„Zavarodott világ a megsemmisülés küszöbén”

Az Apokrif ez évi első száma nemcsak Horror Pista munkái miatt tekinthető különlegesnek, hanem az országos terjesztésre való átállás miatt is. A negyedévente megjelenő lap borítóján egy besúgóval együtt a Kádár-korszakot idéző úttörők vonulnak fel, de a zavarodott világ, az ellenségesség atmoszférája a szám más illusztrációin is visszatér.

A lap tematikájában megfigyelhető egy közös vonás: gyakran éreztem a művekben a kritikát, a dacosságot, az elutasítást. A szépirodalmi rovat kezdő alkotása rögtön alátámasztja ezt a benyomást. Stolcz Ádám Ha sok pénzem lesz című versében a pénzhez és a hatalomhoz kapcsolja a függetlenséget és a megelégedettséget is: „Ha sok pénzem lesz / akkor mindenkire szarok”. Stolcz másik műve, az Én vagyok a kukásember szintén egy kiábrándító világba vezet: a versbeszélő egy kukásember, aki az „életedben guberál”, és mindent tud rólad, mert lát téged a szemetedből, megfigyel és kielemez. Az orwelli Nagy Testvért idézve a kukásember így fenyeget: „látom mit zabálsz, pedig / be se megyek sohasem a házba.”

Mizsur Dániel három verse nyugodtabb, hidegebb. Az Ár-apály finoman szemléltet egy ismeretlen pont körüli táncot. A költői én a címben jelzett jelenséggel azonosul: maga az ár és az apály, a közelítés és a távolodás, bár ő sem tudja, mi az a pont, mi az ismeretlen, ami köré felépül. Második művében – melynek címe Jobb dolgunk nem akadt – ellentmondásokra építi a reggeli kávézást. A költő harmadik versében erős metaforák fejezik ki az állandóságot, ilyen a „párkányhideg kockakő” vagy a „csonttá merevedett csésze”, s ezek mellett csak a déli harangszó jelent egy kis melegséget.

Tarcsay Zoltán Valavala című verse Kalevala-idézés. A rímes versben megismerjük Pisikur turulmadarat, aki megcsalja rút feleségét egy fiatal, szép nimfával. Mivel a feleségnek „mindeneknél több a hája, / szerteszét bugyog tokája”, Pistikur nem veti meg a szép Esperanzát, Juliskát, Piroskát vagy Erzsikét – vagy ahogy éppen szólítja a szeretőjét. Tarcsay a záró versszakban kedvelt toposzt használ: a mestert, a „vak poétát” idézi meg.

A szépirodalmi rovat első novellája Tamás Péter A stáblista után című műve, melyben az elbeszélő a halállal való találkozást komikusan (vagy inkább tragikomikusan) egy sakkjátszma keretei közé helyezi. A játék döntetlensége miatt a törvénykezésből ismert sablonszöveggel engedi el a Halál a főszereplőt: „Mivel Szilágyi úr a Mennyek Országába sem jogosult belépni, az Ezékiel 25:17 értelmében a köztes megoldás fog érvénybe lépni, ezennel tehát elrendeli Szilágyi úr azonnali deportációját a Tisztítótűzbe.”

A lapszám talán legerősebb verse a Fehér Renátónak írt Legalább senki című Palágyi László-vers. „Te félj! és légy óvatlan” – szólítja meg a költő a költőt, s az invokáció tematikája végigvonul az egész művön. A „légy az elszáradt szökőkutak koldusa” és a „maradj a szökésed rabja” oximoronokkal feszültséget teremt, s ezt a melankolikus hangulatot tovább erősíti. Fehér Renátó pedig Palágyi Lászlónak ajánlja az Abszint helyett című költeményét, melyben korszerűtlen mesehősről ír, aki – a Palágyi által kedvelt utazás motívumra építve – elszökik egy másik földrészre, közben a megszólaló itthon van, itt politizál, itt alapít családot, és nem is vágyik el innen. Ezt követően Lukács Flóra három verse közül kettő is idegen kultúrát idéz: az egyikben a tengerparton, szerpentinen, olívafák között jár, a másikban Taiwanról, buddhistákról és nejlon függőágyakról ír.

A végzet irányítja az ember életét a nem elégedett és a felhold című Braun Barna-versekben. Utóbbi hangulatiságát a házak előtti fák adják, melyek mint „földből növő puha ujjak” állnak, a kiszabott sors ellen pedig senki nem tesz (vagy tehet) semmit, helyette csak a belenyugvás marad. Egy erős hangulatbeli váltással Szalay Álmos A háló című novellája következik, melyben két bedrogozott fiatal próbál eltüntetni egy női hullát. De vajon tényleg ott az a hulla? És hogy került a csónak alá a háló? Egyáltalán miért vannak ők a vízparton? A néhol morbid humorral megírt mű egy olyan helyzetet mutat be, amiben a drog hatása miatt a gyilkosságot is szórakozásnak érzik a fiatalok.

Szabolcsi Gergelynek két verse szerepel a lapban: A perspektíva kérdéséről és az Elmondani. „A szavak hűtlen ágyasok” – olvassuk az utóbbiban, és ha „minden egyenes szétfut”, felvetődhet a kérdés: vajon a problémákat soha nem lehet megoldani? Ayhan Gökhan Előszó és Finn-magyar című munkáiban találkozásokról szól. Míg az elsőben a költői én a találkozásokra való felkészülés fontosságára hangol, addig a másodikban egy régi ismerőssel történt „siralmas” összefutásra emlékezik. Nyerges Gábor Ádám a könnyről ír a Himnusz a Nedvességhez A Szemben című versében: különböző élethelyzetekben szólítja meg, mindenütt megtalálja, bánatban, munka közben, allergiában és utálatban, de végül nem köszön el tőle, hiszen „jön még rád, ó, ennél százszorta is nedvesebb idő.” A szépirodalmi rovatot Bognár Péter verseivel zárja a lap. A szerző komikus képet fest Harry herceg kocsmázásáról, de előkerül még Iványi idősebb fiának meggyilkolása is, és ehhez kapcsolódóan egy ima, ami azt szolgálja, hogy a kisebbik Iványi fiú jó elnöke legyen az Állami Számvevőszéknek.

Az irónia, a rendszerkritika és a komikus hangvétel egyaránt jellemző Bognár verseire – ezt elemzi Evellei Kata a kritikai rovatban. A szerző kitér a Petri-díj idei nyertesének rendkívül széles skálán mozgó művészetére: szabad versek, virtuóz rímversek, filozofikus és játékos alkotások egyaránt szerepelnek a művek között. De felvetődik Evelleiben a kérdés: a későbbi olvasók vajon mennyit fognak érteni az utalásokból? A lapban szereplő három vers részletes és pontos elemzése során a szerző alaposan körüljárja a művek keletkezési körülményeit és történeti hátterüket.

Horror Pista (Máriás István) – az aktuális Apokrifben is megjelent – képi motívumairól veress dani méltatásában olvashatunk. „Magasztos, idealizált közegből ismerős tartalom trashbe oltva” – írja a szerző a dadaista, néhol szürrealista, első ránézésre ugyan nyugalmat árasztó, ám a tüzetes vizsgálat után a legkevésbé sem harmonikus képekről, Máriás István laza egységességet mutató alkotásait elemezve kiemeli a néprajzi formákat, a csontvázakat, a dínókat és a tankokat, valamint a Nagy Testvért is, aki a borítón osztogatja az egyenkendőket az úttörőknek. A szerző külön kitér az orwelli világ megidézésére, valamint Tara von Neudorf és Magritte műveire.

A kritikai rovatban négy írás szerepel: A Nova című Kálmán-novelláskötetről Reichert Gábor A (kannás)bor filozófiája címmel ír, ezt pedig a Bajnai Nóra verseit és a Bodor Lilla festményeit tartalmazó Vass Norbert-írás követi. „A versek és a képek szinte mozdulatlan, fényképszerű helyzeteket jelenítenek meg” – írja az iménti szerző, de kérdésként merül fel benne, vajon a képek megállnák-e a helyüket a versek nélkül is. Tinkó Máté Csobánka Zsuzsa Belém az ujját című kötetének kritikájában kitér a múltidézés őszinteségére, az éles és hirtelen nézőpontváltásokra, az önreflexív kiszólásokra és a kötet koncepciójának bonyolultságára. A lap zárásaként Fehér Renátó írását olvashatjuk az Egy sor cigány című portrékönyvről, amiben huszonnégy roma származású magyar embert állítanak a figyelem középpontjába, s ezzel azt kívánják elérni, hogy az emberek belássák, „lám, igenis vannak rendes cigányok”.

Apokrif, 2012/1.

Az illusztrációkat Horror Pista [Máriás István] készítette.