Konzulok, Nyelv és a filozófia

China Miéville az egyik legelismertebb kortárs fantasztikus irodalmi szerző. Legfrissebb regénye, a Konzulváros tartalmazza szinte az összes karakterjegyet, amelyet az írót ismerő és szerető olvasók elvárhatnak egy Miéville-kötettől.

A történet egy nyüzsgő metropoliszban bontakozik ki: a várost végzetes veszély fenyegeti, ami ellen vagy bezártsággal, vagy valamiféle – ideológiai és szó szerinti – nyitással lehet csak védekezni. Mindeközben politikai elnyomás, diktatúra nehezedik a lakosokra, ami ellen különböző érdekcsoportok több-kevesebb sikerrel lázadni próbálnak. Hangsúlyt kapnak a hibrid lények – félig gép vagy félig állat szereplők – és marginális társadalmi osztályok: értelmiségiek, művészek, tudósok, munkások és bűnözök (minderről ld.: Christopher Palmer, „Saving the City in China Miéville’s Bas-Lag Novels.” Extrapolation, 50.2, 2009, 224−238; 224−226.). Fontos szereppel bírnak a köztes helyek, átmeneti terek: ahogy a regény egyes szám első személyű narrátora írja, „végül mindig a köztes zónánál kötöttünk ki” (20.). Olyan súlyos etikai dilemmákkal kell a szereplőknek szembenézniük, melyek mélyenszántó filozófiai és szerteágazó politikai problémákat érintenek.

A Konzulvároshoz hasonlóan rendkívül színes, elgondolkoztató és megragadó világok népesítik be Miéville The Tain című novelláját, az ún. Bas Lag-trilógiát (melynek első kötete, a Perdido pályaudvar, végállomás, magyarul is megjelent), valamint a The City & The City című regényt is. Ezen művek keverték a science fiction, a fantasy, a horror és a detektívregények jellegzetes elemeit – ami rendkívül elterjedt mostanság az angolszász populáris szövegekben – és emiatt az ún. New Weird irányzathoz sorolják Miéville-t. A Konzulváros viszont szinte „tisztán” science fiction történet: politikai-történelmi aspektusa Asimov Alapítvány-univerzumához teszi némileg hasonlóvá, míg filozófiailag összetett világa alapján inkább köthető Ursula K. Le Guin regényeihez vagy Iain M. Banks űroperáihoz. A Konzulvárosnak azonban talán még ezeknél is komplexebb fiktív világa van: mint a könyv egyik recenzense, Rich Horton írja, a regény „egy nem túl valószínű, de filozófiailag rendkívül tartalmas ötlet köré formálódik, amely többé-kevésbé szisztematikusan kerül elénk.” Ez a „nem túl valószínű, de filozófiailag rendkívül tartalmas” alapötlet, a Darko Suvin-féle novum, több szintből épül fel és több lépésen át érthető meg csupán.

1. Létezik egy Arieka nevű bolygó az univerzumban (fővárosa Konzulváros) –  mely Bréma anyabolygó gyarmata –, ahol az emberi lények és az egyéb lakosság mellett élnek a Gazdák.

2. A Gazdák nyelve nem közvetít dolgokat, nem jelentést szignifikál, hanem magát a tudati képet jeleníti meg. Emiatt a Gazdák nem képesek hazudni, elvont fogalmakat kifejezni, vagy olyan dolgokat kimondani, amelyek nem léteznek. (Ezen ötlet Jonathan Swift Gulliverjét idézi).

3. A Gazdák kommunikációja két beszédképző szerv működéséből, két hang interferenciájából áll össze.

4. Ahhoz, hogy a humanoid lények megértessék magukat a Gazdákkal, konzulok szükségesek: olyan klónozott lények, akiknek tudata párban összekapcsolva működik. Mesterségesen létrehozott ikrekről van szó, akik képesek teljesen összehangolva, egy személy módjára gondolkodni. (Noha, mint az később kiderül, lehetséges döntő véleménykülönbség a két partner között).

5. Ha ez sem lenne elég, időnként szóképzésre van szükség: ennek során kiválasztott személyek végrehajtanak összetett cselekedeteket, amelyekre aztán utalni lehet. Ez történik a a narrátorral, Avice Brenner Choval, akit gyerekkorától kezdve úgy is lehet hívni, hogy ő az „emberlány, aki fájdalmak között ette, amit adtak neki”.

6. Váratlanul olyan konzul érkezik Brémáról, aki nem klónozott ikerpár, hanem két különálló személy, és mégis képes a Gazdákkal kommunikálni. Viszont, meglepő és tragikus módon, az új konzul beszéde drogként, hipnotikus vagy vallásos esszenciaként hat a Gazdákra. Ez a drog szinte minden Gazdát megfertőz s ezzel a város létét fenyegeti, mivel az emberek nem képesek a Gazdák biotechnikája nélkül fennmaradni a levegőtlen bolygón.

7. Erre a súlyos problémára különböző politikai csoportok (konzulok, az anyabolygó képviselői, a narrátor) eltérő megoldásokkal állnak elő. Mivel mindenképp a Nyelv megreformálása a megoldás, két fő irányvonal bontakozik ki. Az első szerint, amelyet a narrátor képvisel, támogatni kell a Gazdák azon törekvését, hogy megtanuljanak a Nyelvre mint jelentést közvetítő eszközrendszerre és elvont fogalmak tárházára gondolni – tehát, hozzánk hasonlóan, tudjanak hazudni és metaforikusan gondolkodni. A másik irányvonal szerint, amelyet Avice volt férje, Slice képvisel, meg kell akadályozni ezt a folyamatot.

Mindezekből látható, hogy Miéville rendkívül komplex elméleti problémakört vázol fel. Emellett a regény jól kidolgozott science fiction ötletek tárháza is. Az űrutazást az általunk még nem ismert „immer” biztosítja, mely a mindennapi térrel párhuzamosan található s amibe az emberi elmének józan gondolkodását megőrizve kell belemerülnie. Még érdekesebbek talán a biotechnikai gépek, a Gazdák által gyártott, félig élő biokütyük, amelyek a Gazdákhoz hasonlóan megkattannak az új konzul vallásos-drogos áhítatában, s ezzel már-már Charles Stross űroperáit idézik.

Ezen filozófiai dilemmák és technológiai újítások alapján elsőrangú science fiction kötetről lehet(ne) szó. Több ok miatt mégis kevésbé tartom megragadó és élvezhető regénynek a Konzulvárost, mint Miéville előző munkáit.

1. A probléma számomra a szereplők vérszegénysége. A regényről írt recenziójában Ursula K. Le Guin kifejti, hogy a science fiction regényekben „a személyessé tett szereplő ritkán kulcsfontosságú”. Ha ezt el is fogadjuk, rögtön hozzátehetjük: azért ártani sem ártana. (Maga Le Guin is kiemeli aztán Avice karakterének fontosságát). A főhős-narrátor, Avice Benner Cho szinte teljesen színtelen karakterjegyekkel rendelkezik. Legfontosabb cselekedete, hogy hasonlatból metaforává váljon a Gazdák számára. Gyengén jellemzett érzelmei, baráti és szexuális kapcsolatai vannak: Ersuhl nevű robotbarátjáról például egyszerűen elfeledkezik a könyv utolsó harmadában az író. Beszélő neve, melynek iniciáléi kiadják az ABC első három betűjét, jól mutatja, hogy a mű valódi főhőse nem ő, hanem a nyelv, az idegennel való kommunikáció. A Konzulváros így Samuel Delany Babel-17 vagy Stanislaw Lem Az Úr hangja című regényéhez válik némileg hasonlóvá.

A többi szereplő szintén elnagyolt: a Gazdák hazugság nélküli, „humán” gondolkodást tekintve naiv, ám technológiai fölénnyel rendelkező népként jelennek meg; a narrátor csupán külsejük alapján különbözteti meg őket időnként (így hívják például egyiküket Flamencotáncosnak). A konzulok, a tipikus konzul sztereotípiáknak megfelelően, sokat politizálnak, titkolóznak és ármánykodnak. Avice férje, Scile, nyelvfilozófiai érdeklődésű bölcsészből minden különösebb ok nélkül vallásmániás fanatikus lesz. De talán a legdühítőbb, hogy az embereken, konzulokon és Gazdákon kívül Ariekán élnek még furcsa lények, akikről semmit nem tudunk meg, szinte csupán annyit, hogy ők az „exotok”: „pár khedis, egy maréknyi shur’asi és mások” (26.).

2. Zavaró lehet a történetvezetés sutasága. Előbb két vonalon fut a cselekmény: Avice leírja a konzul megérkezése utáni zavarodottságot, az ezt követő bonyodalmakat, amit gyermek- és fiatalkori visszaemlékezései szakítanak meg. Ez a fajta kettős történetvezetés némi feszültséget teremt, melyet erősít, hogy a narrátor ritkán magyaráz: a regény jövőbeli és idegen tárgyait, fogalmait, társadalmi berendezkedését csupán fokozatosan ismeri meg az olvasó. Onnantól kezdve viszont, hogy egybefut a két szál, túlságosan világossá válnak a dolgok és lapos lesz a cselekményvezetés. A helyszín, Konzulváros sem válik megfoghatóvá, csábítóvá; szürke marad, ellentétben például Miéville Perdido pályaudvar, végállomás című korábbi kötetének helyszínével.

3. Az ontológiai, etikai és nyelvfilozófiai kérdések – a szerző előző regényéhez, a The City & The City-hez hasonlóan – túlságosan közvetlenül kerülnek elénk. A bölcsészettudományban járatos olvasót rögtön megtámadja egy Walter Benjamin-idézet a mottóban, majd a regény során szinte bombázza az elméleti dilemmák garmadája. Az, hogy a konzulok csak két személy egybeolvadásával képesek kommunikálni a Gazdákkal, hogy a Gazdák nyelvét némiképp ötlettelenül, már-már giccsesen „Nyelvnek” nevezik, vagy hogy a konfliktus fő megoldását az jelentse, hogy Avice  hasonlatból metaforává váljon és ő ezt igen patetikusan ki is jelentse (396.) – mindezek számomra bántóan megterhelik a szöveget. Értem és értékelem, hogy Miéville elolvasott minden fontosabb filozófiai szöveget Platontól Derridáig, Saussure-től a kortárs nyelvelmélet szakértőiig, és ezt fel is használja a regényeiben – ám ezt némiképp kevésbé plasztikusan is megjeleníthetné.

Összefoglalva tehát, a Konzulváros filozófiai szempontból összetett és részletesen kidolgozott regény. Arieka bolygó társadalmi és politikai viszonyai, valamint technológiai-tudományos adottságai jól megfestve és meggyőzően kerülnek elénk. Ez alapján a kötet a science fiction kánonjának teljes jogú tagjává válhat. A szereplők, helyszínek és események vérszegény leírásai miatt azonban a fő konfliktus szinte teljesen elméleti marad s ezáltal kevésbé ragadja meg az olvasót. Könnyebb elgondolkodni a mű ötleteiről és világáról, mintsem élvezni azt: azaz, az immer-ben utazók módjára, az olvasó elméjének intellektuális gondolkodását megőrizve kell a szövegbe belemerülnie.

China Miéville: Konzulváros, fordította Juhász Viktor, Agave, Budapest, 2013.