Kezdetben „nem tűnt magától értetődőnek: a magyar nyelvterületen élő fiatal kutatók fontosnak érzik-e majd, hogy részt vegyenek egy különösebb előzmény nélküli, fővároson kívül zajló szakmai eseményen.” – írja Áfra János főszervező a KULTOK III. programfüzetének előszavában…
A rendezvény miatt harmadik alkalommal teltek meg a MODEM előadótermei az eltérő szakmai és intézményes háttérrel rendelkező előadókkal és az érdeklődők tömegével, így nem csupán megszűnt a kezdeti kétely, de az esemény jelentős szakmai visszhangot keltve mára hagyományt is teremtett. Ezúttal a populáris kultúra kérdésköre került terítékre.
A KULTer.hu, a József Attila Kör és a Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének szervezésében megvalósult kétnapos konferencia a populáris kultúra medialitását tárgyalta, az első napon a bevonódás és népszerűség, a másodikon pedig a populáris szövegformációk témája köré szervezve az előadásokat. A rendezvény Kálai Sándor popkultúra-kutató, a DE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék adjunktusának nyitóbeszédével indult. Köszöntőjében a populáris kultúra vizsgálatának igényére és szükségességére hívta fel a figyelmet, mondván, hogy az innen érkező kulturális tőke értelmezése és felfejtése akadályokba ütközik, mivel hazánkban még nem intézményesült ennek a területnek a kutatása. A konferencia is egy nyitásnak tekinthető a további vizsgálatok felé, amely reményei szerint számos kutatás megalapozója lesz. Ezt követően Gaborják Ádám, a József Attila Kör elnöke mondott köszöntőt, amelyben már – előretekintve a következő napi előadásokra – a populáris kultúra és irodalom viszonyáról a médiumváltás vonatkozásában beszélt. Mediális áthelyeződést említ, mivel bizonyos alkotások és jelenségek – utalt többek között a slam poetryre – a populáris kultúra és az irodalom határhelyzetében, egy új mediális térben születnek meg, kapnak jelentést, így egy lehetséges és talán szükséges értelmezési keretet biztosíthat a kultúra e szegmense felőli vizsgálatuk, az ebben a térben való definiálásuk. Amíg a köszöntők a programsorozat kontúrjait remények, várakozások, problémafelvetések mentén rajzolták meg, addig a rövidségük ellenére is mély belátásokat tevő előadások válaszok és az iménti kérdésköröket árnyalni képes felvetések megfogalmazását végezték el.
A konferencia két szekcióra bontva folytatódott, amit az előadók száma mellett a tematikus felosztás is indokolt. Az első szekció a szubkultúrák és szubvíziók kérdéskörét tárgyalta, ahol szó esett a kulturális identitás mediális meghatározottságáról; a mobilapplikációk médiafogyasztásra gyakorolt hatásáról; a filmtípusok recepciójáról és az általuk színre vitt, a test révén kiolvasható jelentésekről; de szóba kerültek a feminista filmbírálatok; továbbá a graffitis szubkultúráknak és alkotásaiknak a kultúrában való érvényesülési lehetőségei is. A másik szekció a popzene és rajongói kultúra kérdése köré szerveződött. Olyan témák hangzottak el itt, mint a Z-generációs fiatalok médiafogyasztása és médiahasználata, a magaskultúra és tömegkultúra között meghúzódó feszültségek kérdése; a popkultúra nem szociológiai, hanem esztétikai szempontú megközelítése; a popzene pedagógiai problémái és a Kádár-korszak médiavilága; továbbá a posztszocialista identitás és az emigráns popzene kapcsolata. A változatos témák az eltérő értelmezői közösségekből érkező előadók prezentációiban kibontva a populáris kultúra lehetséges megközelítési módjainak sokféleségét, terepének nem elhanyagolható méretét mutatták fel.
Az első szekció kezdő előadását Bessenyei Balázs, a KRE Modern Magyar Irodalmi, Összehasonlító Irodalomtudományi és Irodalomelméleti Tanszékének MA-hallgatója A közösségi lét posztmodern dilemmái címmel tartotta meg. Miként állítható elő a posztmodernben az én-narratíva? Beszélhetünk-e ma identitásválságról? A szubjektum határtalan kiterjesztésének és feloldódásának lehetetlensége, ennek felismerése a XIX. századra vezethető vissza, habár a szubjektum válságára, az én széttöredezettségének, felbomlásának alaptapasztalatára posztmodern jelenségként tekintünk. Véleménye szerint az identitás ma nem egy koherens én köré szerveződik, a szubjektum állandó, gyors és folyamatos változásoknak van kitéve a globális, fogyasztói társadalomban. A posztmodernre mint a modern beteljesülésére tekint, ahol a politikai identitás helyét a média veszi át. Ma a média létrehozója és nem terjesztője a szubkulturális trendeknek, így azok politikai, ellenkulturális értelmezhetősége relevanciáját veszti, a popkultúrába áthelyeződve ezek gazdasági alapon kezdenek el szerveződni. Az itt felvetett gondolatok a másik szekcióban is tematizálódtak: a kulturális identitás mediális meghatározottságának problematikáját a fiatalok médiafogyasztásának és -használatának fókuszába helyezte Guld Ádám, a PTE Társadalom- és Médiatudományi Intézetének tanársegédje.
Az előadó azt a Z-generáció néven emlegetett korcsoport átfogó vizsgálatát megcélzó kutatási projektet mutatta be, amelyet 2013-ban végeztek a Pécsi Tudományegyetemen. Ez a generáció a felmérések szerint napi átlagosan hat és fél órát tölt valamilyen médiatartalmakat közvetítő eszköz, gyakoriságuk sorrendjében okostelefonok, számítógépek és televízió használatával. Az időráfordítás ellenére passzív fogyasztásról van szó, nagyrészt mindez háttérzaj, pótcselekvés. A tömegmédiáról alkotott képük is negatív. Míg az előző szekcióban évszázadokat átívelő változásról hallhattunk, addig itt kisebb időintervallumot vizsgálva más következtetések fogalmazódtak meg. Abban a jelenségben, hogy a körükben népszerű tévésorozatokat, valóságshow-kat érdektelennek, károsnak találják a fiatalok, Guld véleménye szerint az figyelhető meg, hogy a rendszerváltozás nem hozott lényegi váltást a médiabefogadás gyakorlatában, a magas és populáris kultúra kategóriáinak radikálisan elkülönítő attitűdjét örökölték, ami fenntartja a bizalmatlanságot a médiatartalmakkal szemben.
Bárány Tibor, a BME Szociológia és Kommunikáció Tanszékének adjunktusa erre a megkülönböztetésre tért ki előadásában. A magasművészet és tömegkultúra értékalapú megkülönböztetése ellen szólalt fel, mivel az értékrealista, azaz e dichotómiát fenntartó álláspont képviselete értékkülönbségek megfogalmazásához, s így kirekesztéshez vezet. Ezt több szempontból is tarthatatlannak ítélte. Mint mondta, léteznek a magaskultúrában is esztétikailag gyengének minősíthető alkotások, mint ahogy a tömegkultúrában is találhatók esztétikai tapasztalatukban összetett művek. A tömegkultúrában született műalkotásokhoz állítása szerint egy definitív kijelentés rendelhető, mégpedig az, hogy azok többszörösen instanciálhatóak, és nem társul hozzájuk különösebb hermeneutikai kihívás. Így bár esetükben a kimeríthetetlen értelmezés lehetősége kevésbé adódik, mint a magaskulturában született művek kapcsán, az inkompatibilitás vádja nem állhat fenn.
Az eddigiekből leszűrhető az, hogy a popkultúra médiatudatosságot igényel, a befogadó értékel, elfogad és/vagy kirekeszt, identitást épít és közvetít. Mészáros Péter, a DE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke doktoranduszának előadásában a Cliffhanger mobilapplikációt említve tett állításokat a médiatartalmak megtalálásának mikéntjében lezajló változásáról. A vizsgált applikáció a tévéműsorok katalógushagyományát átalakítva, az időrend alapú programismertetést hátrahagyva, tematikus felosztásban kezd el működni. A tartalmat a befogadói visszajelzések alapján csoportosítja és rendezi el a program, kontextusteremtővé téve a felhasználókat. Az e-faktor növelés egy áthelyeződést is eredményezhet, ugyanis ez az internet felé tereli a befogadót, így fennáll annak a veszélye, hogy már nem tér vissza a TV médiumához a befogadó.
A fiatalok médiával való kapcsolatára kiemelt hangsúly helyeződött a programsorozat első blokkjában. Sepsi László, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének doktorandusza, a Prizma filmművészeti folyóirat szerkesztője a tinédzserfilmek amerikai kultúrában megjelenő recepciójáról beszélt. A tizenéves korosztály a második világháborút követően jelent meg először mint jól körülhatárolható szubkultúra és fogyasztói csoport a média világában. A korosztályhoz kötődő problémákat először ekkor tematizálták filmekben, a korabeli diskurzusok a tinédzserfilmek helyét a „trash” és a „helyénvaló” kategóriák között mozogva helyezték el a kulturális hierarchiában. Mindez nem csupán korjelenség, szimptomatikusnak tekinthető az is, ahogyan ezek az ötvenes években megalakuló sémák a kortárs filmalkotások recepciójában is visszaköszönnek.
A nyugati filmművészet mellett a kelet-európai mozi testképeinek vizsgálata is helyet kapott Kalmár György, a DE Brit Irodalmi Tanszéke adjunktusának felszólalásában. Kalmár előadása nem csak bezárja, de keretezi is az első szekciót, hiszen e prezentáció kiindulópontja az a szubjektum- és képelméleti feltételezés, mely szerint a filmekben megképződő testképek sokat elárulnak az adott kultúra szubjektumformációiról, identitásjátszmáiról, a nemiség helyi konstrukcióiról és az ideológiai környezet működéséről. Csak a test jelenik meg az érzékelés vizuális tereiben, így az ábrázolása nem csak reprezentáció, hanem performáció és prezentáció is – a „szép test” domináns fikciója egy reprezentációs rend, ahol a nemi identitás és a vágyak egységbe tömörülnek. Ez egy olyan kulturális produktum, ami nem csak összetart minket, de konstruál is. Miről árulkodhatnak tehát a kelet-európai filmekből mutatott groteszk férfitestek? Kalmár szerint ezek nemzeti reprezentációkként is érthetőek, a teljesíthetetlen elvárásokra reflektálnak, mindamellett a traumatikus történelmi események okozta nagy ideologikus és narcisztikus elbeszélések megtörését végzik el. A furcsa testek a mainstream-től eltérő identitáskompozíciók.
A testiség kérdéskörével a rövid szünet után is találkozhattunk a továbbra is két szekcióra bontott esettanulmányokban. Réz Anna, a CEU Filozófiai Intézetének doktorandusza a szexizmus vádjával illetett Blured Lines című videoklipről és a Trónok harcában látható karakterjellegekről, gendertudatosságról és sztereotípiákról beszélt. Az előbbiről megállapítható, hogy a férfiak és nők közötti egyenlőtlenséget sztereotip nemi szerepek megjelenítésével tartja fent, míg utóbbi ennél árnyaltabban viszi színre ezeket a konfliktusokat, miként univerzumát fantasztikumként építi fel, és a középkori lovagi kultúrát idézve erőteljes, döntéshozatali lehetőséggel és képességgel felvértezett női szereplőket vonultat fel. Így a fedetlen női testeknek jelentéskonstituáló szerepe van, ami nem ad okot a szexizmus vádjára, még ha az említett művek kritikus tömege meg is bélyegzi őket ezzel.
A vizuális megjelenítésnek az eddigiektől eltérő médiumát is érintette a konferencia. A graffitis szubkultúra esélyeiről és lehetőségeiről Damu Richárd, a sub.hu–t üzemeltető Opera Közhasznú Kulturális Egyesület alapítója a korábbiaktól könnyedebb hangvételben szólt közönségéhez. A New Yorkban található, a „graffitisek Mekkájaként” is ismert, 5Pointz Aerosol Art Center kapcsán 1993-ban indult kezdeményezésről, illetve annak bukásáról számolt be. Egy gyárépület graffitimúzeumként történő üzemeltetését New York Városi Tanácsa elvetette, Damu szerint azért, mert bár kultikusnak számító rapperek és graffitisek vették birtokukba a teret, nem tudták a Tanácsot meggyőzni arról, hogy ez az irányzat is lehet érték. Saját fotóival illusztrálva, 5Pointz feliratú pólóban számolt be személyes élményeiről. Az Egy közösség bukása című előadás azonban közel sem jelenti a street art ezen ágának reménytelen helyzetét, hiszen egy sikertörténettel folytatódott és egyben zárult is a szekció.
A graffitis kultúra kultikus alakját, Shepard Fairey „Obey” munkásságát és sikereit mutatta be Puskás István, a DE Olasz Tanszékének adjunktusa. Obey sokarcú művész, mondja Puskás, hiszen a művein felfedezhető kulturális inspirációk nem csak a deszkás, a latino és a hip-hop vizualitását tükrözik, a diktatúrák és a modern európai művészetek ábrázolásmódjának ihletettsége is kimutatható rajtuk. Az Obey-jelenség része az, hogy művei sajátos befogadói helyzeteket teremtenek, graffitiken, plakátokon, matricákon és pólókon is világszerte feltűnnek – mivel branddé tudott válni. A mulandóság kockázatát vállaló falfestés és matricázás technikáján keresztül a hagyományos koncepciójú, vászonra festett alkotásokon át az emléktárgyakig minden megtalálható nála. Az átjárások lehetőségeit keresi művészetében, alkotói munkássága mégsem tekinthető teljesen posztmodernnek: az elnyomás ellen kardoskodik, a társadalmi igazságtalansággal küzd, kiáll az elnyomottakért konkrét képi üzenetekkel. Jól megfigyelhető nála a street art tevékenység és a hagyományosabb képzőművészszerep összekapcsolódása.
Mint látható, a kávészünetet követően is a fiatalabb korosztályt érintő kérdések és problémák tárgyalása maradt előtérben, egyes előadásokban viszont a korszak megváltozott. A már említett Z-generáció számára közvetlenül nem megtapasztalt kor elevenedett fel Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró előadásában, ahol a Kádár-rendszer egydimenziós világáról beszélt. A zene közvetítésében és szervezésében, mint mondta, egy-egy intézmény vett részt, amelyek működését, a döntéspozícióban levő személyek miatt nagyban jellemezte az inkompetencia. A televízióban sugárzott koncertek, táncdalestek a nyugati mintákhoz képest formálisabb képet mutattak. A BBC a progresszív zenéket fiatalosan, szabadabban közvetítette, az ehhez való félszeg közelítés, a nyakkendős bemondók és az egyhangú, színes hátterek e korban kiüresítették a dalok társadalmi-politikai kontextusát hazánkban.
A zene témakörénél maradva az előadássorozat kerekasztal beszélgetéssel zárult, ahol a Lesz-e valaha populáris zenei tanszék Magyarországon? kérdést Fodor Péter (Scriptum Metallum), Jávorszky Béla Szilárd (Zeneipari Hivatal) és Tófalvy Tamás (Zenei Hálózatok) járta körül. Vass Norbert, a KULTer.hu vizuálKULT rovatának szerkesztője moderálta a beszélgetést. Kálai köszöntőjében elhangzott: nincs intézményesült kutatása a popkultúrának Magyarországon, de mint ahogy a rendezvény is bizonyította, azért akadnak erre reflektáló tudományos munkák, ennek feltárására irányuló törekvések. A beszélgetés kezdeteként Vass rámutatott arra, hogy a populáris zenével mindeddig a szociológia, az etnográfia és az antropológia foglalkozott, az utóbbi években viszont a kommunikáció- és médiatudomány is részt vesz a vizsgálatokban. Fodor a populáris zene multimediális jellegére hívta fel a figyelmet, hiszen a zeneiparban kialakult klipkultúra, amelynek ma, az MTV példáján is látszik, hogy egyfajta visszaszorulása figyelhető meg, jelentős váltásnak tekinthető, hiszen vizuális és auditív hatások kompozíciója együttesen hoz létre és közvetít jelentéseket. Majd megjegyezte, hogy az empirikus, szociológiai igényű popkultúra-kutatások mellett az utóbbi időben a bölcsészettudomány is hozzányúlt ehhez a témához, általában interpretációk, a jelenségek mediális kérdéseinek fejtegetése révén. Jávorszky rámutatott arra, hogy a kezdeti antropológiai és etnográfiai vizsgálatoknak az lehet az oka, hogy akkoriban útnak kellett indulni, ha valaki a zenét akarta vizsgálni. Majd felvetődött az elképzelt kutatói intézmény teljes önállóságának kérdése, mire Tófalvy válaszában megjegyezte, hogy kevés tanszék van a nyugati világban is, amelyikről ez elmondható volna, de pl. Liverpoolban van egy jelentős könnyűzene-kutató központ. Ez viszont ritka eset, ma a popzenével leginkább segédtudományok révén foglalkoznak. A beszélgetésben résztvevők végül azt a tanulságot vonták le, hogy számos előfeltétele hiányzik annak, hogy a közeljövőben Magyarországon egy önálló populáris zenei tanszék megalapulhasson. Ahogy Tófalvy megjegyezte, a kutatási terület presztízse sem teszi ezt ma lehetővé, mint ahogy a zeneipar hazai működése és a felsőoktatási zenei menedzsmentoktatás hiánya sem.
Az est zárószava a slammereké volt, hiszen a KULTOK III. keretein belül megrendezett I. Debreceni Slam Poetry Verseny döntőjét követhette végig a kései kezdés ellenére is nagy számban összegyűlt tömeg. Az este zenei felhozataláról a KétHázKözt, Kisszántó és Forgotten Dreams gondoskodtak. A döntőbe jutott tizenkét produkciót Áfra János, Gaborják Ádám és Závada Péter, továbbá egy háromfős közönségzsűri bírálta el. Balogh Kristóf, Asbóth Balázs Asy és Gulácsi Ádám Gula állhattak fel a dobogóra, míg Horváth Imre Olivér különdíjban részesült. Mindez nem csak élvezetes lezárása volt a konferencia első napjának, hanem előkészítése a következő nap eseményeinek.
KULTOK III. (KULTműhelyek Országos Konferenciája) – A populáris kultúra medialitása (1. nap), MODEM, Debrecen, 2014. március 28.
