CCXXXVIII.
Ő gyakran úgy aludt, hogy szeme
félig nyitva volt, mintha nem zárták volna le,
az átható kék anélkül,
hogy nézett volna mögüle,
és megcsapott a kietlenség hideg szele.
CCXXXIX.
Mikor barátom azt mondta, hogy „szopjál le rendőr”,
a rendőr rászólt. Erre ő: „Én nem mondtam semmit.”
Dehogynem! Miért, mit? Hát azt, hogy szopjál le rendőr!
Mire barátom kioktatón, majd az eredeti hanglejtéssel:
Én nem mondtam azt, hogy: „szopjál le rendőr!”
CCXL.
Fontos ügyben kért
és kapott is tőlem tanácsot,
meghallgatta,
s én büszke voltam rá,
hogy nem fogadta meg.
CCXLI.
Fogalmaztam is valamit erről
– „nem lennél most, Illés,
ha apád az egykori csillés
tanácsára hallgat” –,
de nem forgalmaztam.
CCXLII.
Eljött hozzám a születésnapomon
Miskolcra, az Egyetemvárosba
– mint mindenütt, ott is megtalált –,
s az „E/4-es kollégium”-ban egyik zsebéből
még Bilbaóban készített szendviccsel kínált.
CCXLIII.
Vannak, akiknek
összegabalyodik
az életük.
A miénk
összeszövődött.
© Nyilas Atilla Richárd, 2012. Minden jog fenntartva
A sorozatot a Gamax Kft. támogatja.
