Lukács Flóra versei

Esti mese

Egy láncra vert gepárdon
Felejtette tekintetét,
Mikor felszakította autójával
A szalagkorlátot.
Azóta egymáson remegnek ritmusra
Szívszerveik.
Ezt hallucinálja egy kétéves
Heroinista kisgyerek.
Az anyja egy Miskolcra tartó vonaton
Azt mondja nekem:
„könnyű neked, te testben élhetsz”,
Aztán végigfekszik az ülésen,
Melléhez húzza térdét
És elalszik.
A gyerek tovább ordít,
A táj szalad.

Éjszaka

Ne menj még haza!
Nem haza megyek.

A villanófény egymaga marad,
Vagy szétpereg és elhal,
Neonszínű várost terem.
E felett a hasított tér felett színpad áll
És egy zenekar a szélbe szórt zajokat játssza szét
Sűrűn és súlyosan idegen.
Aki itt végigér, nem ártatlan többé.

Az emberek ezekkel a zajokkal telnek meg,
Úgy maradnak, és vibrál rajtuk a neonfény,
A keresztúton örökké elhalad egy szürke autó,
A műszerfalán egy intravénás készlet hever,
Mellette ampullák, az egyiken Andy Warhol.

Egy játékkészítő hallucinált kezének
Mozgására szól a dubstep.