Talán mindenki tisztában van azzal, hogy a művészetekben igazán kevés újító, friss szellemiségű alkotóval lehet találkozni – sőt talán nincs is ilyen. Gyakorlatilag már mindent lefestettek, megépítettek, filmre vittek, leírtak, előadtak, megkomponáltak. De mi a helyzet a metal zenével, s mitől válik egyedivé a francia underground négyes, a Plebeian Grandstand új korongja?
Mivel már kevés új van a nap alatt, az embernek kicsit meg kell hasonulnia, amikor friss művek után kutat: van, amit pont amiatt nem fog szeretni, mert már emlékezteti valami korábban látott, hallott vagy érzékelt dologra, időnként meg éppen annak örül, ha valami hasonlít egyik-másik kedvelt alkotásra. Éppen ezért a pillanatnak óriási szerepe van, hiszen ha nem a kellő alkalommal találkozunk egy-egy filmmel, zenével, színházi előadással, könnyen legyinthetünk rá, máskor meg magunkból kikelve lelkesedünk olyasmiért, amit már tucatszor megtapasztaltunk.
Kijelenthető, hogy a metal zene az elmúlt években ismét elkezdett halódni. Sajnos szembe kell néznünk a ténnyel, hogy a régi nagy favoritok megöregedtek, egyesek nevetségessé teszik korábbi önmagukat, a különböző műfajok kifulladóban vannak, és nincs igazi potenciál a feltörekvő generációkban sem. Azért jelennek meg még hallgatható és élvezetes lemezek, könnyedén el lehet csípni remek koncerteket, de mégis: valami elveszőben van a fémzenék világában. Magam is egyre lemondóbb vagyok, rajongásom kezd alább hagyni, de azért még próbálkozom, igyekszem figyelni a friss kiadványokat, a csalódások ellenére. Szerencsére kivételek is akadnak, ilyen például írásom tárgya is, a francia Plebeian Grandstand zenekar, akik új albumukkal ugyan nem reformálnak meg semmit, ellenben kő kövön nem marad, amikor betesszük a lejátszóba a Lowgazers-t, s megnyomjuk a „Play”-gombot.
A disszonáns kipengetésekkel startoló Thrvst (a black metalban gyakori, hogy a zenekarok egyes betűket [általában az „u” és az „f” esetében] latinul írnak, ezt a szokást vette itt át a Plebeian Grandstand is) olyan erővel robban be, hogy a hallgató ösztönösen kapkodni kezdi a fejét, mi is történik itt tulajdonképpen. Fülsértő gitártémák, veszett, hipersebességű dobolás, komoran morgó basszus és éktelen-féktelen, süvöltő ének kombinációja teszi elementáris erejű nyitódallá ezt a szerzeményt, amelyet még kaotikusabb szintre emel a hozzá készített klip. (Ennek megtekintésével csak óvatosan!)
A kétezres évek közepén alakult négytagú zenekar már egy kislemezt, két splitet és a Lowgazers-szel együtt két nagylemezt tett le az asztalra. Ezek a csapat fejlődésének szép ívét mutatják. A kezdeti korongokon még sokkal hatványozottabban érződik a banda gyaníthatóan legnagyobb inspirációs forrásának, a metalos hardcore műfaj egyik legfontosabb újítójának, a Converge-nek a szellemisége. Ez persze a friss korongon is tetten érhető, azonban itt nagyobb teret nyertek a black metalos megoldások, amelyekkel kicsit egyedibben és üdébben hat a Plebeian Grandstand által prezentált muzsika.
A vegyítés az alábbi stílusokból táplálkozik: a már említett black metal, a hardcore, illetve a sludge. A black metal egyértelműen az éjsötét hangulatban, a szélvész tempójú momentumokban mutatkozik meg (Thrvst, Endless Craving, Flail in the Bliss, Murk Diving), a Converge fémjelezte hardcore leginkább a disszonáns akkordmenetekkel, gitárgerjesztésekkel és az agresszív üvöltözéssel (Lowlifer, Aimless Roaming, Murk Diving), a sludge pedig a lassabb, földbe döngölős részekkel (Lowlifer, Svn in Your Head) teszi áthatolhatatlan zajfüggönnyé ezt a negyven percet, kegyetlenül magával rántva mindent és mindenkit.
Szerencsére ők is szívesen élnek azzal a zseniális húzással, amelynek az a lényege, hogy a gyors gitárriffeket lassú dobalapokkal ellensúlyozzák, és viszont, a gyors blastbeatekre időnként vontatottabb húrnyűvések válaszolnak. Ezek rokonítják a csapatot a svájci Rorcallal is, akik legutóbbi anyagukon, a Világvégén (igen, így magyarul!) kezdtek el kísérletezni a sludge és a black metal kombinálásával.
Kijelenthető tehát, hogy a Lowgazers egy igazán erős és masszív lemez lett, a brutális zenék rajongói bátran keressék ezt a gárdát. A francia underground továbbra is igen erős (Time To Burn, Love Sex Machine, Drawers, I Pilot Daemon, Celeste), tehát érdemes kutakodni.
Plebeian Grandstand: Lowgazers, Throatruiner Records, 2014.
