Babos kendő, Rómeó Vérzik és mókuskodás

Az éjszakai sátorbeázását sikeresen elkerültem. A hatalmas szélnek köszönhetően egy jóféle sárkányeregetést hajtottam végre a takarófóliával, de megérte, hiszen egy csepp eső sem jutott be a vackomba. Igaz, levegő se sok. Ennek köszönhetően ötórai kelés. Barátaim szerencsére már egy órája fent ordibáltak, de az is lehet, hogy le sem feküdtek. Hosszú lesz így ez a nap.

Korán van, fel kéne frissülni, így elindulok egy kis frissítőt ledönteni a bejáratnál lévő italkimérő egységbe. Érdekesek az ilyen helyek: mivel úgy alapból kevesen lézengenek a fesztiválon, így nálam itt, ebben a korai órában jött meg a feszthangulat. Jó cimborák, új ismerősök, hideg ser, sok-sok ökörség és bömbölő zenegép. Jogosan mondhatjátok, hogy ezt egy kocsmában is meg lehet kapni, de ott nem adnak karszalagot és a biztonságiak se tapiznak rendszeresen végig. Ennek is megvan a varázsa.

A reggeli hűsítő és a hasgörcsöt okozó röhögések után ébresztőzuhany, majd kajavadászat. Miután lelőttem a csemegepultból harminc deka parizert, mellé pedig az elmaradhatatlan zsemlét, a sátram felé venném az irányt, de sajna a városban megint elkap Robi bácsi és kötelező jelleggel időjárásügyi szaktanácsokkal lát el: „Várjál kicsit fiam, mit is akartam? Aha, szóval a mókusok száma hárommal nőhet a nap folyamán, akik akár erődtüzet is okozhatnak, ezért javasolt nagy mennyiségű sör felhalmozása oltás céljából. Az egy emberre jutó fenékmutogató lányok száma dinamikusan növekedni fog, vigyázzanak a frontra érzékenyek, be is veszem a gyógyszerem.” Csatt, ki is dőlt. Én is megpihenek hát sátram tűzforró katlanjában.

Pont jó időben pattantam ki a privát kétszáz fokos poklomból, hiszen a Beatrice készülődik a nagyszínpadon. Kíváncsi voltam, hogy Feró mit tud nyújtani egy fesztiválon, mivel eddig még csak kisebb koncerteken hallottam. Egyszerűen… egyszerűen… slágerözönt. XX. század kezdésnek, majd pedig üvöltöttek a Nagyvárosi farkasok, kicsivel később jöttek Azok a boldog szép napok, aztán egy kis pancsi a strandon, hiszen végre itt a nyár, a vége felé pedig munkáztunk nyolc órában. A koncert mindössze egy rakás – sőt túl sok – sláger negyvenöt percben, ráadásul a számok között is sok a duma, és az is javarészt a szexről szól. Lehet, hogy Feró kompenzálni akar valamit? Amúgy a koncert jól szól, befigyel a babos (nyak)kendő is, csak kár, hogy a csótány az utóbbi időben ennyire kiárusította magát a médiának. Ilyen ez a világ: még a csótányokat is megveszik. Szóval Feró egy kicsit hiteltelen, de mindegy.

Szerencsémre ezután egyből kezdődött a Rómeó Vérzik. A srácok kitettek magukért, eddig ez a legjobb az összes buli közül. Teljes harci díszben nyomatják a feszes tempójú számokat. Nem is lehet túl sokat hozzátenni ehhez. Pontos és húzós dob, mélyen búgó, a számoknak feneket adó basszus, hibátlan gitár riffek és tekerős szólók, meg persze a karcos ének. Nem is kell több, a közönség tűzben ég, miközben Rómeóék vért izzadva és a húrokat nem sajnálva zúznak a színpadon. Kedvem is támad lehúzni a próbaterembe, hogy erőszakot kövessek el a gitáromon, de még hátra van a szombati nap, úgyhogy ez várat magára. A társaság nyüstölésére nyomás Alvinra.

Cuki kis mókuskodás ez, és lehet, sőt biztos, hogy komoly és tartalmas szövegei vannak a zenekarnak, de nekem ez túl steril és műpunk, a közönség mindenesetre szereti, szép számmal gyűltek itt össze. Tarajos kevés van, számuk nullához közelít. Divat-punk lett ez a zene, de legalább pénzük lehet belőle: meglepődtem, hogy a dobosnak egy almás laptopról ment a fülébe a metronóm. Aki viszont kevésbé kritikus a zenekarral szemben, az kizúzhatta magát. Voltak itt gyors számok és vad pogók, wall of death és circle pit is. De minden véget ér egyszer, úgyhogy meglestem mi a helyzet a sátramnál.

Meglepetés! Telekszomszédom és jó haverom négykézláb, egy birodalmi lépegetőt utánozva adja ki magából mindazt, amit egész nap betolt. Elég rosszul van szegény, úgyhogy többen is pátyolgatjuk, ezért nem érek oda a 30Y-ra, pedig jó az, de már láttam párszor, a gyerekfelügyelet pedig fontosabb. Hébe-hóba idehallik a Depresszió is. Tuti mindenki ugrál, mintha kötelező volna. Havert végre stabil oldalfekvésben sikerül beimádkozni a sátrába, úgyhogy lehet menni borozgatni. Eléggé lapos kint a hangulat. Míg a korábbi feszteken tele voltak Tokaj utcái, most csak hébe-hóba löknek meg vállal – amúgy ez a létszám jellemző az egész bulira, lehetnének többen is. Gondolkodtam a Biohazardon, de mivel nem ismerem őket, így minek írjak badarságokat nektek. A hajnali ötös kelés amúgy is megtette a magáét, úgyhogy be a sátorba, és éjfélkor már szunya, mint akit agyoncsaptak. Felőlem aztán atomot is robbanthattak volna. Folyt. köv.

Hegyalja Fesztivál – 3. nap, Tokaj-Rakamaz, 2012. július 20.

A fotókat a szerző készítette.