Nyirán Ferenc versei

Eszmélés

volt egy hármas osztatú állótükör
a nagyszobában a két szélső részt
mozgatni lehetett így különböző
helyzetekben meg tudtad nézni
magad látszott már akkor is nem
vagy éppen szimmetrikus szép volt a
végtelen tükröződés de most még
apró vagy és járni sem tudsz csak
mászol négykézláb a szőnyegen és a
parkettán amit a felnőttek rendszeres
időközönként lábra húzott kefével
fényesítettek foxtrottozva
ide-oda mászkáltál sorra fedezted
fel a szűk világot amikor a bútor
elé érve a vitrines alsó rész
üvegének tükröződésében
szembetalálkoztál önmagaddal akkor
még nem sejtetted hogy te vagy csak
a sokadik találkozás döbbentett
öntudatra de attól kezdve tudtad
hogy napról napra közeledik
feléd valami

Töredék …-nak

eldobtam hát a huszonegyedik századi
technikát hagyományos borotvához térek
vissza pamacs és penge de a solingen kést
nem merem használni habár egyszer a kádban
majdnem csak mert nem vette fel hölgyem
a telefont ez jellemző magára ez a csökönyösség
friss illatú ropogós fehér ágyneműt húztam
nézze ebbe már nem fekszik soha többé
ezt garantálom de oly simára borotválom
az arcom hogy abban jakab tizedes sem
találna semmi kivetni valót nem küldene
most vissza a sorakozóból miután végighúzta
pofámon a gyufásdobozt posztóköpeny és
jancsiszeges bokacsatolós csizma ezek mentek
akkoriban meg tártáska és kalasnyikov nézze el
nekem hölgyem hogy csapongok kissé most
annyi minden feljön bennem lassan búcsúzom
a sok régi széptől és a rosszakat is elengedem
maga nem lát már engem bár én nem feledem
még jó lett volna egy utolsó beszélgetés egy
búcsúdugás is talán de ez oly nevetséges felejtse
is el azonnal kérem hagyjon emlékezni vagy ne
ez már így csordogál halkan szeretek a fürdőkádban
fekve forró vízben borotválkozni s közben visszarévedni
mert most valamiért pereg az életem filmje erről
már sokat olvastam nem hittem hogy ilyen
tényleg szép mint
a lassan színeződő fürdővíz

Apróságok kicsiny tárháza 19.

kellesz nekem szőröstül bőröstül
írta a neten próbáltam lassítani az
iramot mint aki nem ehhez szokott
de pár nap és ott állt a kertemben
a kocsija miután levezette a kétszáz
kilométert szemben az augusztusi
napsütéssel hú de melegem van
még a puncimból is folyik a víz
mondta köszönés helyett merész
volt és kezdeményező mint harminc-
három éve éreztem most sem lesz
jó vége már az első éjszaka szájába vett
ez anno valahogy kimaradt a repertoárból
ám ahogy szép lassan beleszerettem újra
úgy kezdett távolodni tőlem egyre ritkultak
a telefonok a szkájpon is alig volt
elérhető azon kaptam magam már
nem tudom elképzelni nélküle az
életem sejtettem nem sokáig tart
a lobogása és ekkor szokásom szerint
siettetni kezdtem a végkifejletet sorra
basztam el a megmaradt esélyeimet
közben a körtefákat vizslattam a kertben
vajon melyik ág bír majd el
végül én rúgtam fel mindent lássuk uram
mire megyünk ketten jöjjön a szokásos
koreográfia – két évig szenvedtem még
utána most reggelente csodálkozva
tekintek magamra a tükörben már
nem nézek félre saját szememből
és örülök hogy idejében kivágtam azt a
kiszemelt körtefát