban a saját test idegensége a szubjektum önértésének elsődleges (probléma)forrásává válik több novellában is, s ezt rendkívül terményeken és kreatívan aknázzák ki a textusok. Barna Dávid első regényében viszont Móricz pusztán szexgépként tárul a befogadó elé, s az aktusok naturalisztikus ábrázolása mellett mást nemigen tud felmutatni ebben a diskurzusban. Ez pedig vészesen kevés.
További probléma, hogy aki kevéssé jártas a Móricz-irodalomban, az nem, vagy csak kevésbé képes felismerni az intertextusokat, így a kifejezetten móriczi szöveghelyekre építő játék félrecsúszhat. Nem feltétlenül lenne ezzel baj (ez valamennyi szövegközötti utalás sajátja), ha az Egy magyar regény e szöveghelyektől függetlenül is bírna olyan nyelvi erővel és olyan jelentéspotenciálokkal, amelyek az utalások felismerésének hiányában is erőssé tehetnék a szöveget. A valós probléma itt az, hogy a feldolgozott téma már természeténél fogva is a populáris regiszter és a magaskultúra határán egyensúlyozik, s a szöveg nem mindig tudja eldönteni, hogy melyik irányba is mozduljon el, így a Móricz-szövegekre és -recepcióra építő szövegkezelés a laikusok számára talán soknak tűnő provokációkkal nem képes igazán erős szövegegységet létrehozni.
A könyv véleményem szerint nem tud egyértelműen kilépni a jó ötletek jegyzékének szerepéből. Noha ügyesen világít rá arra, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy eladhatóvá váljék egy magyar regény, a szerzői kérdés kellemes játékánál és a Móricz-problematikánál nem ad sokkal többet. Talán csak annyit, hogy aki Barna Dávid figyelmeztetése ellenére is komolyan veszi Móricz és Csibe történetét, az jó filológus módjára majd alaposan utánajár a naplóknak és egyéb szöveghelyeknek. És akkor már nemcsak „Barna Dávid” első regényének olvasásélményével lesz gazdagabb, hanem kikupálja magát Móricz Zsigmondból is. Kell ennél több?
Barna Dávid: Egy magyar regény, Libri Kiadó, Budapest, 2011.
Jó írás lett szerintem.