Ébressz fel!

Tim Bergling művészneve a buddhizmushoz kapcsolódik, ahol az Avicii szó a pokol legmélyebb szintjét jelöli. A Dj 2013 nyarán kissé eltávolodott a pokol kapujától és életre hívta legújabb számát, a Wake Me Up!-ot, amellyel az Ultra Music Fesztiválon debütált. A progresszív és elektro house műfajában tevékenykedő lemezlovas ezúttal hömpölygő dallamok helyett lágy tónusokat vet be Aloe Blacc, amerikai soul énekes közreműködésével.

Avicii fiatalon elmerült a bakelitlemezek világában, ezért nem meglepő, hogy mára korát meghazudtoló profizmussal az elektronikus zenei szcéna egyik meghatározó alakjává vált. Karrierje 2008-ban indult, amikor elkészítette a Commondore 64 videojáték főcímdalának remixét. Inspirálóan hatottak rá olyan neves előadók, mint Eric Prydz, Steve Angello, Tocadisco vagy a Daft Punk. Természetesen hamar megtalálta saját stílusát, 2009-ben adta ki első kislemezét Ryu címmel, majd 2010-ben a Seek Bromance-szel a brit toplista élére tornázta fel magát. Igazi áttörést azonban a 2011-ben megjelent Levels című korong hozott számára, amelyben valódi progresszív house ritmusok csendülnek fel. Az idei év pedig egy új korszak hajnalát jelzi Dj Avicii munkásságában. A 2012-es I Could Be The One című dal után itt az új termés, a Wake Me Up! (avagy Ébressz fel!) című szám, ami vérfrissítő ritmusokkal rázza fel az elektronikus zenei irányzat imádóit mély álmukból. Úgy tűnik, hogy a hazai slágerlista és az európai toplista élén járó dal hamar a partikultúra részévé válik majd. Nemcsak azért, mert sokak kedvenc ifjú lemezlovasa különleges nüanszt kölcsönöz alkotásának, hanem mert egyre inkább sikerül felélénkítenie művészetének lényegét.

Asszociációs élmények ébrednek bennem a pulzáló akkordok hallatán. A True című album első száma, a Wake Me Up! folk house, bluegrasshouse esszenciát őriz, ami harmonizál Avicii egyedi stílusával, Aloe Blacc orgánuma pedig megidézi a soul műfaji sajátosságait. Kockázatos vállalkozás volt a Dj új kreációja, több kritika is érte a felvonultatott „countrys” elemek miatt, de épp ezek a zenei aláfestések adják a varázsát, ami által egy idegen világ bűvkörébe kerülünk. Egy olyan kedvelt stílust rekontextualizál, amelynek gyökerei az 1920-as évekig nyúlnak vissza, és amely kelta zenei hagyományokat elevenít fel. Az autentikus hangeffektusok felidézésével kissé kivonja magát az underground kultúrákat támadó vádak alól, a kommersz műalkotások sokaságából.

Avicii az egyik vele készített interjúban a következőt nyilatkozta: „szeretek mindenkit, aki nyitott szívvel és nyitott elmével hallgatja a zenémet”. A dal szövege mindenkihez  szólni kíván, arra ösztönöz, hogy a pillanatnak éljünk, merjünk nagyot álmodni és ne torpanjunk meg. Párhuzamba állítható ugyanakkor a Dj zenei pályájával, kis túlzással annak visszhangjaként értelmezhető. A „They tell me I am too young to understand / They say I am caught up in a dream” sorok a fiatalkorával kapcsolatos kétségekre utalnak, de a bizonyítani akarás lángjai nem olthatóak ki könnyedén. A második szakasz elrugaszkodik az álmoktól és az emberi léttel kapcsolatos realitást domborítja ki: „I tried carrying the weight of the world / But I only have twoo hands”. A refrénben pedig visszaköszön a szám címe, ami azt sugallja, hogy az ifjúkori döntéseid, hibáid révén válsz bölcsebbé és találod meg önmagad.

Avicii remixeivel lehetőséget kínál egy szubkulturális közösség számára, hogy  annak ellenére azonos legyen gondolkodásmódjuk, akár értékrendszerük is, hogy minden egyes rajongó egyedi és különleges entitás. Egy valami azonban biztosan közös: a lázadó identitás iránti vágy némi hedonizmussal van átitatva, legyen szó akár a keverőpult mögött vagy előtt állókról. Szárnyaló szellemű fiatalok kergetnek vad álmokat, amelyek érzékeltetéséhez a zenész olykor provokatív, másszor szenvedélyes ütemű melódiákkal átitatott érzelmeket szólaltat meg. A Dj – akár egy jó mixer, aki koktélkreációival lenyűgözi a vendégeit – összeállítja a zenei programot, szelektál, kever, alkot, így bizonyítékkal szolgál technikai tudásáról. Ami viszont ennél is fontosabb, az a személyes jelenlét, a közönséggel való kapcsolat kialakítása. A rajongók igényeinek kielégítése az elsődleges, s ő létrehozza, bemutatja, fogyaszthatóvá teszi, összességében kulturális termékké alakítja saját művészetét. Ez érezhető Tim Bergling számainál is.

Az elektronikus tánczene aranykora a „csináld magad” zenekészítés új hullámát hozta magával. Néhányan még emlékezhetnek a rave vagy az acid house kifejezésekre, amelyeket a drogokkal, az engedély nélküli titkos partikkal azonosítottak, és amelyeket oly sokszor valamiféle „morális pánik” övezett. A zene viszont zene maradt, ami lássuk be, elengedhetetlen a társadalmi valóság megértéséhez. Azonban valóságérzetünk megváltozott, ehhez pedig hozzájárultak a zeneiparban történő intenzív fejlődési folyamatok is, amelyek alapjaiban formáltak át olyan struktúrákat, mint a stílus, az ízlés vagy a divat. Ha a house műfaját vizsgáljuk meg közelebbről, számos ifjúságkutató által megfogalmazott ideológiával, terminussal találkozunk, ilyen például a „screenager” kifejezés, amely olyan fiatalokat jelöl, akik a techno zenét és az ehhez kapcsolódó partikat preferálják. A televízió, a számítógép mindennapi életük részévé vált, és szükségesnek érzik a monoton hangeffektek és villogó fények jelenlétét. Utóbbiból nincs hiány Dj Avicii világ körüli turnéin sem, az elmúlt három évben meghódította Észak-Amerikát és Nyugat-Európát egyaránt. Több ismert énekessel dolgozott együtt: David Guetta (Sunshine), Nicky Romero (I Could Be The One), Lenny Kravitz (Superlove), Mike Posner (Stay With You), Lana Del Rey (Dance In The Water), de úgy tűnik, a svéd fiatalember megállja a helyét sztárkíséret nélkül is.

A Wake me Up! című szám a kritikák ellenére az idei nyár slágerévé nőtte ki magát, hisz szükség volt a Dj képviselte stílus dinamizálására, felpezsdítésére. Az energiát árasztó dallamok az érzelem szülöttjei, még a passzív zenehallgatót is aktivitásra sarkallja. Mentes mindenféle vontatottságtól, a mindenkiben ott szunnyadó tüzet ébreszti fel.

Irodalom:

Bátorfy Attila: Az elektronikus tánczenei kultúra mint ellenségkép. A drog, a deviancia és a zaj. Beszélő, 2007/január.

David Hesmondhalgh: Az elektronikus tánczene kulturális politikája. Replika, 2005, 49–50.

Vályi Gábor: A rögzített zene kritikai kutatása. Replika, 2005, 49–50.