Eddig úgy hittük, hogy a hold lakatlan és nem alkalmas az életre, de úgy látszik, három feltörekvő magyar zenész onnan próbálja az arcunkba üvölteni, hogy valami nincs rendben ezen a sárgolyón.
A főváros zenei életét színesítő Alone in the Moon 2008-ban állt össze – a banda szavaival élve – „kereskedelmi szempontok alapján is értelmezhető zenekarrá”. Az ezt megelőző éveket pedig amatőr, de kreativitás szempontjából igen termékeny időszakként jellemzik a srácok. A csapat alapvetően rock-metál kategóriába sorolható, melyet kellő arányban fűszerez a tagok különféle zenei irányultsága. Az elmúlt három év során egyre több sikert értek el. Ezek között szerepel két országos szintű tehetségkutató verseny első helye, valamint a nagy szakmai előrelépésnek számító Zeitgeist Pop EP megjelenése 2011 utolsó napjaiban.
A felvétel a SuperSize Recording stúdiójában készült. Az EP hat nótát tartalmaz, melyek hangulata egyenesen a világűrig repíti a hallgatót. Nem csoda hát, hogy nehéz érvényesülniük egy olyan országban, ami ennyire földhözragadt. Az anyag remek elegye a lendületes nu-metálnak, a színtiszta rock and rollnak és a stoner zene keménységének.
Mivel a csapat három tagot számlál (Simon Zoltán – basszus, Menyhárth Balázs – dob, Várhidi Adrián – gitár-ének), ezért a főbb csapásvonalak a gitár és basszus riffek mentén húzódnak, melyeknek egy néhol már túlságosan is agyonvariált dob szolgáltatja az alapot. Ne feledkezzünk meg az énekről sem, amit nemes egyszerűséggel nevezzünk változatosnak. Kellemesen dallamos, a súlyosabb témáknál pedig hallatszik, hogy az énekes nem kíméli a hangját, ám ez soha nem fordul el a ma oly divatos ordibálás és értelmetlen halandzsa irányába.
A dalok hallgatása során olyan érzése támad az embernek, mintha a holdon sétálva egyik mély kráterből egy másikba érne. Hirtelen váltások, szünet, hatalmas zúzás, katarzis – a zene képes olyan magaslatba juttatni, ahonnan élmény zuhanni. Hála a kisebb gravitációnak, ez a zuhanás és emelkedés nem is tart rövid ideg, hiszen több mint húsz percnyi hanganyagon keresztül élhetjük át ezt az extázist. A számok címei is igen beszédesek: Digital Holocaust, The Age Of Woman, The Three New Chords. A szövegek és címek értelmezésébe nem szívesen bocsátkoznék, mert mindenkinek magának kell felfedeznie a nótákat.
Az tény, hogy Neil Armstrong még nem találkozhatott velük, mivel akkor még egy kósza gondolat sem voltak, de mi már elutazhatunk hozzájuk, nem fog dollármilliókba kerülni, csak nyitott szemmel és füllel kell járni.
Nem vagyunk egyedül a világegyetemben…
Alone in the Moon: Zeitgeist Pop EP, szerzői kiadás, 2011.
