Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Jövőből jövő lövő

Looper – A jövő gyilkosa (Looper)

Manapság, amikor a heti filmes felhozatal magját remake-ek, folytatások és előzménysztorik alkotják, hatalmas felüdülést jelent egy olyan moziélmény, mint Rian Johnson legújabb alkotása. A Looper ízig-vérig eredeti történetet mesél, még ha alkotóelemei számos helyről köszönnek is vissza, többnyire tudatos filmes tisztelgések és kikacsintások formájában. A titok az elemek újrakeverésében rejlik.

Néhány évvel ezelőtt egy egyetemi kurzus keretein belül írtam dolgozatot Rian Johnson 2005-ös, Beépülve (Brick) című bemutatkozó filmjéről. Az alig 500.000 dollárból összedobott alkotás már első képkockáival lenyűgözött, ám ami teljes mértékben magával ragadott, az a rendkívüli forgatókönyv volt: Johnson évekig dolgozott a szövegen, amely Dashiell Hammett és Raymond Chandler regényeinek nyelvezetén keresztül szólaltat meg egy maréknyi tinédzsert. A Beépülve ugyanis hidat képez a tinédzserfilm és a film noir műfaja között, és ez a félelmetesen eredeti, különös egyveleg megdöbbentően működőképesnek bizonyul. A noir megszokott trópusai tökéletesen illeszkednek a tinifilm sztereotípiáihoz, a magányos detektív karaktere gond nélkül avanzsál kívülálló gimnazistává, és mint kiderül, a femme fatale figura is gyakori jelenség az iskolaudvaron. Rian Johnson első próbálkozásával bizonyította, hogy friss, posztmodern ötletekkel operáló, kiemelkedő tehetségű filmes személyiség, kérdéses volt azonban, hogy további karrierjét is hasonlóan kreatív alkotások fogják-e meghatározni. Most, hét évvel később és három egész estés filmmel a rendező háta mögött nyugodtan kijelenthetjük, hogy a válasz: igen.


A Looper valahol az időutazós science-fiction, a western és az akciófilm műfajai között helyezkedik el, de találunk benne családi drámát, sőt romantikát is. A lényeg a kiszámíthatatlanság, illetve a fordulatos cselekményvezetés egyetlen pillanatra sem szűnő intenzitása. Johnson második filmje, a Szélhámos fivérek (The Brothers Bloom) a történetmesélés aktusáról szól, pontosabban egy testvérpárról, amelynek egyik tagja örökre megrekedt a másik által kitalált történetekben, s mindhiába próbál kitörni belőlük. Ez a megrekedtség, a hurokban való fennakadás adja az alapot a Looper kiinduló ötletéhez is, ám teljesen más szemszögből.


A Looper története 2044-ben játszódik, vagyis a nem túl távoli jövőben, mely lehetővé teszi, hogy a film által közvetített világkép tökéletesen befogadható legyen a közönség számára. Johnson futurisztikus víziója ugyanis nincs annyira elrugaszkodva a jelen valóságától, hogy ne tudnánk vele azonosulni, mégis nagyon ötletes és kreatív science-fiction motívumok tarkítják. A film világa egyszerre ismerős és idegen, a benne mozgó karakterek azonban mind kiválóan megírt, hiteles, összetett figurák, ellentétben számos futószalagon gyártott, látványban tobzódó hollywoodi sci-fivel, amelyek könnyedén elfeledkeznek az emberi faktor fontosságáról. A legnagyobb science-fiction filmek a karakterek köré szerveződnek, és ez történik a Looperben is, amely Joe (Joseph-Gordon Levitt), a „bezáró” történetét meséli el, aki speciális bérgyilkosként saját jelenében likvidálja a jövőből visszaküldött áldozatait. Ám a munkaköri leírása bővebb ennél: meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy egy napon saját magával is végeznie kell, és innentől számítva harminc éve marad, míg élete köre bezárul. De mi van, ha Joe idősebb énje (Bruce Willis) nem akar meghalni? A jövőből visszaküldött egykori bérgyilkos ugyanis menekülőre fogja a dolgot, és Joe kettészakadt énje megkezdi önmagával vívott harcát saját – két síkon zajló – boldogulásáért.


A 5by5 nevű internetes rádió egyik műsorában Rian Johnson elmesélte, hogy a Looper eredetileg rövidfilmnek indult még abban az időben, amikor a Beépülve elkészítéséhez próbált elegendő pénzt gyűjteni kisfilmek készítésével. A három oldalas forgatókönyv nagyjából a Looper első perceiben elhangzó narrációt tartalmazta, ám a rövidfilm sohasem készült el. Helyette Johnson nyolc évig bővítette a történetet, de arra nagyon vigyázott, hogy soha ne áruljon el az eredeti koncepciónál többet. Ahogy a New York Times-nak adott interjújában elmondta: „A kedvenc sci-fi filmjeim mindig egy kis ötletből indulnak ki, melyek aztán egy sokkal nagyobb témát aknáznak ki.” Még a Looper előzetesei is csak a kiinduló ötletre koncentrálnak és vajmi keveset mutatnak be a teljes filmből, az ugyanis a felénél kettéválik, majd – Johnson saját elnevezéseivel élve – „város” és „farm” részekre oszlik, vizuálisan két különböző műfajt követve: az előbbi a science-fictiont, az utóbbi a westernt helyezi előtérbe. Bárhol kapcsolódunk is be a filmbe, elmondhatjuk, hogy a látvány gyönyörű. Ez pedig különösen lenyűgöző, ha figyelembe vesszük, hogy 30 milliós független produkcióként készült el (majd később a Sony felkarolta), míg olyan filmek, mint például A Karib-tenger kalózai, 300 millióból dolgozhattak. Johnson természetesen nem először bizonyította, hogy kreativitása képes megbirkózni a legszorosabb költségvetéssel is, hiszen a Beépülve vizuálisan (is) maradandó élményt nyújt, holott szinte kizárólag egyetlen helyszínen, a rendező régi iskolájának területén játszódik.

Johnson elmondta, hogy a Loopert leginkább A kis szemtanú (Witness) című 1985-ös, két Oscar-díjas film inspirálta, mely véletlenül sem nevezhető science-fictionnek, de a rendező nem is erre a műfajra koncentrált, amikor ötleteket gyűjtött készülő alkotásához. Személyiségéhez (és korábbi filmjeihez) híven Johnson a legkülönbözőbb – és látszólag összeegyeztethetetlen – forrásokat nevezi meg a Looper kapcsán: T.S. Eliot Négy kvartett című versét, amelyet sokan a múlt század legnagyobb filozófiai költeményeként tartanak számon, valamint Haruki Murakami munkáit és Shakespeare Macbeth-jét is, amely Johnson szerint a maga módján egy sajátos időutazós történet. Fontos inspirációként említi továbbá David Bowie-t, a La Belle Aurore névre keresztelt bárral pedig a Casablanca előtt is tiszteleg a film. Nem mintha science-fiction elődökre nem akadna utalás a Looperben, de tény, hogy a mozi gondolatisága jóval mélyebben gyökerezik, mint látszólagos műfaja. Hiszen alapkoncepciója csupán felvezetés egy nagyszabású, a létezés alapvető kérdéseit boncolgató mélyen filozófiai filmhez.

Én személy szerint tűkön ülve vártam a Loopert hosszú hónapok óta, és őszinte boldogsággal tölt el, hogy ezúttal sem kellett csalódnom Rian Johnsonban. Igaz, hogy Gordon-Levitt maszkírozása kissé furcsa lett, és akármennyire hasonlít is a fiatal Bruce Willisre, a színésznek nehezebben sikerült érzelmeket közvetítenie egy idegen arcon keresztül, pedig láthatóan nagyon igyekezett, hogy tökéletesen imitálja Willis jól ismert grimaszait. Több helyen olvastam negatív véleményeket a maszkírozásról, ám én ebben (is) Johnson alaposságának és igényességének megnyilvánulását látom. Hány filmben próbálták már elhitetni velünk, hogy két tökéletesen különböző arcú színész egy és ugyanaz? Na persze, ha bármikor ilyen húzással szembesülünk, evidens, hogy gond nélkül elfogadjuk, mégis üdítően hat a két Joe ilyen fokú összemosása, hiszen a film egyik alappillére a kettéosztott én hasonlóságainak és különbözőségeinek rendkívül intenzív dinamikája.

A Looper történetéről nem érdemes sok előismerettel rendelkezni, mert kiszámíthatatlan, csavarosan alakuló története megérdemli a nézők folyamatos ámulatát. És bár megoszlanak a vélemények a filmről, a legfontosabb dolgot nem lehet tagadni: eredeti. Ez pedig már önmagában több, mint amit a manapság megjelenő filmek többségétől egyáltalán elvárhatunk. Végre ismét érkezett egy olyan alkotás, ami szellemileg is megdolgoztatja a közönséget és napokkal később is gondolkodásra késztet. Első látásra ugyanis lehetetlen befogadni mindazt, amit ez a film a legkülönbözőbb elemek egybegyúrásával felénk közvetít. Történetét napokon keresztül tárgyalhatnánk, miközben újra és újra vissza kell térnünk a kiindulópontra, és mielőtt észrevennénk, mi is ott találjuk magunkat egy hurokban, a megválaszolatlan kérdésekkel teli emberi elme repetitív gondolatainak csapdájában.

Looper – A jövő gyilkosa (Looper), 2012. Írta és rendezte: Rian Johnson. Szereplők: Joseph Gordon-Levitt, Bruce Willis, Emily Blunt, Jeff Daniels. Forgalmazza a Pro Video Film & Distribution Kft.

Hozzászólások

  1. IMDB szerint csak special thanks – ami akár csak inspiráció is lehet, szóval nem tudom, mennyire volt benne ténylegesen az ő keze

  2. Az utóbbi idők egyik legjobb filmje, mindenkinek ajánlható, aki igényes és némi borzongástól sem mentes alkotásra vágyik…

A hozzászólások le lettek zárva.