Tűsarkú pop ’n’ roll

Ez a férfiak világa. Legalábbis Anastacia frissen megjelent lemezének címe szerint. Az énekesnő ötödik stúdióalbuma It’s a Man’s World címmel debütált november 9-én fizikai hanghordozón és internetről letölthető verzióban. Ez – mármint a formátum – is jelzi, hogy bizony változnak az idők.

A Compact Disc korszakának lassan bealkonyult. Kissé paradox módon úgy is fogalmazhatnék: a CD már „lejárt lemez.” Habár kimondottan jó dolognak tartom, hogy az időről időre megjelenő új formátumok jelentős technikai és hangzásbeli előrelépést hoznak, mindazonáltal remélem, hogy maradunk néhányan, akik számára az otthoni zenehallgatás – mára igencsak – ódivatú formái is örömforrást jelentenek. Mert néha valódi kikapcsolódás egy pohár vörösbor társaságában felnyitni a poros lemezjátszó fedelét és rátolni a tűt egy – kicsit már sercegő, rég elfeledett – bakelitre.

Anastacia új albuma is egyfajta múltidézés – nosztalgikus felhangok nélkül. A közelmúltban napvilágot látott korongon kizárólag férfi énekesek által jegyzett legendás rock-slágerek feldolgozásai sorakoznak olyan zenekaroktól, mint a Led Zeppelin, a Guns ’n’ Roses, a Rolling Stones, az AC/DC vagy épp az Aerosmith. Így mindjárt érthetőbb a címben rejlő utalás is. De még mielőtt bárki elhamarkodott következtetéseket vonna le az említett nevek kapcsán, gyorsan hozzáteszem, hogy egy ízig-vérig modern pop-rock lemezről van szó, ahol a mérleg nyelve egyértelműen a pop felé billen. Ez viszont nem jelenthet különösebb meglepetést azok számára, akik kicsit is ismerik az énekesnő eddigi pályáját. Az viszont már okozhat némi fejtörést, hogy négy év szünet után miért egy feldolgozás-koronggal rukkolt elő, ráadásul miért éppen hard-rock dalokból mazsolázgatott. Biztosra veszem, hogy volt olyan fanatikus rajongó, aki megszeppenve pillogott, amikor kezébe vette az albumot, hiszen az új lemez egy esetleges zenei irányváltás előfutára is lehetne – elméletileg. Kérdés persze, hogy kiket céloztak meg ezzel az anyaggal, mert őszintén szólva kétlem, hogy a mixeken és remixeken nevelkedett „vájtfülűeknek” ez lesz majd a favoritja. Az átlag zenehallgatónak azonban nem lehet oka panaszra. A kiadvány olyan, akár egy doboz vegyes bonbon, amiben jó eséllyel találhat bárki a maga számára egy-két igazán ízletes darabot. Számomra ilyen zenei csemege volt a One, a Dream On vagy éppen a Ramble On. Azon kaptam magam, hogy akaratlanul is a visszaugrásra kattintottam, ha valamelyik véget ért. Mert ezek bitang jó nóták, és így, új zenei köntösben is nagyot szólnak. Bár gyakorlatilag az összes dalnak kifejezetten jól áll az énekesnő „füstös” hangja – mondjuk volt elegendő ideje összeválogatni őket.

Anastacia egyedi orgánuma remekül ellensúlyozza az esetenként kissé puhára sikeredett hangszerelést is. Különösen a Sweet Child of Mine és a Back in Black kapcsán volt hiányérzetem. Mert legyen bármilyen jól összefabrikált is egy feldolgozás, az ember – különösen a régi nagy kedvencek esetén – óhatatlanul összehasonlítja azt az eredetivel, és ilyenkor általában az utóbbi győz, mégpedig kiütéssel. Tegyük azonban hozzá, hogy azért akadnak kivételek is, amikor egy átdolgozás önálló életet kezd élni. Gondoljunk például Bob Dylan Knockin’ On Heaven’s Door című dalára, ami Eric Clapton átiratában vagy éppen a Guns N’ Roses-féle változatban is remekül „megáll a saját lábán”, sőt bizonyos szempontból még jobb is, mint az eredeti.

Az It’s a Man’s World egyik nagy érdeme – mindamellett, hogy ízlésesen összerakott, profi munka –, hogy nem egy „magamutogatós” lemez. Anastacia – hangi adottságai révén – könnyen megtehetné, mégsem akarja felülírni, leigázni az eredeti dalokat, azok előadóit, inkább csak könnyed interpretációra törekszik. A bravúros énektechnikai megoldások sem „erődemonstrációk” részéről, inkább csak színező funkcióval bírnak: ilyen a Dream On végén hallható oktávugrás is.

Minden pozitívuma ellenére ez a lemez nem fog komolyabb hullámokat generálni a popzene állóvizén, ráadásul Anastacia pályáján sem tekinthető különösebb mérföldkőnek. Ettől függetlenül gyakori vendég lesz még a lejátszómban egy darabig. És hogy valóban a férfiaké lenne a (rock)világ? Ezt már döntse el ki-ki saját maga, de azt bátran kijelenthetjük, hogy Anastacia új megvilágításba helyezte a dolgot – erre a 45 percre mindenképp.

Anastacia: It’s a Man’s World, BMG – Rough Trade Distribution, 2012.