Levél
Köszönöm, hogy nem
vártál meg, írtad később,
mint aki két ködfolt
közül a levegő tisztására ért,
és szinte előbb értette meg,
hogy mit lát, mint, hogy
valóban észrevette volna,
egy visszapillantó tükörben
végezzük magunk is,
folytattad, és jelenlétünk
a félrerántott kormánykerekek
ideges biccentéseibe sűrűsödik
össze, mert hiába minden
sietség és könyörgés,
aki az aszfaltra hevert,
nem áll már fel onnan,
aki félrefordította a fejét,
nem néz vissza többé,
akinek pedig kereplőt adtak
a kezébe, az egytől egyig
ájulásig járatja majd.
