A paranoid stílus rendkívüli népszerűsége töretlen. A fiktív összeesküvésektől való félelem átitatja a kultúra sok-sok területét. (A médiában is lábra kapott a hír, mely szerint „Lady Gaga az illuminátusok bábja”, s ők irányítják a zeneipart is. Nem semmi.)
E viszonylag friss jelenség az üldözési mánia azon formája, amely gyanakvással szemléli a valóságot és a történelmet, konspirációval tölt ki minden olyan helyet, melyet nem képes megérteni. Bár 700 éve, hogy senki sem látott templomos lovagot, az összeesküvéselmélet-gyártók mégis képesek voltak bevinni a köztudatba, hogy bizonyos történelmi eseményekért a templomosok (vagy más titkos társaságok) a felelősek.[1] „Az összeesküvés-elméletek annyira az emberek agyára tudnak menni – írja nagyon helyesen Daniel Pipes Összeesküvések. A paranoia évezredes története című alapvető könyvében –, hogy életszemléletté válnak. Ez az összeesküvés-alapú gondolkodás, a paranoid stílus vagy a titokzatos hatalommentalitás. Az összeesküvés-alapú gondolkodás abban hasonlít más izmusokra, hogy olyan szemléletet alakít ki, amely aztán minden tekintetben meghatározóvá válik.”[2] Még szép, hogy a populáris művek alkotói kihasználják ezt a fogékonyságot az Assassin’s Creedtől kezdve A Da Vinci-kódon és a Farkasok szövetségén át az X-aktákig. Vegyük például a következő, találomra kiválasztott tipikus történetet.
„Jacop, a Róka egy este meglátogatja a kölni érsek tiltott almafáit, az újonnan épülő dóm, a »szent mű« tőszomszédságában. Szemtanúja lesz, amint Gerhard Morartot, a zseniális építőmestert egy sötét árny letaszítja az állványokról. Szerencsétlenségére a gyilkos észreveszi őt, és megkezdődik az élet-halál hajsza Köln város zegzugos utcáin. Akinek csak beszél róla, rövidesen meghal. Szorult helyzetében a borissza dékán és kicsiny rokonsága siet a segítségére. A hajsza lélegzetvételnyi szüneteiben egyre világosabban rajzolódik ki, hogy a menekülők egy példátlan összeesküvés áldozatai – a szálak pedig a legmagasabb politikai körökhöz vezetnek. Hány ártatlan életet követel még a titok, és ki állíthatja le a gyilkos árnyat, amely a jelek szerint egyenesen a pokolból jött?”[3]
Ebben a fülszövegben, melyhez hasonlót ezerszámra lehetne idézni, szerepel egy-két olyan szó, amely kulcsfontosságú az összeesküvés-gyártók számára. Az egyik ilyen a „titok”. Abból indulnak ki ugyanis, hogy a legtöbb dolog mélyén valamilyen titok lappang (nyilván nem a kvantumrejtélyre gondolnak),[4] melynek őrzésére valamilyen emberi csoport rendeltetett, s melynek létezéséért talán éppen az érintett társaság a felelős. Szerintük így működik a világ. Mindez regények és filmek narratív sémájaként remekül alkalmazható. Az Olivier Delcroix által szerkesztett Összeesküvések könyve például (a teljesség igénye nélkül) a következő témákat kínálja: Marilyn Monroe; John F. Kennedy; I. János Pál pápa; Diana hercegné; Elvis Presley titokzatos halála újabb változatokban; a Csillagok háborúja mint kínai összeesküvés; az 1968-as diáklázadásokat kirobbantó sötét mesterkedések; a Holdra szállás mint blöff és ehhez hasonlók.
Ezek igen szórakoztató és jól megírt történetek, de az előfeltevéseikkel baj van. A titkok és rejtélyek száma ugyanis már csak azért is jóval kevesebb, mint ahogy a paranoid gondolkodók állítják, mert a tudomány ezek jó részét már megcáfolta, csak persze az összeesküvéselmélet-gyártók és -forgalmazók nem tudnak róla.[5] Másrészt világos, hogy összeesküvések – pozitív és negatív értelemben egyaránt – mindig is voltak (jó példa erre a Valkűr című film, amely a hiperparanoid Hitler elleni Stauffenberg-féle merényletről szól) és mindig is lesznek. Amiről azonban itt szó van, az a nem létező összeesküvésektől való félelem, melynek egyik ismérve, hogy a feltételezett teória bármely változatában való feltétlen hit megkönnyíti a fóbiák közötti átjárhatóságot. Oliver Stone például azt állította, hogy a JFK – A nyitott dosszié című filmje „a Kennedy-gyilkosság körüli összeesküvések ellen-mítosza”, holott maga is az egyik összeesküvés-elméletet támogatja. Ennyit a tisztánlátásról.
A szóban forgó mintázat szempontjából a popkultúra rendkívül érdekes képet mutat, mivel szoros kapcsolatot tart fenn az áltudományokkal és az összeesküvés-elméletekkel, ugyanakkor a tudománnyal is. Ezért bármire hozható ellenpélda. Az említett Stone-film szerint a kormány legmagasabb szintjein összeesküvés zajlott, amiben benne volt a CIA, az FBI, a titkosrendőrség, a katonai ipar fejesei, a maffia és Kennedy alelnöke, Lyndon B. Johnson, ezért a gyilkosság az említettek érdekeit szolgálta.
Ellenben Stephen King 11/22/63 című remekművében többször is rámutat: az emberek egyszerűen képtelenek elfogadni, hogy egy jelentéktelen és átlagos figura hozzáfér a legfontosabb férfihoz, az Amerikai Egyesült Államok elnökéhez, s ez vezet aztán kuszábbnál kuszább összeesküvés-elméletekhez. Mondanom sem kell, hogy a történelmi dokumentumok Stephen King verzióját támasztják alá. Ahogy a mester precízen megfogalmazza a könyv utószavában: „A regény elején Al, Jake Apping barátja kilencvenöt százalékosra becsüli annak valószínűségét, hogy Oswald volt a magányos gyilkos. Azok után, hogy a témának szentelt és általam elolvasott könyvek és újságcikkek rakása majdnem olyan magas volt, mint én magam, a valószínűséget kilencvennyolc, sőt talán kilencvenkilenc százalékosra becsülném. A beszámolók ugyanis – még azok is, amelyeket az összeesküvés-elmélet hívei írtak – ugyanazt az egyszerű amerikai történetet mondják el. Volt egy, a dicsőségvágyba beleszédült, veszélyes kis fickó, aki épp a legjobb helyen volt ahhoz, hogy világhírre tegyen szert. Kevés esély volt rá, hogy minden úgy történjen, ahogy történt? Hát persze. Ugyanilyen kevés az esély a lottófőnyereményre, mégis mindennap hazaviszi valaki.”[6]
Kingnek tökéletesen igaza van, még akkor is, ha véleményével a kisebbséget képviseli. A 11/22/63 mindemellett azért is nagyon szimpatikus mű, mert nem azzal éri el a csúcshatást, hogy ostobaságokat terjeszt a fikció égisze alatt. Hogy mivel éri el a regény, az természetesen nem titok, de nem is tartozik a tárgyunkhoz, ezért most nem mondom el. Mindenesetre, ha lehetséges volna az időutazás a múltba, könnyű lenne kideríteni, hogy az a bizonyos egy százaléknyi óvatosság szükséges-e. Az összeesküvés-elméletekről tapasztalati úton is bebizonyosodna, hogy légből kapottak, s ennek köszönhetően csökkenne végre a paranoid stílus hatóereje. Ám, sajnos, az időutazás a múltba megvalósíthatatlan,[7] ezért a paranoia újabb és újabb területeket hódít meg. Ezért ma úgy tűnik, egy összeesküvés-elméletmentes világ legalább annyira illúzió, mint amennyire képtelenség az, amit ezek az elméletek reflektálatlanul összehordanak…
[1] Szinte minden titkos társaság a templomosoktól eredeztethető, bár azoknak nem voltak titkos tanaik. Az ellenük felhozott vádak indították el a legendaképződést, Jacques de Molay 1314-ben bekövetkezett máglyahalála után. Az összeesküvés-mítoszba bekerült a szabadkőművesek és az Illuminátusok társasága, illetve az összeesküvés alapú antiszemitizmus is.
[2] Daniel Pipes, Összeesküvések. A paranoia évezredes története, ford. Szécsi Noémi, Agave Könyvek, Budapest, 2007, 41.
[3] Frank Schätzing, Az ördög temploma, ford. Losonc Csaba, Athenaeum 2000 Kiadó, Budapest, 2007, fülszöveg.
[4] „Ez a kvantumrejtély: ha megzavarjuk egy kvantumrendszer egyik részét, az megzavarja azt az eredményt, amit a rendszer egy másik részén megfigyelhetünk, még akkor is, ha a rendszert rendkívüli mértékben megnöveltük.” Timothy Ferris, A világmindenség. Mai kozmológiai elméletek, ford. Márkus János, Typotex Kiadó, Budapest, 2011, 293.
[5] A titok általánosabb kontextusához vö. Benyovszky Krisztián, Kriptománia. Titok és elbeszélés, Kalligram, Pozsony, 2008, 15–21.
[6] Stephen King, Utószó = Uő., 11/22/63, ford. Szántó Judit, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2012, második kötet, 357.
[7] Vö. Michio Kaku, A lehetetlen fizikája, ford. Both Előd, Akkord Kiadó, Budapest, 2010, 271–285.
Stone JFK-flmje a rendező egyik leggjobbja.
Miért lenne Kingnek igaza? John Fitzgerald Kennedyt 1963 november 22-én lemészárolták. Ez az esemény (minden túlzást mellőzve) megváltoztatta az USa és a világ történelmét. Nem tudjuk, milyen lett volna a világ, ha JFK-t még négy évre megválasztják, csak azt tudjuk, mit tett és mit szeretett volna tenni (ezek tények, pl. a hivatali ideje alatt hozott törvények, a hidegháború más irányba terelése). Nem tudjuk, milyen ember volt, mert a halála után gőzerővel indult meg az arcrombolás (Marilyn Monroe, alkohol etc.), ennek köszönhetően ma a legtöbben csak a halála miatt v. az említett színésznővel folytatott (állítólagos?) viszonya miatt ismerik a nevét. Pedig a JFK-gyilkossággal kapcsolatban nem a “mítosz” (akármit is értsen alatta a szerző és S. King) a lényeg, még csak nem is az összeeskövés-elmélet, hanem az, hogy hogyan történhetett meg az, hogy a világ vezető nagyhatalmának első emberét egyszerűen lemészárolták békés állampolgárok szeme láttára.
Stone filmjében van egy emlékezetes pillanat: a tárgyalóteremben levetítik a Zapruder-filmet, s a közönség felhördül annál a pillanatnál, amikor az elnök feje szétrobban. Ez kulcsfontosságú a JFK-mítosz (nevezzük így a gyilkossághoz kapcsolódó elméleteket) kialakulása szempontjából: akár csak a CNN képernyőit bámuló nézők 2001. 09. 11-én, maga Zapruder sem fogta fel, hogy mit lát, mit vesz fel amatőr kamerájával, nem remegett meg a keze, nem tette le a kamerát akkor ,amikor az elnököt lövés érte – nem értette, mit vesz fel (egyébként nagyon érdekfeszítő médiatörténeti pillanat is ez, nem tudom, volt-e korábban hasonló). Ahogy Stone filmjében is elhangzik, a legnagyobb baj az ,hogy ez a gyilkosság megtörténhetett.
Még csak nem is az az érdekes, hogy ki tette (azért érdemes lenne elolvasni legalább egyszer Oswald életrajzát, mielőtt egyszerűen dicsőségvágyba beleőrült kis fickónak neveznénk…), hanem hogy ezt megtehette. Valaki(k), valami lehetővé tette, és ehhez kevés lett volna a dicsőségvágy. A lottónyeremény esélyéhez hasonlítgatni ennek a tettnek a sikerességét pont olyan arcátlanul cinikus, mint az, ahogy az USA politikusai védekeztek Irak megtámadása után, amikor nem találtak tömegpusztító fegyvereket. Ha van mítosz az ügy körül, az épp annak a mítosznak a megcsúfolását igyekszik elfedni, amelyre az Egyesült Államok történelme alapul. Mert ha minden úgy lenne, ahogy a mítoszban hívők gondolják, akkor azok, akiknek érdekében állt JFK-t megöl(et)ni, nem tehették volna ezt meg. A mítosz tehát egy dolog, a politikai és gazdasági tények pedig tények, s a kultúratudománynak nem az a feladata, hogy mindent egy kalap alá véve általános igazságokat nyilatkoztasson ki (ahogy teszi e rövid recenzió szerint King, és maga a szerző is), hanem… valami más, erről már sokan sokfélét írtak.
Tehát el kellene már végre választani JFK-vel kapcsolatban is, hogy mi történt (ennek egy része tény, másik része teória, illetve a titkosított anyagok miatt ma még nem tudható), miért történt (miért történhetett ez meg? Az Amerikai Egyesült Államok elnökének meggyilkolása miatt a mai napig senkit sem ítéltek el jogerősen, sőt, talán még bíróság előtt sem állt senki…csoda, hogy burjánzanak az elméletek?), miért így látjuk ma (a kultúratudománynak egyedül itt van keresnivalója!)
Azt, hogy Lee Harvey Oswald volt-e az egyetlen merénylő, nem a kultúratudomány feladata eldönteni, nem is fogja tudni soha (egyébként a gyilkosságot vizsgáló második, ún. United States House of Representatives Select Committee on Assassinations nevű bizottság kongresszus által is elfogadott jelentése is azt mondja ki, hogy Oswald valóban rálőtt Kennedyre, de nem kizárható, hogy volt még 1(v. 2) merénylő, és hogy a gyilkosság nagy valószínűséggel összeesküvés eredménye).
De részemről ez a nagy igyekezet, hogy megcáfoljunk valamit, ami igazából lényegtelen az esemény szempontjából, érthetetlen. Nem jutunk semmivel sem közelebb JFK-hez és az általa képviselt eszmékhez, ha ezekkel foglalkozunk, sőt, nekem úgy tűnik, ilyenkor a meggyilkolt személyek érdemeit is csorbítjuk… Úgy tűnik, King könyvében is több szó esik Oswaldról, mint az elnökről:( Ezekkel a vizsgálódásokkal legfeljebb megérthetjük, hogyan működik az emberi gondolkodás egy szegmense, a média stb. Ez persze nem elhanyagolható, de a kultúratudományt művelőnek ilyenkor nem lenne szabad megfeledkezni a felelősségről sem.
A King-könyvnek nem az a tétje, amiről értekezel – érdemes előbb elolvasni, s utána véleményt formálni, összevetni a Stone-filmmel.
Én nem fogom elolvasni a King-könyvet, olvastam róla a fenti recenziót, és az általa keltett gondolataimat írtam le. És pedig de: “Volt egy, a dicsőségvágyba beleszédült, veszélyes kis fickó, aki épp a legjobb helyen volt ahhoz, hogy világhírre tegyen szert. Kevés esély volt rá, hogy minden úgy történjen, ahogy történt? Hát persze. Ugyanilyen kevés az esély a lottófőnyereményre, mégis mindennap hazaviszi valaki.”[6]
Kingnek tökéletesen igaza van, még akkor is, ha véleményével a kisebbséget képviseli. ” – írja King és ad igazat neki a szerző. Én ezzel kapcsolatban írtam.
Mert szerinted a JFK- ügy tiszta? Nem mentem bele különösebben, de az szembeszökő, hogy a “hivatalos” konspiráció a legsűrűbb körülötte. — A 9/11 viszont jól igazolhatóan a legsötétebb és a legdurvább konspiráció, elég csak belepillantani a NIST 9/11 Report-jába, mely a tudományok és az egész felvilágosodás példátlanul pofátlan megcsúfolása. — Itt fordult a kocka: az alacsonyan képzettek jobban tájékozottak, mint a magasan képzettek, tényekkel és érvekkel jönnek, míg cserébe csak politikai és szociálpszichológiai címkézésekkel és ráolvasásokkal találkozunk. — A nagypolitika sohasem volt ennyire mélyen és ennyire nyíltan antidemokratikus, szekretív, konspirációs gyakorlatok tömkelege. Vicces, hogy ezzel arányosan hatékony a “konspirációs elméletek” (kötelezően többes számban) varázsigéjének átka: akire rásütik, az kész, diszkreditálva van. A bagoly mondja verébnek mesés esete: a hatalom és a pénz koncentrációja agresszív, projektív, jogilag körbebástyázottan, legálisan konspiratív, háborús stb., és akiket lesajnálnak mint paranoid összeesküvés-elmélészeket, az kb. mind politikailag hatalmatlan, minden hatalomból, pénzből, döntésből kirekesztett, kizsákmányolt, kollektív politikai akaratképzésre képtelen ember. — Te tudod, hogy mekkora a CIA, FBI, DIA, NSA stb. valódi költségvetése, milyen departmentjei, akciói, projektjei vannak? Nem tudod. És tudsz olyan beteg fiktív ötletet mondani, aminél ne lenne betegebb, gyakorlatilag, hivatalosan, nagy pénzekből megvalósított/tani akart ötlet? Nem tudsz. Szerinted vannak DNS-marker-függő, vagyis rassz-specifikus biológiai tömegpusztító fegyverre irányuló kutatások? Mennyire tudhatsz egyáltalán, mennyire nyíltak ezek, mennyi bennük a közpénz? Stb. Gigantikusan konspiratív és antidemokratikus, de nemcsak ezek, hanem az egész jogrendszer és világgazdasági rendszer. — Ne csináljunk már úgy, mintha lenne egy kiegyensúlyozott, demokratikus polgári világ és egy sötét, paranoid alvilág. A legalvilágibb, legalpáribb képzeletű erők ma legfelül vannak. — A (fél)hivatalos konspiráció alapképlete ilyesmi: ha mindenki által tudott közhely, hogy az USA eddig minden háborúból gazdaságilag jól jött ki, akkor bármely sunyi vagy nyíltan felelőtlen amerikai szavazópolgár szemet huny afölött, mit művel az USA a Közel-Keleten, Afrikában stb. — A 9/11 nyílt újraértékelése lesz a “világforradalom”, és nincs messze, ezt már a jehova tanúi is tudják, és reméljük, a Bilderberg-konspirátorok is felébrednek metafizikus szendergésükből 🙂