A Campus utolsó napján zápor utáni fülledt csendben sétáltam, s mintha a fesztiválozókra is ráült volna az előző három nap alkoholfelhős emléke. A fesztivált KULTprogramokkal és remek bulikkal zártam: drámai előadás, vizuális költemények, foci, slam poetry és rúdtánc, valamint az elmaradhatatlan koncertek övezték utam.
A KULTer.hu és a Dub Székház közös összművészeti sátrába a „vidámpark”-hangulatot a Kaposvári Egyetem hallgatóinak előadása hozta el délután négytől, egy órával később pedig a vizualitás, a líra és a zene egyvelegéről Magolcsay Nagy Gábort Áfra János faggatta. A zeneszerzéssel, vizuális művészettel és irodalommal foglalkozó alkotó „költészet”-hez való viszonyáról vallott a beszélgetés első felében. Magolcsay számára e fogalom tágabban értelmezendő, magában foglalja az irodalmat, de más művészeti ágak produktumait is (például Debussy, Tarkovszki műveit szintén idesorolja), tehát tulajdonképpen a létezés prezentációjaként gondol a költészetre. Első kötetéhez, a 150º-hoz képest, amelyet alapvetően személyes, „egoista”, terápiás célú vállalásnak tart, legújabb munkáit az eltárgyiasítás jellemzi. Jelenleg a logo-mandala műfajában alkot, amelyhez inspirációt Papp Tibor munkássága nyújt számára. A többféle perspektívát, jelentést implikáló műfajban a nyitottság, a tolerancia vonzza, mely nem ír elő egy meghatározott értelmezést, hiszen valamelyest hagyja olvasóját „kedvére” bolyongani.
Rúzsa Magdi (akinek egyébként kedvelem a zenéjét, a hozzáállását) késődélutáni koncertje nem tudom, mennyire csigázta fel a rajongókat, de engem, s úgy vélem, a közben igen szép számmal gyarapodó közönséget is inkább A foci nemcsak a VB idején trendi címet viselő, igazán értő, szakmai, de mégsem nehézkes diskurzus ragadott magával, melynek résztvevői Fodor Péter, Pápay György és Vass Norbert voltak. A Szépirodalmi Figyelő futball témájú számának bemutatásán túl képet kaphattunk a magyarországi labdarúgás nem kevés megpróbáltatással, politikai játszmával, korrupcióval stb. terhes történetéről (kiemelten a húszas évekre, majd a negyvenöt utáni évtizedekre vonatkozóan). A VB-re is kitérve, a foci gazdasági (turisztikai), politikai, társadalmi (identitásképző erő) helyzetéről is érdekes gondolatokat hallhattunk, ami alapján látható, hogy mennyire komplex, szövevényes is a labdarúgás világa.
Időzavaromban sajnos az Ivan & the Parazol bulijáról lemaradtam, de az összművészeti sátorban zajló (Váradi Ferenc moderálta) Országos Bloggertalálkozóról, vagyis inkább (a blogok létét, célját, funkcióját, jövőjét érintő) vitáról azonban nem. E megválaszolhatatlan kérdésekkel túlfűtött eszmecsere alatt sikerült megterveznem az utolsó Campusos estém izgalmasnak ígérkező állomásait. Babzsákfotelből füleltem Kowalskyék dalait, majd a Poetry Slam Special című produkciót, melynek vendégei Szűcs Noémi Foffi, Hegedűs Levente, Daróczi Jakab, Darányi Márk, valamint Pion István slammerek, illetve Szlávy Eszter, Európa-bajnok rúdtáncos voltak. A slambeszéd lüktetésébe Eszter lélegzetelállító előadása vitt hajlékonyságot, lágyságot s egyben erőt, szépséget.
A KULTer.hu programjaitól búcsút véve a Bëlga koncertjének végére estem be, majd átverekedtem magam a Rézangyal Arénába, hogy a Brains örököseinek vélt Cloud9+ produkciójába is belehallgassak. Ha még nem is érzi annyira a színpadot és a közönséget a banda, van benne valami, ami remélhetőleg nem csak a fiatal lányszíveket dobogtatja majd meg. A pörgős, tombolásra kész hangulatomat a Vad Fruttiknak némileg sikerült letörnie: az „automatikus mozgások” mélyén nem tudom, mi munkál a rajongókban, „nincsenek válaszaim”, így inkább „én is befelé lesek”, de nem sokáig, mert a Dehír.hu Színpadon az Elefánt hívogatott.
A kevés, de a zenekar életérzésével kellően azonosuló, láthatóan nem magányos fesztiválozó között szinte ismerősnek, odatartozónak éreztem magam. Ugyan nem álltak/állítottak fejre szerzeményeik, de a „nekem senkim sincsen” zúzmarájából sikeresen kiszabadítottak, így a szombati napon számomra a legotthonosabb közeget ők nyújtották (köszönet Hofgárt Karinak az ajánlásért).
Egész héten nagyon vártam Szabó Balázs Bandájának koncertjét, a fesztiválra utazva is a zenekar dalai kísértek el, mégis kissé csalódott lettem, amikor a Debrecen Autó Pódiumhoz értem. A „zajos”, a közönséget „utaztató”, táncba hívó és „bájoló” csapatnak kijárt volna egy olyan tér, ahol nem székek között bukdácsolva lehet csak megközelíteni ezt az érzelmes, szomorkás zenei világot. Persze ez az akadály nem szegte a fesztiválozók kedvét, a lírai dalok lassan összemosták a perceket. Pár órája még egy „társasjáték” részese voltam, s habár tudom, hogy Pegazusok nem léteznek, mégis elhiszem a Dehír.hu Színpadon fellépő zenekarnak, hogy van valami a hétköznap ködén túl: egy néha ugyan félelmetes, de megtisztító „vihar”, ami elfújja most a Campus fáradt porát, de a „társasjáték” hűséges figuráit nem.
Campus Fesztivál, 3. nap, Debrecen, 2014. július 27.
A képeket Hofgárt Károly készítette.
