Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Ez egy ilyen csúcs volt

JAK-tábor, 5. nap

10Befejeződtek a szemináriumok, a Balatonról szólt az utolsó nap, a műfordításokról, a lezárásról és az értékelésről, aztán táncoltunk már megint, pedig még csak pár órája hagytuk abba. Véget ért a 27. JAK-tábor.

A péntek éjszaka belenyúlt a szombat reggelbe. Mire visszaértem a szállásra, úgy gondoltam, már nem is érdemes lefeküdni, inkább belekezdtem a pénteki tudósítás megírásába. Egy ideig hajtott a lendület, aztán újra és újra elaludtam, végül félretettem a gépet. Még pont fél órám maradt aludni.

Az addigi szorgos munkánkért jutalmul Darvasi László kihelyezett prózaműhelyt tartott a strand büféjében. Azt hittem, gyalogolni fogunk, de Mucha Attila megint megnyerte a jófejségi versenyt: háromszor fordult, amíg mindenkit levitt autóval. A műhely levezetéseként és a szomszéd asztalnál ülők örömére felolvastuk Hevesi Misi és László Szabolcs írásait, mondatról mondatra elemeztük a szövegeket, igyekeztünk úgy tenni, mintha nem csillogott volna tőlünk húsz méterre a Balaton. Utána futólépésben indultam a part felé. Simon Bettinával messze beúsztunk, előttünk Fonyód és Máriafürdő, mögöttünk a strandon hangyákká zsugorodtak az emberek. Kifelé szembetalálkoztunk Kukorelly Endrével és Németh Gáborral, Darvasi valamivel odébb már a partra tartott. Eszembe jutott, hogy az egy köbméterre eső lebegő írók száma a Balatonban valószínűleg Szigligeten a legmagasabb.

2

Az ebédet kihagytam, de a közgyűlésre visszaértem a Kastélyba. Egy friss JAK-tag felszabadultságával lengettem a karom: még soha nem kellett ennyi mindenről szavaznom. Mire az összes napirendi pontot elfogadtuk, már semmi mást nem akartam, csak aludni. Elindultam a parkba. Korábban megfigyeltem, hogy az egyik tisztáson van egy nyugágy, ott töltöttem a fél órát, ami a Re:Verse felolvasás kezdetéig hátra volt.

Az interjúkra készülve elolvastam Isabella Breier, Julia Lajta-Novak és Maria Seisenbacher szövegeinek eredetijét, és nagyon kíváncsi voltam Fenyvesi Orsolya, Bartók Imre és Mezei Gábor fordításaira. Lesi Zoltán moderált, bemutatkoztak a vendégek, beszéltek az együttműködésről, szó esett ritmusról és szintaxisról, visszaadhatatlan szavakról és szerkezetekről. Aztán jöttek a felolvasások: Maria Seisenbacher verseit Mezei Gábor, Isabella Breier sűrű sorait Fenyvesi Orsolya, Julia Lajta-Novak verseit és prózáját Bartók Imre fordította, az áradó szövegek és a tömör sorok nagyon jól sikerültek magyarul is.

4

Megint szünet következett, de beszélgetni, pláne jelentést írni már semmi erőm nem volt. A szállásra visszamenni sem akartam, inkább visszatámolyogtam a nyugágyamhoz, és aludtam egy órát. A falevelek zizegtek felettem, a madarak csicseregtek, és álmomban körém gyűltek a mókusok meg az őzek.

Aztán még utoljára összegyűltünk a régi könyvtárteremben. Gaborják Ádám elmondta, hogy akkor döbbent rá, mit jelent JAK-elnöknek lenni, amikor a táborban találkozott Krusovszky Dénessel, aki az első megválasztásakor a vetélytársa volt: Krusovszky karjában ott volt a gyermeke, neki meg ugye itt vagyunk mi. Ezután Ádám megidézte Grecsó Krisztián trabantjának szellemét, én meg számba vettem, miről maradtam le az elmúlt öt napon. Annyira lekötött a prózaműhely, hogy nem tudtam belehallgatni sem G. István László, sem Tompa Andrea szemináriumába. Kicsit Szigligetről is lemaradtam: nem néztem napfelkeltét az erkélyről, nem jártam körbe a parkot, nem ettem keszeget a parton, és nem mentem fel a toronyba sem. Tudtam, nem marad már időm befejezni a félbehagyott beszélgetéseket, ahogy azt is, hogy vissza kell jönnöm jövőre is.

5

Aztán felolvasták a titkos naplókat. Hogy kik írták, azt persze idén sem találta el senki, pedig utólag azt gondolom, Tóth Kinga és Bartók Imre elég gyanúsan viselkedtek. Újraéltük a hetet, felváltva komolykodtunk Kinga, és röhögtünk Imre naplóján. Mindeközben Bach Máté JAK-táborban készített fekete-fehér fotói váltották egymást a kivetítőn. Zárásként levetített egy friss sorozatot a gépe előtt önként optikai torzítás áldozatává váló táborlakókról. Puzsér Zsanna megkérdezte tőlem, mit mondanék, ha három szóban kéne jellemeznem a tábort. Eddig írtam róla háromezret, de három szóban azt hiszem, valahogy így: itt otthon vagyok.

A telihold bevilágította a kastélyt, a fenyők hosszú árnyékot vetettek a gyepre, az írók meg (már megint) beálltak a DJ-pultba. Volt szving, denszingkvín és rákkenroll, táncoltak a gyerekek és az osztrák vendégek is, majdnem elfogyott a sör, de aztán mégse, a folyosókon áradt a csi meg a szeretet. És hát persze volt búcsú is, mert ez volt nyár és a JAK-tábor utolsó éjszakája.

JAK-tábor, 5. nap, Szigliget, Esterházy-kastély, 2015. augusztus 29.

A fotókat Bach Máté készítette.