„Szomszédunk a Campus, yeah!” – kiabálta a szomszéd ötéves kislány, amikor pár éve először kapták meg nagyerdei társasházunk családjai a kedvezményes belépőjegyre jogosító levelet a szervezőktől. Amióta ugyanis 2009-ben a várostól távolabbi Vekeri-tavi Campingből az Egyetem környékére került át a fesztiválhelyszín, minden környéken élőnek szól ez a barátságos gesztus a július közepi megapartyn.
Ha már úgysem tudnak aludni a zenebonától, jöjjenek bulizni, kedvező áron. Elsősorban nyilván a nyugdíjasok és a kisgyermekesek. Ezért hát mentünk is büszkén az elmúlt években: szomszédunk a Campus, yeah. Idén először azonban kihagytuk – szigorúan elvből. A Campus ugyanis beköltözött a debreceni Állatkertbe–Vidámparkba. Igaz, szegény megboldogult nagymamám évek óta mondogatta, hogy odavalók vagytok, mind egy szálig, de azért ezt ő sem kívánta komolyan.
Már az előző négy Campuson is furdalt a lelkiismeretünk, hisz a nagyerdei helyszínen – mint az ország első hivatalos természetvédelmi területén – igen sok állatfaj él, a fesztivál ráadásul évről évre közeledett az állatkerti ketrecekhez. De azért az erdei Víztorony, a régi focipálya, s a Békás-tavat körülvevő terület (leánykori nevén Lenin-park) korábbi színpadjai mégis csak messzebb voltak az oroszlánoktól meg a majmoktól.
Most viszont az egész buli ott dübörgött a fülükbe. Nyilatkozta is a fesztivál előtt az Állatkert vezetője a városi tévében, hogy néhány faj egyedeit arrébb telepítik, másokat leszedálnak. A többiekkel meg majd lesz valami. „Adjanak nekik füldugót, az olcsó is, egyszerű is” – kommentálta a kisfiam cinikusan – „legalább szokják az épülő stadion BL-meccseinek hangulatát”. Én persze egykori etológiai és fiziológiai tanulmányaimból emlékeztem arra, hogy még a töksüket fajoknak is rettentően árt a zaj okozta rezgés. Az utóbbi évtizedekben minden korszerű nyugati állatkert igyekszik a vonatoktól, repülőterektől, sportlétesítményektől és fesztiválközpontoktól(!) távol berendezkedni, hogy óvják a stressztől a rájuk bízott állatokat, s még ezzel együtt is hangvédő falrendszereket kezdenek kialakítani.
E nemzetközi trendhez képest a helyi Állatkert lelkesen vállalta a fordított Noé-bárkája szerepét. Gyűjtsük be az utolsó párokat (Debrecen például a nemzetközi tigrismentő kampány résztvevője), aztán küldjük őket az őrületbe. Alig várjuk e kísérleti etológia publikációit a vonatkozó szaklapokban. A szervezők meg röhejes módon épp idén hirdették meg nagy csinnadrattával a fesztivál környezettudatos bioprogramját: ne dobjátok el a söröspoharakat, mert az árt az ökoblabla imidzsünknek. (Ironikusan árulkodó a Dehír hírportál Jól viselték az állatok a Campus Fesztivált című sikerpropaganda-cikkében a tudósító nyelvhelyességi hibája: „Az állatokat látszólag(! – láthatólag helyett) nem viselte meg az elmúlt 4 nap.”) Talán még nem zöldültünk be teljesen, de azért éjjelente erősen gondolkodtunk egy jól irányzott Greenpeace-akción. Az enyhébb változat az erősítőkábelek szétrágatása lett volna az Állatkert lakóinak napi táplálékként felkínált patkányokkal, de szintén fontolgattuk a tisztítókúrára küldött vízimadarak megröptetését a szervezők feje fölött.
Lehet, hogy savanyú a szőlő, ám végül a Csík-koncert otthonunkhoz szűrődő taktusait hallgatva enerváltan dúdolgattuk a nyugalomért esedező zsiráfokkal és tapírokkal, hogy soha többé ne legyen az Állatkert közelében a Campus Fesztivál: „Engedem, hadd menjen, / szaladjon kifelé belőlem / gondoltam egyetlen. / Nem vagy itt jó helyen, / nem vagy való nekem…”
Campus Fesztivál, Vidámpark, Debrecen, 2013. július 17-21.
A képeket Uri Dénes Mihály készítette.
