Higgs-bozon
A szerelem olyan, mint a Higgs-bozon.
Létezésében sokan hisznek, páran mégis
határozottan állítják: látták és lemérték.
Gyanítom, hogy egy részük hazudik.
Isten tudja, mit láttak valójában.
A szerelem olyan, mint a Higgs-bozon –
életünk elemi részecskéinek adja a tömegét.
A tömegét és határozott értelmét,
de csak nem sikerül lemérni pontosan,
dekára, hogy saját magunk és istenünk
előtt bizonyítsuk: na tessék, íme
a Higgs-bozon, ebben a szent
pillanatban, itt és most,
ráleltünk az egyetlen
és örök, igaz szerelemre.
Egy cseppet magával az Úristennel
is így vagyunk mindannyian.
Az egész, akár egy homályos ábránd
– csak hinni kell benne, máris összeáll,
létrejön életünk határozott értelme
és tömegvonzása. De mindenekelőtt
az értelem a lényeg.
Ha nem hiszünk, máris minden visszahull
az elemi lét káoszába, mint gyerekek építette
homokvárak a Stroom-i strandon, vagy egy
öreg, haldokló csillag, amint puszta köddé
roskad a kozmosz hidegében.
Persze a végén minden eltűnik így vagy úgy,
nincs menekvés, nincs kiút, amint életünk
komor paklijából kipereg az ütőkártya,
amelyen ennyi látható: „Halál” –
de nem a dolgok legvégét jelenti,
csupán egy megfordíthatatlan,
elkerülhetetlen átalakulást,
amelynek nincsen semmi
köze a pokol tisztítótüzéhez.
Igen, a Higgs-bozon és a szerelem
nagyban hasonlítanak egymásra.
Folyton akad ember, aki megkérdőjelezi
a létüket, és mindig fennáll annak a lehetősége,
hogy sosem találnak rájuk, és a létezésükre
kísérleti úton sosem derülhet fény.
Ettől persze még nem homályosul el
az összkép, hiszen a puszta hit és képzelet,
amellyel efemer létezésüket felmértük,
elevenné és kézzelfoghatóvá varázsolta őket.
Fordította: Tolvaj Zoltán
Kiemelt kép: Wikipedia
