Könyvutca

Könyvutca, Könyvmegálló, Irodalmi Villamos – ezekhez hasonló címszavakkal írható körül az új koncepció szerint megszervezett 2013-as Debreceni Ünnepi Könyvhét, mely elsősorban írók és olvasók személyes találkozásaira épült. A „könyves város” kitett magáért: régi hagyományainak felelevenítése mellett változatos programokkal igyekeztek a szervezők ezt a pár napot valóban a könyv és az olvasó ünnepévé tenni.

Az Ünnepi Könyvhét egyedülálló magyar kulturális rendezvénysorozat: immáron több mint nyolc évtizedes múlttal rendelkezik, s évről évre töretlen sikerrel és népszerűséggel lopja be magát hétköznapjainkba. Az első ilyen jellegű rendezvényt 1929-ben tartották meg, Supka Géza kezdeményezésére, amikor „az igazi irodalom és az igazi írók kivonultak ingujjban a közterekre.” Arra törekedtek s törekednek napjainkban is a szervezők, hogy a könyvek ünnepének fogalmát kiterjesszék, és a különböző társművészetekkel – zenével, tánccal, énekkel – együtt tegyék feledhetetlenné a könyvhetet. Nemcsak aktuális könyvújdonságok s könyvkiadók ünnepe ez, hanem annál sokkalta több.

A program „gerincét a festői könyvvásár teszi ki, amely a városnak lehetőleg valamely csendesebb terén, amennyire lehetséges, históriai épületek vagy természeti szépségek keretében folyik le […] egyszerűbb, de művészien dekorált polccal, állvánnyal, tolóskocsival, ponyvasátorral, bódéval vagy pavilonnal. Kívánatos lenne, ha a nagyobb cégek megfelelően díszes nagy reklámkocsikat – élőképekkel és könyveladással – járatnának ezen a napon. […] A könyvnap reggelén katonazene vagy régi festői jelmezbe öltözött kürtös heroldok hívják fel a figyelmet a nap jelentőségére.” – Supka Géza ekképpen fogalmazta meg tervezetét 1927-ben, a Literatura című folyóiratban. Az elképzelés ebben a formában negyvenöt évvel később, 1972-ben valósult meg Debrecenben, s lássuk végre, mi is történt az idén, 2013-ban.

Debrecen, a könyves város

Idén Debrecenben új koncepció szerint valósult meg a rendezvény. A könyvheti programsorozat azon túl, hogy próbált hozzájárulni a város régi, könyves hagyományának felelevenítéséhez, valami újat s merőben mást is fel akart mutatni – mind az offline, mind az online térben. A rendezvény szlogenje, a „Debrecen, a könyves város” pedig a történelmi időkön átívelő városarculatra igyekezett reflektálni. A dedikálásokon és könyvbemutatókon kívül számos lehetőség kínálkozott az írók és az olvasók személyes találkozására is, ezeken túl az idei Könyvhét egy más, s talán magasabb szinten létrejövő közösségi élményt tudott nyújtani a Könyvutcán bolyongóknak. A Csapó utcai sétálóövezetben, a Kölcsey Központban, a MODEM-ben, a Libri Könyvesboltban és a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban találhatott egymásra az irodalom és közönség. A rendezvény hagyományteremtő jellegét és a változás felhozatalát néhány maradandó élményt nyújtó program bemutatásával lehetne megragadni.

„Ha másképpen kell zongorázni / akkor hát zongorázzunk másképp.”

Idén Kukorelly Endre, a kortárs magyar költészet és prózairodalom egyik fontos megújítója nyitotta meg a debreceni Könyvhetet. A rendezvény aktuális megnyitóján megszólaló szépíró mondanivalója mindig fontos a magyar szellemi élet helyzetének értékelése szempontjából, irányt mutathat azzal kapcsolatban, hogy mi a jó és mi a rossz, mi a szép és mi a csúnya, mi az igaz és mi a hamis. Kukorelly megnyitójában kárhoztatta ugyan az évtizedek óta fennálló politikai rendszereket, amelyek visszahúzzák és akadályozzák a kultúra fejlődését, ugyanakkor beszéde s jelenléte azt igazolta, hogy lehet s kell is tenni a magyar kultúráért. Jelenlétünkkel, odafordulásunkkal érdemes támogatni a könyv és az olvasás ügyét.

A megnyitóünnepség után a Kölcsey Központban megrendezett esten Szirák Péter beszélgetett a szerzővel. Szó volt az alkotó nagy hatású verseskötetiről (Maniere; Én senkivel sem üldögélek; Egy gyógynövény-kert; H.Ö.L.D.E.R.L.I.N; Mennyit hibázok, te úristen), melyek neoavantgárd ihletettségről tanúskodnak, és követőkre találtak az ifjabb nemzedékekben is, továbbá a Samunadrág című gyermekverses kötetéről, amely játékos rímekbe szedett szövegekben, fiatalabbaknak és idősebbeknek is élvezetes formában fogalmaz meg örök érvényű tanulságokat. Emellett a szerző prózai alkotásairól is szó esett, főként a TündérVölgyről, mely az önéletrajzi regény műfajában is sok újdonságot hozott.

„Szent meggyőződésem, hogy minden embert függővé lehetne tenni. Például olvasásfüggővé, és akkor abban a pillanatban minden embernek megoldódna az élete. Soha többé nem unatkozna, nem érezné magát rosszul, nem lenne kiszolgáltatva a sok hülyeségnek… Az olvasás még az ember éhségét is el tudja venni.” – hangzott el Kukorellytől, ám nemcsak az olvasás nélkülözhetetlenségéről volt szó az est során, hanem az íráséról is. „Önkép-összeállító dolog az írás. Ha írsz, és nézed a saját írásaidat, akkor tükörben nézed magad. Össze tudod magadat állítani. Látod az arcodat, a gesztusaidat: ilyen az írás is. Ha őszintén írsz, akkor rendkívül erős hatással lehetsz önmagadra. Azt veszed észre, hogy kezded magad kiismerni… Az irodalmat és a különböző művészeteket egyfajta útikönyvként kell értelmeznünk. Arra ébresztenek rá, hogyan érdemes s hogyan kellene élnünk. A nagy művek úgy irányítanak minket, hogy észre sem vesszük.” A kellemes hangulatú, tartalmas beszélgetés alapvető benyomása is olyan volt végül, mint a Kukorelly-életműé: egyszerre játékos és vidám, ugyanakkor a végletekig szomorú, s bizonyos pontokon megrendítő.

„Tényleg, miért a pusztulás, miért / Mindig a felleg borította ország?”

Kukorelly mellett az idei debreceni Könyvhét másik jelentős vendége Debrecen szülötte, Térey János volt. Sajátos versnyelvet teremtő verseskötetei (Szétszóratás; A valóságos Varsó; Drezda februárban; Sonja útja a Saxonia mozitól a Pirnai térig; Ultra) kezdettől nagy feltűnést keltettek. Sikerrel elevenítette fel a verses regény műfaját (Paulus; Protokoll) és írt verses drámát (A Niebelung-lakópark), 2011-ben a Jeremiás, avagy Isten hidege című műve az év legjobb új magyar drámája díjat is elnyerte.

A Könyvhét második napján Fodor Péter beszélgetett Téreyvel a most megjelent Moll című verseskötete kapcsán a MODEM egyik zsúfolásig megtelt termében. A könyv 2006 és 2012 között íródott, ahogy ő fogalmazott: „ennyi idő alatt kicserélődnek az emberek”. Térey nemcsak a líra műfajában alkot, ennek ellenére azt vallja: „költő vagyok és semmi más. A téma választja magának a formátumot, nem én.” A beszélgetés során szó esett az utazásról, az utazó és a turista kettősségéről, az otthon- és idegenségtapasztalatról, hiszen az ember felfogható úgy is, mint egy egész életében kulturális tapasztalatokat gyűjtő utazó. „Mindenről írok, ami az utazások során felkelti az érdeklődésemet.” – vallja a szerző. Meglátása szerint különböző kultúrák illatai, tapasztalatai befolyásolnak minket, mindannyian kulturális mintákon keresztül olvasunk. „Minden új mű elején van kockázat. Fontos, hogy lélekben azonosulni tudjak a témával.”

A Mollra a pátosz és a komolyság egyaránt jellemző. Felmerült a beszélgetés kapcsán az is, hogy a moll egy melankolikus dallamra utal, de a verseskötetben leginkább kemény hangvételű versek vannak. A keménység mellett vajon hogyan érvényesülhet a melankólia? „Ez a két alaptónusa a könyvnek, egyrészt a szereplők nyers vagy kegyetlen érzelmei miatt. A beszédmód az, amit áthat a melankólia, így érvényesülhet a moll hangnem.” Az est folyamán szóba került az is, hogy kit tarthat célközönségnek egy kortárs, napjainkban alkotó író, költő. „Ajánlhatja a költő mindenkinek a műveit, aki szembe jön vele az utcán, de az ókor óta ez a törekvés számtalan akadályba ütközött, s ütközik ma is. Az embereknek nem kell a vers mint napi fogyasztási termék, mert nem is az! Nem is termék, s nem is napi fogyasztásra való. Aki úgy érzi, hogy a létezése fényét emeli a költészet, az meg fogja találni a verset. Ha az enyémet, akkor az enyémet. Ha valami teljesen mást, akkor valami teljesen mást.”

Könyvmegállók meg mindenek

Az idei Könyvhéten új terek jöttek létre: kulturális sétálóutcák, övezetek, az online és az offline térben egyaránt. A rendezvény előtt több héttel megkezdődtek az előkészületek, a Könyvhetet promotálók és szervezők kihasználták az „újmédia” minden olyan eszközét, amellyel különböző korosztályokat szólíthattak meg, mindenkit a saját nyelvén, az általa gyakran használt kommunikációs csatornákon keresztül. Többek közt a Könyvutca nevű facebook felület népszerűsítette a könyvheti rendezvényeket.

Kukorelly-versek gyerekeknek, Térey-versrészletek nagyoknak, nyereményjátékok az aktív Facebook-lakóknak, képmontázsok és idézetek az irodalomkedvelőknek, zenék, interjúk, összefoglalók, azonnali képfeltöltések, élő bejelentkezések, hogy senki ne maradjon le az eseményekről – ez jellemezte a Könyvhét előkészületeit. A facebook-felületet vizsgálva nyilvánvaló, hogy nem csak egy szűk réteghez szóltak a szervezők, olyanokhoz is sikerült eljutniuk, akik korábban nem tartoztak a Könyvhét törzsközönségéhez. Ezt bizonyítja az a közel 700 lájkoló is, akit két hét alatt gyűjtöttek maguk köré az oldal működtetői. Az esemény kommunikációjához tartoztak az olyan „gerilla megmozdulások”, mint a „Könyvmegálló” fantázianévre hallgató buszmegálló és az Irodalmi Villamos, amelyen verseket olvastak fel az utasoknak a főként egyetemi hallgatókból szerveződő önkéntesek: így szökött be az irodalom a rohanó mindennapokba.

Zárszó

A szervezők, a résztvevők, a nézelődő látogatók mind érezhették, hogy valódi ünnep volt a 84. Ünnepi Könyvhét Debrecenben, mert azt lehetett érezni, hogy vannak olyan emberek, olyan közösségek, akik számára az olvasás, a kultúra fontos, hogy vannak még olyanok, akik megérteni s élvezni akarják az irodalmat.

„Nagy esők jöttek, s mégis mindannyian ott voltunk, ahol a szép szó fakad, ahol a vers kicseng, ahol a novella és a regény izgalmas fordulatot vesz.” Ezt fogalmazta meg az a bejegyzés is, melyet a Könyvutca emlékkönyvébe írtak, s amely összefoglalja az ünnep, a könyvutca, az olvasás jelentőségét: „Ma pedagógusnap van. Életem jelentős részét iskolában töltöttem. Első osztályos korom óta tanítónénist játszottam. Nagyon szép volt az elsős tanító nénim. Sajnos egyszer csak nem ő jött be órára, és attól kezdve senki sem beszélt róla. Sohase láttuk többet. Ez az 1949/50-es tanév volt. Szerettem iskolába járni. Csodálatos világ nyílt meg számomra az olvasással. A könyvek világa csodálatos világ. A Háború és béke, az Anna Karenina, a Csendes Don, az Ábel a rengetegben,  az Erdély-trilógia, A Szív segédigéi, a Csontbrigád, a József és testvérei mind-mind az enyémek, gazdagították az életemet, szépítették az időt, amit velük töltöttem és remélem, még tölthetek.” – Sok ilyen hozzászólást még, és sok ilyen Könyvhetet. Jövőre találkozunk.

84. Ünnepi Könyvhét, Debrecen, 2013. június 6−9.

A fotókat Uri Dénes Mihály készítette.