Kezdetét vette a 27. JAK-tábor, végre újra Szigligeten, a szálláshelyek elfoglalva, az első napon a workshopokat vezető tapasztalt szépírókkal való egyeztetés mellett a fiatal költőgeneráció bemutatkozásáé volt a főszerep.
Mikor megláttam a megújult szigligeti Esterházy-kastély kapuja felett a színes feliratot, mely a 27. JAK-tábor résztvevőit köszöntötte, nem csak azért éreztem szerencsésnek magam, mert gyaloglás helyett Czinki Feri autójában érkeztem az állomásról. Az alig ötperces út egyben idegenvezetés is volt: Feri szakavatott kommentárokkal jellemezte a környéken található kocsmákat. Közelsége miatt elsősorban az alkotóházzal szemben álló, „cukrászda” fedőnevű intézmény ragadta meg a figyelmemet.
Korábban soha nem jártam a kastélyban, ezért kíváncsian néztem körül. A falakon még friss volt a festék, a felületek olajosan csillogtak, a lépcsőfordulóban szinte dorombolt a festett fekete macska. A kilincseket és korlátokat díszítő papírpomponok színe összhangban volt a karszalagjaink élénk rózsaszínjével. Később megtudtam, hogy a dekorációt Kele Dórinak, az InstaVers kiötlőjének köszönhetjük. Az információs táblák különösen hasznosnak bizonyultak, ezeknek köszönhetően talán magamtól is megtaláltam volna a regisztrációs szobát. Miután bejelentkeztem, felmarkoltam egy felismerhetetlenné fénymásolt térképet és elindultam megkeresni a közelben lévő szállásomat. Pár perc múlva már el is tévedtem, de némi kérdezősködés után végül mégis kikötöttem a Patak utcában, ahol kedves házinéni, barátságosnak látszó kis testű kutya és majdnem működő wifi fogadott.
Még azt sem tudtam megkérdezni a szállásadómtól, hogy szabad-e megkóstolnom a kertben álló almafa termését, már be is futott a szobatársam, Varga Melinda. Ő elcsigázott volt, mivel egy nappal korábban indult Kolozsvárról, én pedig éhes, ezért hamarosan visszatértünk a kastélyhoz, hogy felfedezzük a cukrászda kínálatát. Nem sokáig maradtunk kettesben, először Braun Barna és kedvese, később pedig Darvasi László ült le mellénk. Hamarosan már szigligeti novellatémákról mesélt, aztán együtt sétálunk vissza az alkotóházba, a szemináriumok megbeszélésére. Tompa Andrea, a színházi műhely vezetője Mán-Várhegyi Rékával beszélgetett, a Re:Verse műfordítói workshop résztvevői az erkélyen merültek bele a munkába, a G. István László által tartott líraszeminárium résztvevői pedig az egyik emeleti teremben gyülekeztek. Én a prózaműhelyre küldtem szövegeket, ide lassan szállingóztak a résztvevők: mikor elhatároztuk, hogy a megbeszélést házon kívül tartjuk, még csak hárman voltunk, de útközben többen csatlakoztak hozzánk. Végül kilencen telepedtünk le a cukrászda teraszán. Ismerkedtünk egymással, Darvasi László beavatott minket a szöveggondozási stratégiáiba, és megígérte, hogy kíméletlenül gyomlálja majd a beküldött szövegeinket. Kicsivel később azt is megtudtunk tőle, hogy az irodalmi élet nem más, mint mikor írók nagyon őszintén beszélgetnek olyan írók műveiről, akik nincsenek jelen.
Két órával később tértünk vissza az alkotóházba. Az ebédlőbe lépve egy pillanatra megkísértett a tavalyi JAK-tábor menzájának emléke, de a fehér terítős asztalokon teljesen ártalmatlan, szalámival és sajttal megrakott tányérok vártak ránk. Nem tartott sokáig, amíg eltüntettem az adagom, de annyit azért megtudtam közben, hogy Elemér, Tompa Andrea kisfia jobban szeret biciklizni, mint uborkát enni.
A tábor hivatalos megnyitója a vacsora után kezdődött el. Gaborják Ádám, a JAK elnöke köszöntött minket, majd Herczegfalvi Zsanett és Bégányi Dániel zenéltek. A debreceni formációban Zsanett énekel és szintetizátoron játszik, Dani pedig gitáron kíséri. Ugyan nevet még nem találtak maguknak, műfajt igen: kortárs költők verseit zenésítik meg. Szigligetre stílusosan JAK-tagok verseivel érkeztek.
Végül az este számomra legizgalmasabb programpontja következett, az idei Ünnepi Könyvhétre megjelent R25 antológia, a ’89 óta születt költőgeneráció kötetének bemutatója. Szigligeten Borda Réka, Fehér Renátó, Kerber Balázs és Kovács Kristóf képviselték az R25-öt. Bár az Áfra János szerkesztésével összeállt kötet nem vállalkozik arra, hogy leképezze a huszonöt szerzőnek a születésük előtti politikai változásokkal való viszonyát, a felolvasások között Pion István arról kérdezte őket, mit jelenthet a rendszerváltás a határnyitás után született generáció számára. Válaszaikból kiderült, hogy ’89 extázisa és az azt követő várakozás nem feltétlenül adódott át a családi beszélgetéseken keresztül, és amíg Fehér Renátónak a rendszerváltás valamennyire lírai problémává vált, a többiek jóval kevésbé érzik sajátjuknak a témát. Bár a sorsfordító történelmi pillanatok nem minden esetben foglalkoztatják a kisgyerekeket, Borda Réka nyolc évesen, miközben egy különlegesen csúnya kabátban ült a játszótéren, azért megélte a szabadság elemi boldogságát. A beszélgetés végére rá kellett döbbennünk, hogy a határnyitás után született generáció számára kulcsélménnyé vált az Uborka című bábkabaré, melyből még az is kiderült, hogy az ideális politikus Torgyán József hangján szólal meg, és lehetetlen elhallgattatni.
Mire a kötetbemutató véget ért, bezárt a cukrászda, az eső is eleredt, úgyhogy a késő esti beszélgetés a folyosókon és a régi könyvtárteremben folytatódott tovább. A táncos kedvűeknek azonban tegnap csalódniuk kellett: hiába oldódott meg az erősítés kérdése hajnali egy óra körül, a reggelig tartó buli érdeklődés hiányában elmaradt.
JAK-tábor, 1. nap, Szigliget, Esterházy-kastély, 2015. augusztus 26.
A fotókat Bach Máté készítette.