A második nagy Ir(T)áS Táborra a visegrádi Mogyoróhegyen található Madas László Erdészeti Erdei Iskolában 2012. július 30. és augusztus 5. között került sor. Hát, megint megérte ellátogatni ebbe a kis ékszerdobozba.
Mátéval mi voltunk az elsők, akik megérkeztek a helyszínre a kezdő napon, figyelmen kívül hagyva a 14:00-ás kezdést. Ez nem volt probléma, hiszen legalább a többiek előtt volt időnk szemügyre venni a tavalyi év után történt változásokat. Új padok, új névtábla − természetesen minden fából, a két fekete táborőrző tacskó ugyanaz.
Utánunk nem sokkal begördült a piros autó, és megérkezett a három mentor is, akik négyen voltak: három irodalmár és egy (talán) jövőbeli költő, író (ki tudja?), Szabó Noel, Csapody Kinga pocakjában. Mellette két Tibor: Szabó Tibor Benjámin és Babiczky Tibi. Szépen lassan a többiek is megérkeztek, és elfoglalták a szállásukat a faházban. Már hiányzott a kacifántos lépcső tavalyról, ahol minden lépést meg kellett gondolni, nehogy orra esés legyen a vége, de idén hamarabb hozzászoktam. Megtörtént a csapatok felosztása és a szövegek kiosztása is.
Zöld a zöldben, idén ilyen színű papírra nyomtatott program került ki a házba, ami alapján tájékozódhattunk, hogy az adott nap mi vár ránk. Új arcok is felbukkantak az idei táborban, de sok embert hiányoltam a tavalyiak közül. Lassan beesteledett, és az első nap Tóth Krisztina író, költő volt a vendégünk. Kíváncsi voltam rá. Csinos, türkiz ruhában, színes táskájával és egyéniségével azonnal a középpontba került. Mesélt a kezdetekről, a nehézségekről, az irodalomhoz és íráshoz való viszonyáról és az alkotásfolyamatról. Szóba került a Lator-szeminárium, majd az ott szerzett tapasztalatokról volt szó, a kötött és szabad versforma közötti különbségekről. Izgalmas évek voltak, ahogy mondta. Az igazi önmegismerés és tapasztalatszerzés időszaka. A beszélgetés végén alkalmunk volt felolvasni a költőnőnek, aki minden művet véleményezett. Tetszett az őszintesége. Habár a beszélgetés közben sokszor hosszabban elgondolkodott egy-egy válaszon, mindig frappáns feleleteket adott, igazi tűzzel és szenvedéllyel beszélt az írásról. Apropó, tűz. Tóth Krisztina kritizálta egy kicsit a körülményeket, nehezményezve, hogy a tábortüzet nem „üzemeltük” be, így a beszélgetés végére már sötétben ültünk. Ezt a tábornaplóban meg is jegyezte. Ettől kezdve minden alkalommal volt tábortűz, és az eszmecserék fontos kelléke lett.
A második napon megkezdődött az intenzív szemináriumi munka. Mindegyik csapat különvonult, mindegyik megtalálta a törzshelyét, és onnantól kezdve egész héten ott tartózkodott. A mi csoportunk egy jó kis árnyékos helyen lévő padnál telepedett le. A szemináriumokon minden vezetőnél más játszott főszerepet. Csapody Kinga elsősorban a szövegprodukciós játékokat helyezte előtérbe, a tanítványoknak például kihúzott szavakból kellett verset faragni, vagy egy-egy szituáció kidolgozásából prózát írni. Sokszor láttam náluk kortárs írásokat, köteteket, a művek olvasása, továbbírása is előtérben állt. Babiczky Tibor az otthonról hozott szövegek vizsgálatán kívül szintén az irányadó hangulatelemekkel való játékot szorgalmazta, így íródtak a novellák. Szabó Tibor Benjáminnal pedig elsősorban a könyvkiadásról, a szakmai fortélyokról és az esélyekről beszélgettünk. Különböző esetek és történetek kerültek elő, amelyek néha megdöbbentettek, de mindenképpen tanulságosak voltak. A példák elsősorban a „Mit ne?” és a „Hogyan?” kérdésekre válaszoltak.
A hét elején volt még a vendégünk Géczi János tanár úr is. Én már ismertem az ő előadásmódját, tudtam, hogy megint alaposan felkészül, és ez így is lett. A faház mögötti asztalra már előre kikészítette az elemzendő műveket, egymás mellett sorakoztak a könyvek, Goethe mellett egy gőte is helyet kapott (na, jó, igazából gyík volt). Az esszé műfajáról szóltak az írások. Elsősorban európai kontextusban épített fel nekünk egy műfajtörténeti sort, bár Borges neve is felmerült. Szóba került Szerb Antal, Umberto Eco, Barthes, Goethe, Montaigne és Bacon viszonya is a műfajhoz. Élvezettel beszélt Lénárd Sándorról, aki annyira nem ismert a mai fiatalság körében, de mindenképpen olvasásra ajánlotta őt. Géczi tanár úr hangsúlyozta, hogy az esszé egy tág fogalom, nem lehet szűk műfaji keretek közé szorítani. Mondhatnánk: ahány író, annyi esszé. Fel is olvasott nekünk, próbált belőlünk véleményt kicsikarni, kérdezésre bírni. Arra buzdított, hogy olvassunk esszét.
Ugyanazon a napon beszélgettünk még Dragomán Györggyel és Szabó T. Annával, akiknél a legfontosabb kérdésként az került szóba, miből indul ki, és hogy ír a jó író. Dragomán György szerint az írónak egy képből kell kiindulnia, egy képért kell imádkoznia, és türelmesnek kell lennie. Szabó T. Anna a kötött és szabad versforma közötti hullámzásról beszélt, és megtudtuk, hogy neki a kötöttség adja a szabadságot. Érdekes volt látni, hogy miként beszél a házaspár az alkotófolyamatról és a már kialakult szokásokról, hogy mennyire ismerik egymás rigolyáit, de ami szembetűnő volt ebben a két emberben, az őszinteség, ahogy mesélni tudtak az irodalomhoz való viszonyukról. Tartalmas beszélgetés volt.
Tovább folytatva a sort, szerdán Dr. Kolosi Tamás járt nálunk, aki két órán keresztül beszélt a könyvkiadásról a közönségnek, a 90-es évektől napjainkig tartó folyamatokat érdekes életrajzi elemekkel fűszerezve. Élvezet volt hallgatni. Egy ember, aki szereti azt, amit csinál, ritka jelenség. Este Egressy Zoltánnal ültük körbe a tábortüzet, és közben zsíros kenyeret fogyasztottunk (a Sóska, sültkrumplit csak szóban említettük). Szóba került a kezdet, az író és a drámaírás viszonya, azok nyelvezete, a híres író-futballválogatott, na és persze a kedvenc költő, Reviczky.
Csütörtökön Matyi Dezső, az Alexandra Könyváruház tulajdonosa és névadó lánya beszélgetett velünk. Az üzletember mesélt az indulásról, az aluljárós könyveladásoktól kezdve a nyolcvannál is több magyarországi áruház kialakításáig. Nem volt zökkenőmentes a könyváruház története, de ő kitartott a sok támadás ellenére is, és mindvégig két dolgot tartott fontosnak: a határozott fellépést és a becsületességet.
Este a már szokásossá vált tábortüzes beszélgetés vendége volt Esterházy Péter, aki közvetlenségéről tett tanúbizonyságot. Mesélt a matematika előnyeiről, arról, hogy ma már nem aktívan foglalkozik vele, de szívesen olvas matematikatörténetet. Előjöttek a régi nyaralások, amikor „legrófúrazták”, illetve beszélt arról is, hogy milyen viszonya alakult ki a nevével és származásával. Az író szorgalmasan dedikálta a műveit, és majdnem éjfélig folyt még a kötetlen diskurzus, elsősorban a kortárs irodalmat érintő problémákról.
Pénteken a szokásos szemináriumok után Babiczky Tibor vázolta fel a krimi történetét, annak kezdetétől a legnagyobb művek megjelenéséig. Megtudtuk, hogy mit tartalmaz a krimi tízparancsolata, aminek hatodik pontja az, hogy kínai nem szerepelhet a történetben. Hát, ők tudják. Az este érkezett Kemény István elmesélte, hogy első két versét általános iskola második osztályában írta, és az a tudat, hogy neki verse van, sokáig nagy örömmel töltötte el, majd egy hosszabb szünet után jöttek a húszas évek, és elkezdődött a máig tartó alkotásfolyamat is. Szóba került a 2006-os Ady-esszé, annak jelentősége, valamint a Búcsúlevél és fogadtatása.
A szombat délelőttünk a gálára való készüléssel, illetve a naplók írásával telt. Délután pedig Kukorelly Endre beszélt nekünk irodalomról, buktatókról, szabályokról, és kiemelte a legfontosabbat: mindig mindent le kell írni, mindig legyen nálunk toll és papír. Ő sokszor beleesett abba a csapdába, hogy frappáns frázisok jutottak eszébe, de aztán elfelejtette őket. Sok tanáccsal látott el minket: mindig legyünk ott minden fórumon, ami irodalommal foglalkozik. Prózából és versből is kaptunk ízelítőt. Este megtartottuk a gálánkat, ahol felolvastuk a héten íródott verseket, prózákat. Az alkotásokat egy szakmai zsűri is értékelte, Kukorelly Endrén kívül még Gaborják Ádám, a József Attila Kör elnöke és párja, Hevesi Judit költő, énekes bírálta a műveket. Élvezet volt végighallgatni mások írásait, egy hét terméseit. Az értékelés után mindenki bőséges könyvjutalmat kapott, Kinga igyekezett úgy válogatni, hogy a könyvcsomag illeszkedjen a felolvasott művek tematikájához, így kaptam én például Tatok, tatok kötetet.
Gyorsan eljött az utolsó nap, amikor már nem érkezett vendég, de még egy érdekes program hátra volt: Kinga beszélt nekünk gyerekirodalomról, trendekről, érdekességekről. Megvizsgáltuk a gyerekkönyvek kinézetét, megtárgyaltuk, hogy ma milyen fontosabb és komolyabb témával foglalkozik egy-egy könyv. Az előadás befejeztével megkezdődött a pakolászás, aztán indultunk haza, vissza a mindennapokba, valami többlettel.
Az idei tábor is emlékezetes marad, biztos, hogy még sokszor előjönnek a beszélgetések, eszmecserék. Egy hétbe zárva olyan tömény irodalmi gondolatsor született meg, aminek a feldolgozása még sok időt vesz igénybe. Sokszor fognak majd még a fülembe csengeni Tóth Krisztina szavai a kezdetről, Géczi tanár úr gondolatai az esszéről, a Szabó T. Anna−Dragomán házaspár vívódása az alkotásfolyamatról, Egressy Zoltán „sültkrumpli”-ja, Esterházy Péter közvetlensége, Kemény István felolvasása, Kukorelly Endre jótanácsai, na és persze a könyvszakmai beszélgetések Kolosi Tamással és Matyi Dezsővel. De nemcsak az irodalmi része, hanem más is: a zsíros kenyér hagymával, a tábortüzek, az éjszakai bagoly, az oxigént nem termelő, nem is létező hörcsög, a cigarettafüst, a jó kis éttermi ételek, a későn fekvések, korán kelések, a fürdőszoba előtti várakozások, a szúnyogokkal és a hangyákkal való küzdelmek, stb. Jövőre folytatjuk.
II. Ir(T)áS Tábor, Visegrád, Mogyoróhegy, 2012. július 30−augusztus 5.
A fotókat Szabó Tibor Benjámin készítette.
