Szénási Miklós versei

Meteorológiai kísérlet

Nem tudja még, mire érkezik
reggel, hol tart majd
a nagyszerű meteorológiai
kísérlet. A léggömbök fent
lebegnek-e vagy hanyatt-
fekve a földön pihegnek,
absztrakt rongycsomók.
Az eső utat talál-e a fákhoz,
vagy dermedt pilóta,
képtelen csökkenteni
a magasságot és kormánnyal
kezében fürkészi a semmit.

Nem tudja még, mi volna
a leghelyesebb ebben a szituációban,
amikor a kísérletek minden
előzetes elképzelésnek fittyet hánynak,
mintha nem szabott volna
éles határokat: itt nem voltak
elmosódott kontúrok az első
pillanatban sem. Szögletes,
merev hierarchiára építette
periódusos rendszerét,
és a sarkok felől nézve talán
nem látszott biztosan,
de a megfelelő sebesség elérésével
tapinthatóvá lettek a lágy görbék is.

Az évszakok itt egymást váltják,
színesek és gyakran alig
elviselhetők. Ami talán segíthetne
mégis elviselni, az a szerelem.
(Bár definiálásával számtalan
fontos órát elvesztegetett,
a lényeg, hogy a szerelem,
habár nem tudja pontosan,
mi az, megoldhatja ezt a helyzetet.)

Vadászat falubeli démonokra

A kanális szélén
csúszós a föld.
Jég vékony hártyájára
írták az üzenetet,
a jég alá levegő
szorult, a hurok
szorul nyakán,
aki olvassa ott
az írást, nem lát
túl jól, fel-felköhög,
a lába zúzos,
kezén a sebek
nem gyógyulnak,
ráférne két tányér
forró leves zsíros
húsokkal és ágy,
párna, kandalló
lapos tüze –

A környéken nemrégiben
elszabadult egy kutya,
többen esküsznek rá,
hogy a szeme sárga
és világít a sötétben,
hízik az éjszakától és
hajnalban a házakig
merészkedik. Kellene
egy puska először is,
ezüstgolyó, kereszt,
fokhagyma-fűzér,
hegyes karó, a szív
fölé Bibliából lapok,
a kántor által megáldott
szemüveg. Legalább
két emberre volna
szükség, akik nem hisznek
az ördögben és eleget
járnak kocsmába.
Az ital eltompítaná
közönséges félelmüket
és vakmerővé tenné
őket a közösség érdekében.
Ha veszítenének,
nem érne túl nagy kár
senkit. Ehelyett azonban
van egy öregember,
aki reggel és este
misére igyekszik,
a lába görbe és reumás
kezében reszket
az ócska mordály,
nem viszi rá a lélek,
hogy kitépjen lapokat
a Bibliából, nincs kereszt
a nyakában, a fokhagymától
rögtön tüsszögni kezd,
az egyetlen feltétel,
aminek megfelel,
hogy jószerével senkit
nem érdekel a sorsa.

Most ott szuszog
a parton, a jég felett,
tűnődik, merre is menjen
tovább, amikor lassan
úgyis esteledni kezd,
az eget szárnyak szántják,
a jég alatt buborék,
egy pillanatra úgy érezte,
hogy a buborékba
egy egész város szorult,
aztán szertefoszlott
ez az érzés, a kutyáról
meg tudja, hogy minden
bizonnyal halott,
a tetemét látta, de nem
vágta le a fejét,
nem való neki ez az egész
ceremónia, de most hogy
állítson haza, ki fogja
elhinni, hogy a rontás
napjai véget értek –