CCLXXII.
A brigád cigány tagja középen aprít,
mi többiek lapátolunk, munkagépek forognak,
meg kell aznap valahány vagont rakni,
teherautó farol, a sofőr nem látja,
ő meg háttal áll, s nem hallja a zajban.
CCLXXIII.
Nem elég már az idő odafutni,
üvöltök, de nem veszi észre,
hirtelen kicsúszik kezéből a légkalapács,
s míg a roppant kerék átgázol rajta,
neki sikerül félreugrania.
CCLXXIV.
Nem tudom, engem hallott-e meg végül,
egyetlen szót sem váltottunk az ügyről,
nem is jeleztünk, hacsak nem azzal,
hogy mindent ugyanúgy folytattunk,
mintha mi se történt volna.
CCLXXV.
Találtam egy már akkor is rozsdás,
nehéz hidraulikus elágazást,
görög keresztet formázott,
évekig őrizgettem, hurcoltam,
ki tudja, hogy maradt végül tőlem el.
CCLXXVI.
A téri sakkozóval kocsmában játszunk,
tétünk a tábla alatt,
ő váratlan húzásokkal operál,
én meg unicummal fényesítem elmém,
és nem hagyom kizökkenteni magam.
CCLXXVII.
A szálló aljában meleg vacsora,
s meg lehet nézni az „Indiana Jones”-t,
jellemzően üvölt a „Csipkés kombiné”,
és hajnalonta ott perzseli torkom
a nulladik fekete.
CCLXXVIII.
Az állomás előtti buszmegállóban
elfogyott a hetilap, mire odaértem,
hanem azontúl minden pénteken
félretett a hölgy nekem egyet,
amit a végén bonbonnal köszöntem.
© Nyilas Atilla Richárd, 2013. Minden jog fenntartva
A sorozatot a Gamax Kft. támogatja.
