XLII.
Első barátok, akikről így tudok,
a nap végén versenyeztette az osztályt
Olga néni, az első három, aki elkészült,
előreszaladt: mi voltunk azok,
és boldog voltam, hogy én a harmadik.
XLIII.
Mama és talán Papa segítségével
három Mikulás-csomagot állítottam össze
— az alkalomhoz illő édességeken túl
volt bennük Negro és műanyag katona is:
annak, akit húztam, és a két barátnak.
XLIV.
Mi bajunk lehetett a magas fiúval?
Hogy később jött, hogy beszélt oroszul?
Rátámadtunk hárman, nekilódítottuk
a tornazsákunkat egymás után,
s egy-egy pofonnal tessékelt odább.
XLV.
Lovagi tornát rendeztünk a Sós parkban,
vagy a megállóba vivő járda táján,
amerre egyikük s az a lány is lakott,
akibe mintha ők is szerelmesek lettek,
ám ez engem nemigen zavart volna.
XLVI.
Még most is hallani vélem a hangját,
egy énekes körjáték szünetében
válaszolhatott a szemembe nézve,
majd hozzáfűzte: „Különben is: — és a
fülemhez hajolva súgta: — szeretlek.”
XLVII.
Ismertem már a „bazmeg” szót,
de egyébkor alig élhettem véle,
csak ha ő a közelemben volt,
szerettem, ha korhol érte,
és folyton hozzátettem: „bocsánat”.
© Nyilas Atilla Richárd, 2012. Minden jog fenntartva
A sorozatot a Gamax Kft. támogatja.