Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Egy hét béke

S.U.N. Festival 2014

A belvárosi teraszok közönsége erősen átalakul ezekben a hetekben, családos turisták szállják meg az ifjak hétvégi vadászterületeit, a fiatalok színe-virága pedig átadja nekik a terepet, hogy szétszéledjen fesztiválozni. Ki a Balatonhoz, ki csak a város szélére vonul el, néhányan egy nógrádi kis völgybe, Csobánkapusztára húzódnak vissza. A kiberkor hippijei a világ minden részéről érkeznek a S.U.N. Festivalra, hogy együtt hódoljanak a Napkultusznak.

Míg a Galga-völgy álmos kisvárosai, falvai a nyári idénymunkával fáradnak, aratják az arany búzát, várják, hogy eljöjjön a rikító napraforgótáblák időszaka, s esténként fáradt csöndbe ájulnak az utcák, pár kilométerre egy kátyúk szaggatta, zivatar sarazta földúton megközelíthető kis völgyben, szó szerint a fél világból érkeznek a jobb híján goa-szubkultnak címkézhető közösség megszállottjai (szó szerint újszülöttektől a bőven az ötödik, hatodik X-et nyüvő őshippikig) és persze lelkes kibicei, no meg sznobjai, hogy egy hétig – japán, mexikói, holland, de akár lengyel szemmel is egzotikus helyszínen – maguk mögött hagyják a nagyvilágot, a nagybetűs Életet. Azért, hogy eljátsszák ezt a hippi módon békés, derűs játékot, amely egyszerre fantasy szerepjáték, spirituális terápia (van itt természetgyógyászat, reiki, jóga, csak úgy pislognak a harmadik szemek), parti és sport, igazi ünnep és játék, amely méltó bármely antropológus kutakodó górcsövére.

Ahogy annak lenni kell, a kivonulás, a más állapotba átlépés, s ott elidőzés élményét mindenek előtt a tér, az alkalmi építményekkel átformált tér, illetve a kelta varázsligetek, az indiai asramok és a fénykupolával fedett táncterek hozzák létre. A völgy oldalában, a tarlón sátorváros nő, akár egy nomád vásár vagy hadi gyülekezés valamikor az idők hajnalán. Nincs itt energiadomb, varázsszikla, szívcsakra, mégis még a legszkeptikusabb fesztiválozó is olyan energiák, erők (vagy mik) hatása alá kerül a fényszennyeződés mentes csillagos égbolt láttán, a pengeéles erdei levegő hatására, amit bizony a beton- és aszfaltdzsungelben nem képes megtapasztalni. Jó, jó, de minek ehhez projektor, lézer meg LED, nem elég egy kiadós hegyi túra? A városlakónak nyilván már a természettel való puszta találkozás is ünnepi élmény (ünnep, mert nem a mindennapok folyásának része, közege), itt a kiegészítők csak intenzívebbé teszik a kivonulás megélését.

S mint minden ünnep, nem csak a tér lényegül át, de az idő rendes folyása is felfüggesztődik. Nem a napi rutin, hanem a nagyszínpad osztja szeletekre a napot, amelynél este 9-kor indul be az élet, akkor kezdenek pulzálni a LED-ek, s dobbannak az első ütemek, hogy másnap délutánig meg se álljon a völgyben a pszichedelikus utazásokra vivő zene áradása; akár az éjjel a völgyre leszálló párafátyol, ide-oda tekereg a patakocska partján, a fák között.

Míg a fesztiválbiznisz más eseményein a fellépők egyre közelebb, itt-ott szó szerint házhoz mennek a közönséggel találkozni, itt olyan line up jött össze ebben az évben, hogy sok ezer kilométert is hajlandóak utazni az emberek, hogy megtáncoltassák magukat. Az elektromos medúzaként lüktető, falevelet formázó, bambuszszerkezetre felhúzott sátorlapok alatt, akár valami prehisztorikus rituálén (a századforduló dekadens, szecessziós, preraffaelita festői ezt de szerették volna!) táncol, kavarog a porban vagy a szalmával itatott sárban a tömeg napnyugatától napkeltéig és tovább. A völgyben kisebb terek is helyt adnak a ceremóniáknak, kinek-kinek pillanatnyi állapota szerint. Aki tánccal akar utazni, annak ott a nagy porond, aki meditatívabb, befelé koncentráló útra indul, annak egy ligetben bújik meg egy kisebb tisztás. Van olyan helyszín is, ahol a nagyobbacska, jurtaszerű sátorban hat vásznat fest folyamatosan a Vj, na és persze ott vannak a spontán alakuló helyszínek, a sátorfalu kis kolóniáiban vagy épp egy máglya körül, ahol dobosok ringatják révületbe a táncolókat egy, az egyik vendég által itt, frissiben faragott három méteres indián totemoszlop alatt.

Az idén másodjára benépesült völgy világa nem ismeretlen persze, hiszen a híres-hírhedt OZORA Fesztivál nálunk pár éve nemcsak e szubkultúra előtt ismert, hanem kifejezetten hájpolt eseménnyé is vált. Az egykori „ősozorás” szervezőcsapat ezért döntött úgy pár éve, hogy odahagyja az erősen pénzszagúvá lett, egyre inkább egy látványos és profi, ám spiritusz nélküli dologgá vált eseményt, s újrakezdi a nulláról, ahogy az ezredfordulón a legendás ’99-es Solar Eclipse után Ozorán. (Az is egy szomorú, és igazán hazai történet, hogy milyen nehezen bírja azóta is megemészteni a nagy testvér ezt a kivonulást, s hogy hogyan igyekszik keresztbe tenni a nagyobb és az erősebb jogán annak, aki nem kér belőle. Az is része ugyanennek a sztorinak, hogy ez a fajta féltékeny agresszivitás csak erősíti, készteti a „csak azért is”-dacra azt, aki ellen irányul.)

Idén vagy nyolcezer ember követte őket, csupa fanatikus, mert itt nem lehet hazafutni egy gyors zuhanyra, sminkre, nem vár otthon a mami kosztja, de nincs zimmer frei-es szoba sem, mosdás csupán a lajtos kocsinál lehetséges, szállás a tarlón csak a cserjésben felvert sátorban van, de bónusznak, ha az istenek, a földanya úgy akarja, akkor van sártenger, kiöntésig duzzadó patak és kipusztuló aggregátor, hogy áram nélkül maradjon a hely egy része pár órára. A hippi fíling azért hitelesen kiber, hisz a dombok árnyékolta völgy felett az egyik mobilszolgáltató hordozható tornyot állított fel, a net hasít, akár a táguló tudat a galaktikus spirálban.

Ám az ünnepi hangulatnak például az is része, s bizony sokat elmond e közösség mentalitásáról, hogy egyetlen árva szelfizőt sem láttam! Értitek? Itt senki nem szelfizik! Sőt még billentyűszörfös, SMS-chat-Facebook-mail-univerzumba zárkózót is csak elvétve tapasztalni, az itteni etikett szerint kifejezetten kerülni illendő a telóvillogtatást (még a fényképező is csak ritkán villan), ami máshol legalább annyira része a sikknek, mint a csini szett.

Apropó szettek: jelmezekben viszont nincs hiány, itt az önkifejezés és önmegmutatás nem a csúcskategóriás mobillal és az árcédulát villantó öltözékkel történik, hanem fantasztikus rasztakreációk, testékszerek és tetoválások, etno- és kiberöltözékek kavalkádjából állnak össze a dresszkódok. Vannak itt figurák, akik úgy néznek ki, mintha a Vikingekből vagy a Trónok harcából léptek volna ki, futkározik pár Zsákos Frodó, sőt Bombadil Toma is gombakucsmában, de irokézekben-sziúkban, steampunkokban, Twist Olivéres csavargókban és zen papokban sincs hiány. Azért a szakállas-fityulás-szoknyás-kötényes Piroska, aki kis kosarából energiabomba biosütit árul, még itt is igazi attrakció. (Az Avatar-füles meztelen alak, aki Ozora állandó lakója volt, s tavaly itt is feltűnt, idén nem mutatta meg magát, legalábbis én nem futottam vele össze.)

A goa törzs falujában van persze piactér is, világjáró VW transzporterekből árulják a göncöket, ékszereket, de itt van Olaszország legendás hippikommunája is, az Elfek (Tündék), akik frissen tapasztott fatüzelésű kemencében sütik a pizzát, míg mások lángost vagy hummuszt kínálnak igazi világfalu hangulat szerint, mentesen a máshol megszokott profi kenyérlángosos-hamburgeres-kolbászos-giroszos, no meg pálinka- és borházas fesztiválgasztrótól. (Most nem akarok ünneprontó lenni, s elmélázni ennek az egész sztorinak az ellentmondásain, a benzingőzt eregető, lelkesen shoppingoló, azaz konzumáló, földanya- és napfivérimádókon.)

Érdekes látni, hogy a kevés (Ozoránál nagyságrendileg kevesebb) Balanton Soundon fesztiválszocializálódott figura, aki ott magabiztosan tolja magát a tömegben, itt milyen feszengve, sután téblábol. Szokatlan, hogy itt nem a „mindent kipakolok, szétcsapom magam meg le, azt, aki a csajomnak beszól”-féle etikett megy, ezek itt tényleg virággyerekek: idegen emberek egymásra mosolyognak, köszönnek. Ha valahol leáll az ember egy percre, a következőben már egy közösségben van, valaki biztos, hogy odafordul hozzá, ha mással nem, legalább egy mosollyal. A S.U.N.-on tényleg szeretet árad, tényleg szeretettel és bizalommal fordulnak egymáshoz az emberek. Meglehet, a világ boldogabb szegleteiben ez természetes, talán van, ahol így működnek a hétköznapok, nyűgös-nyafka-depis kis hazánkban viszont ez igazi ünnep. Nem kell ide semmilyen hallucinogén szer, már önmagában ez is egy megváltozott tudatállapot, kár, hogy jóformán csak ennyi jut belőle egész évben. Viszont harmadik szem ide, harmadik szem oda, már ez is olyan energiákkal tölt fel, amit magával visz az ember akkor is, amikor újra felkanyarodik az aszfaltos útra, és a másokról átragadt, másoknak átadott mosoly még napok múlva is ott bujkál az arcán, a „szívben-lélekben-csakrában” vagy hol.

S.U.N. Festival, Csobánkapuszta, 2014. július 22-27.

Hozzászólások

  1. Az írás egy részével egyetértek, másrészről szeretnék pár dolgot leírni, hogy teljesebb legyen a kép.
    A szervezésnek voltak olyan részletei, mely nem kezdeti dolog, s nem pénz kérdés, csak szervezés, s ezzel van a gondom.
    Nem láttam a nagyszínpadnál, de a többinél se egészségügyi sátrat, kocsit, egyedül a bejáratnál volt egy központ gyűjtőhely mindenfélére, ha valaki mellettem rosszul lett volna, nem tudtam volna kinek szólni.
    A zuhanylehetőség finoman szólva is karcos volt. Volt egy VIP zuhany, ahova persze mindenki bejárt, s egy idő után letiltották az embereket (itt volt csak 4 részes komposzt wc), ezen kívül egy zuhany rész volt kb 30 beállóval, ami engem nem zavart hogy nyitott volt, de volt köztünk olyan lány, akit igen, na ezen zuhanyzónál néha csak annyi volt egy részére kiírva, hogy zárva, néha meg teljesen le volt zárva.
    Az első esti eső rendesen odanyomta a kezdést, de engem különösebben nem zavart, de a fényektől többet vártam. De hogy a nagyszínpadon este a kezdő Solar Fields elmaradt, mert nem volt áram, s még a morzsáját se nagyon láttam, hogy dolgoznának rajta, az már gáz, sőt valamikor éjfél után lett zene, addig semmi értesítés, Csúszás volt az előadók között, volt mobilaplikáció, hogy tudja követni az ember, persze nem volt frissítve.
    Ugyanez kis csúszással de a Carbon alatt is megvolt, sőt a pénteki chillben tartott Solar alatt valami önkéntes hangtechnikus felment húzogatni kábelt, s hát nem lett zene, rendesen megtörve a hangulatot.
    A szemét dolog meg főleg zavart, mint zöld ember. Meghallgattam a tilos rádiós riportot a zöld projektesekkel, akik elég egyszerűre vették a beszélgetést, főleg a Viktor, szinte a szelektív kukában kimerült, meg milyen szennyező egy cigicsikk (betelefonáló rendesen ráoltott, hogy btks német szakosként osztja az eszet, részben igaza volt), s erre a bejáratnál se adtak csikktartót, de zsákot se.
    Csütörtök délutánra lett egyik központi helyre kitéve kupakok nélkül (a sok műanyag palack miatt nem volt gond kupakot szerezni). A zöld önkénteseket megkerestem, beszéltem velük, ültek körben, mondták néha megjelent a Viktor, osztott eszet, aztán elment, de a kocsijába zárva vannak a cigigyűjtő dobozok.
    Szóval erősen hiányos volt a háttérszervezés. Sajnos lopósok is voltak, egyik srácnak függőágya, sátorral tűnt le…
    A kajások nagyon jók voltak, főleg ha nem magyarok csinálták.
    Rendőr para nem volt, rendesek voltak alapvetően.
    Krisnásoknak örültem, az ételosztásuk miatt 🙂
    A fellépők összeválogatása rendben volt, le a kalappal.
    A kültéri installációk egy része kellemesen meglepett, ez jó irányba fejlődik. A környezet mesés, szép környék, jó választás.
    A társaság klassz volt, ez sokat dobott a bulin, de egy jó ideig maradok ozoránál, még ha pénzszagúnak is tűnik, van mit alakulni, s mint írtam, ennek jelentős része nem pénz kérdés, csak szervezés – érzésem szerint.
    S 30 rugós bérletért nomádság nem zavar, de minimum normális, megfelelő számú hideg zuhany.

    Peace & love

  2. Először vettem részt ilyen jellegű fesztiválon. A szervezéssel valóban volt egy kis gond, de azt gondolom, hogy mindenből tanulni lehet és a szervezők is tanultak a hibákból és biztosan a jövő évi fesztiválon a hiányosságokat pótolni fogják.
    Köszön mindenkinek aki ott volt. Még ma is a fesztivál hatása alatt vagyok. Fantasztikus volt egy hétre a rohanó világból kiszakadni és annyi energiát kaptam ott amit még eddig sehol máshol. A családi nyaralás is jó, de ez valóban ellazított, és végre elértem azt, hogy egy pillanatig sem jutott eszembe a munkahelyem és a gondjaim.
    Az emberek kedvesek, mosolygósak, barátságosak voltak. Egy szóval fantasztikusak!!!!
    KÖSZÖNÖM!!!!

A hozzászólások le lettek zárva.