Lassan gyűlik a közönség az egykori Angol Királynő Szálloda épületébe, ahol az Alföld-estre ellátogató irodalomkedvelőket igazi békebeli kávéházi hangulat fogadja: kellemes félhomály, a háttérben halk zongorajáték. Ady Endre és mások szelleme, köszönik, jól érzik magukat.
A Debreceni Irodalmi Napok egyik kiemelt programja a hagyományokhoz való ragaszkodás jegyében telt. Ezt nem csupán Aczél Géza, az Alföld főszerkesztője – s egyben az est házigazdája – köszöntő szavai erősítették meg, de nem is csak az idén kétszáz éve született Eötvös Józsefnek a Csikos Sándor színművész által életre keltett verse (Én is szeretném…) igazolta, hanem a díjátadó jól ismert forgatókönyve is alkalmat adott a múltba révedésre. Elmondható, hogy a 2013. november 6–8. között immáron 42. alkalommal megrendezett rendezvénysorozat még mindig képes élővé tenni az irodalmat, és hogy vannak még irodalomszerető emberek, akik szükségét érzik, hogy összegyűljenek egy-egy irodalmi tanácskozás, kiállítás, díjátadó apropóján. Még ha az Alföld-díjátadó est visszatérő résztvevői nem is kaptak nagyon mást, mint az elmúlt években, a laudációkkal tarkított, emelkedett hangulatú összejövetel mégis olyan, évről évre várt esemény immár, ami nagymértékben hozzájárul irodalmi életünk életben tartásához.
Bár az estet megelőző délután éppen Kritikai életünk címmel tartotta tanácskozását a szakma elitje, mégsem lett volna alkalomhoz illő a kritikai felhang. Helyette elismerés és taps járt a kitüntetetteknek: a már 1993 óta a folyóirat nevét viselő díjat (E. Lakatos Aranka szobrászművész emlékplakettjét) idén a népi líra legnemesebb hagyományát folytató, debreceni születésű Buda Ferenc költő, az irodalomszociológiai és textológiai munkásságáról ismert Veres András irodalomtörténész, továbbá a tanárként, művészeti vezetőként egyaránt tevékenykedő Wilheim András zenész, zenetörténész kapta.
Aczél Géza jól megszokott köszöntő szavai és a díjazottak munkásságának, illetve írásainak egy-egy részletét bemutató, Juhász Árpád és Vékony Anna színművészek általi felolvasása után az Alföld folyóirat szerkesztője, Fodor Péter vezetett egy rövid beszélgetést a vendégekkel. Buda Ferenc esetén adódott a kérdés, milyen érzés kézbe fogni az emlékplakettet. A költő némi elfogódottsággal az otthonosságot emelte ki, amelyet nem csak az esten szép számmal megjelent régi debreceni barátok jelentették számára. Elmondása szerint ez az otthonosság költészete lényegét alkotja, abban is megmutatkozik tehát, amit verseiben, versei által megvalósít.
Veres András negyven éves pályafutása alatti szemléleti változásainak megosztását tartotta lényegesnek. A művek megközelítésének módja sokat módosult az évek alatt, de ezt a változást fejlődésként tekinti, ami elsősorban értekező nyelvén mutatkozik meg. Fontosnak tartotta megemlíteni azt is, hogy talán a Kosztolányi Dezső rímtechnikájára való rácsodálkozás lehet az egyetlen statikus, megőrződött irodalomtörténeti felfedezése. Végezetül a szerteágazó munkásságot felmutató Wilheim András a kérdésre válaszolva (nevezetesen: Miről nem tudna szerteágazó tevékenységei közül lemondani?) éppen azt a szakmai sokszínűséget emelte ki, ami pályája során mindig is jellemző volt rá. E sokféleség közül a zeneelmélet oktatását és az Új Zenei Stúdióban betöltött szerepét említette meg.
Zárásként pedig felolvasás: ismételten a múltidézés jegyében az idén száz éve született Weöres Sándor Gyerekkor, Rongyszőnyeg 183., Daráló és Önéletrajz című verseivel végződött a program hivatalos része Csikos Sándor jóvoltából, és míg a gyertyák végleg csonkig égtek, az újra felhangzó zongorajátékba csendes baráti beszélgetés vegyült.
A 2013-as Alföld-díjasok estje, 42. Debreceni Irodalmi Napok, Debrecen, Bakelit Kávézó, 2013. november 7.
A fotókat Áfra János készítette.