A 2012-es Debreceni Campus Fesztivál első napjára igyekezvén már a villamoson kaptam némi ízelítőt a felfokozott hangulatból. Bőrönddel, széles vigyorral, söráztatva és verejtékkel küszködve várták honfitársaim, a fesztiválarcok, hogy végre lepakoljanak, s egy jó hideg ital társaságát élvezve átadják magukat a koncertek s egyéb kultprogramok sokat ígérő forgatagának.
A fesztivál „élharcosai” mellett akadtak azonban „ellenszegülők” is, hiszen a cívisváros évente megrendezett popkulturális „hancúrplacca” nem mindenkinek ugyanazt jelenti. Az idősebb generáció egyik szóvivője kissé ingerülten fejezte ki nemtetszését a dübörgő basszus és a fékevesztett ökörködések, mámoros sikoltozások iránt, amire a fesztiválra igyekvők szinte ügyet sem vetve hümmögtek, mivel már közeledett a Nagyerdő, a Campus Feszt helyszíne.
A sűrűn elhelyezkedő sátrak és vendéglátó egységek mellett elhaladva az ember azt sem tudta, hova figyeljen. Csak kapkodtam a fejem: étel-ital sokféleség, zenei kavalkád, mutatványosok, lenge fesztiváldivat, minden érzékre ható effektusok: színek, ízek, illatok (vagy éppen szagok), erőteljes hanghatások. Minden adott volt, ami a felhőtlen fesztiválhangulatot megteremtheti.
A Campus először idén felállított irodalmi sátrába a KULTer.hu csapata költözött be. A magam részéről kíváncsian vártam, milyen lesz a debütálás, mivel a hasonló fesztiváloknál hagyományosan a koncertek élveznek prioritást. A beszélgetések sokrétű tematikája s a meghívott vendégek mégis rendre odacsábították a közönséget, mivel a zene-líra kérdésköréhez kapcsolódóan neves zenészek ültek be a sátorba, akiknek munkássága valamilyen módon a szépirodalomhoz is köthető.
Végigfutva a programfüzetet komoly gondban voltam, hogy hova látogassak el. Egyik figyelemreméltó koncert keresztezte a másikat, nem beszélve az irodalmi sátor izgalmasnak ígérkező beszélgetéseiről. Az első napot a KULTer.hu sátránál kezdtem, ahol Simon Márton költő-slammerrel Herczeg Ákos beszélgetett.
A slam műfaj egyik jeles képviselője igen sokrétű érdeklődési körrel rendelkezik, hiszen a slammelés és a szépirodalmi szövegek írása mellett a japán kultúra is foglalkoztatja. A beszélgetés első felében a szerző hagyományos lírai irányultságára helyeződött a hangsúly.
A verseire jellemző direkt, őszinte hang, a „szanaszét írt beszéd” kérdése került középpontba, s beszélt arról is, milyen volt eleinte elsőkötetesnek lenni. Szóba került a slam és líra viszonya: képes-e a slam olvasásra, szépirodalmi szövegek befogadására sarkallni a fiatalokat? Simon szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy bizonyos százalékban igen, s ez már jónak számít. Igaz lehet az, amit egy hátulról jövő, suttogó eszmecseréből elcsíptem: „Ha már egy fiatal elolvas egy József Attila-verset, jók voltak…”
Simon Márton elmondta, hogy hatással van rá többek közt az AKPH, de Fodor Ákos haikui, s a klasszikus japán költészet is megihletik. Tíz éves terve nincs, de szeretne mesterképzésre menni, s Japánba látogatni. A beszélgetést felolvasás zárta, s ekkor már tudtam: biztosan vissza fogok jönni a Závada Péterrel való közös slammelésre, mely egyébként nálam a fesztivál egyik legnagyobb élménye volt.
Az irodalmi sátort ideiglenesen elhagyva elkezdtem „világot” látni. A szó szoros értelmében, hiszen mindenki tudja, hogy az élménykultúrák csúcsaként (Nyugaton) az 1960-as években kialakuló fesztiválok egy külön világot jelentenek, ahol eltűnik a stressz, nincsenek korlátok, fegyelmezések, szabályok. Mindenki egyenlő, nincsenek rasszok, foglalkozásból adódó különbségtételek, életkori kikötések, bárki részese lehet az élménynek a naiv tizenévestől kezdve a negyvenes, aktívan szórakozó üzletemberen át a hatvanas éveit taposó rock’n’roll matuzsálemig. Meg sem lepődtem egy-egy idős, szakadt nadrágos öregúr láttán – lehet, a villamoson károgó néni is jobban tette volna, ha kilátogat a Campusra.
Az Akkezdet Phiai koncert végére értem oda, nagyrészt az első albumuk már jól ismert nótáin szórakozott akkor a sűrű tömeg, de a Kottazűrről is hallottam népszerű opusokat. A nagyrészt fiatalokból álló közönség csápolva fújta kívülről Saiid és Újonc szövegeit, majd átszellemülve hagyták el a Telekom Teraszt.
Miután tehát már jómagam is nagyot csippentettem a kulturális és materiális javak szeleteiből, eljött az a rész az est folyamán, ahol „megszakadtam”, hiszen Závada Péter a KULTer.hu irodalmi sátor felé vette az irányt, hogy Barna Péterrel szlalomozzanak rap és líra határvonalain, miközben a Punnany Massif is rázendített. A felolvasásokkal tarkított, interaktív beszélgetésre igen sokan voltak kíváncsiak a fiatalabbak közül is. „Nem megyek, erre vártam egész este!” – szólt a csitító dorgálás, amikor az egyik kíváncsi tinédzsert hívta egy másik a szomszédos piarészlegre. Aztán megjelent témaként Závada viszonya a terekhez, Budapesthez, az időjáráshoz, a kultúrához…
Közben a Punnany Massif koncerten egy gombostűt sem lehetett volna elejteni, az összesimuló tömeg kitörő ovációval fogadta a pécsi lokálpatrióta rapbrand szövegeit. A koncerten a teljes zenekar felvonult, így adva még teljesebb élményt, sőt Kiss Ádám is mikrofont ragadott, s a maga sajátos, szeretnivaló módján a Telik című számmal kísérletezett.
Annyi infó keringett, s annyi neves formáció gyűlt össze a Campus első napján, hogy ember legyen a talpán, aki dönteni tudott, hogy hol szórakozik, de nagyrészt kialakult a programom. Visszasiettem az Egy szerelem hány mondat? című slammelésre, ahol Závada Pétertől és Simon Mártontól hallottunk nem mindennapi előadásokat. A „rímbuzik” nagyon jó hangulatot teremtettek, örültem, hogy tudta a közönség is értékelni a szövegek sokszor nyomdafestéket nem tűrő betéteit, vagy a még sokak számára szokatlan formai újításokat – jót tett, hogy egy fesztivál keretein belül zengnek a strófák.
A slammelés után újabb koncertek felé vettem az irányt, igaz, már útvonaltervezés nélkül. Az Anima Sound System után a Quimbyt választottam, egyikben sem lehetett csalódni. A Quimbyre eddig nem látott tömeg gyűlt össze, de ezen nem is kell csodálkozni, hiszen aki sosem hallott még a zenekarról, az is kíváncsi lett a fülbemászó dallamokra, s a Pepsi Nagyszínpad felől érkező őrületre.
Az estét a Dub Székházban zártam, ahol az eddigi fáradalmakat a babzsákfoteleken pihentem némileg ki. Örülök, hogy részese lehettem ennek az élményarzenálnak – és még csak az első napon vagyunk túl.
Campus Fesztivál – 1. nap, Nagyerdő, Debrecen, 2012. július 26.
fuck…de lennék most egy ilyen közegben ahelyett hogy londonban sikálnám a tányérokat!
Majd jövőre! 😉