CCXXIV.
Napközben többször eszembe jut,
odafelé a villamoson is azt dúdolom,
és az izgatott Gellért-hegyi várakozás után
amikor megszólal az ismerős gitár,
s a hosszan pengetett kezdőhangból
CCXXV.
kihajlanak azok az édes futamok,
és e talán fokozhatatlan előjátékkal
elkezdődik éppen az a szám,
„mint akit felkapott egy hullám”,
és barátom elveszti az egyik tornacipőjét.
CCXXVI.
Gyárból érkező kubai nőkkel énekelünk
egy kis térre húzódva a Fehérvári fényes útról,
pad támlájára felülnek, mi meg előttük álljunk?,
mintha akadna közös mozgalmi dalunk
azon a bódító, májusba fordító éjszakán.
CCXXVII.
S mielőtt elkísérnénk őket a közeli szállóig,
búcsúzóul ők nekünk, mi pedig nekik,
és talán mindannyian egymásmagunknak
kölcsönös vigyázzban hallgatva
a saját nemzeti himnuszunk.
CCXXVIII.
Ébren talál a reggel, megyünk a Tabánra,
egy darab kenyeret kapok magamhoz induláskor,
nézd, mindenütt emberek, ameddig ellátunk,
miénk ott a tér, s két fele egymásnak felel,
osztom a kenyeret, osztom, és még mindig marad.
CCXXIX.
Sokáig készültünk oda, s egy alkalommal
már megvolt a jegyünk a híres Képzelt riportra,
de valami közbejött, talán egy rokonunk beteg lett,
az előadást végül sohasem néztük meg —
csak éltük a magunk módján a popfesztivált.
CCXXX.
S még az este Bulgakov-darabot néztünk a Katonában,
anyáék nem voltak otthon éppen,
hátul ültünk, és Patroklosz darvadozott,
aztán a szünetben hazament hozzánk,
vagy fél órán át csöngettem, mire megébredt.
Jegyzet
CCXXV.: az idézet a Korál együttes egyik számának szövegéből való.
© Nyilas Atilla Richárd, 2012. Minden jog fenntartva
A sorozatot a Gamax Kft. támogatja.
